Dr. Romhányi Attila | Hetedhéthatár
Szerzői archívum

Dr. Romhányi Attila

Dr. Romhányi Attila írásai: 4

Megújultak a budapesti Mátyás-templom harangjai

Régi és új harangok kerülnek fel február-márciusban a budapesti Mátyás-templom tornyaiba. A régieket tavaly novemberben leemelték, és elszállították, majd újrahangolták, tisztogatták Passauban, s most februártól sorra emelik vissza a régi és az új harangokat a tornyokba. A két történelmi harang mellé három új kerül, valamint egy újonnan öntött lélekharang. A templom már meglévő két harangja […]

Világvége 2012?

Az utóbbi években híresztelések kaptak lábra, melyek szerint 2012. december 21-én a maja naptár véget ér és ezzel eljön a világvége… A kérdés tisztázása érdekében érdemes lesz visszamenni a maja őstörténet és a maja próféciák világába és megvizsgálni, hogy mit mondtak a témáról az érintettek! Kezdjük mindjárt a maja-kicse indiánok szent könyvével, mit ír a Popol Vuh? (Tanácsok Könyve – Boglár Lajos és Kucka Péter fordításában olvasható) – az istenek egyetlen szóval megteremtették a Földet.

Ahol a focimeccsre is szambázva járnak… 1-3.

Abban a szerencsében részesültem, hogy 2003. november 22-étől december 5-éig feleségemmel kiruccanást tehettem Brazíliába! Az utazásra a jó hírű HVG Exotic Travel utazási iroda szervezésében került sor, az idegenvezetőt is beleértve nyolcan voltunk. A nagy útra az említett napon az esti órákban indultunk, Londonban átszálltunk, az éjszakát jószerével az Atlanti-óceán felett töltöttük.

Gondolatok Ausztrália őslakosságának művészetéről – 1-2.

Néhány szép napot tölthettem a csodálatos Ausztráliában, közben néhány felvillanás erejéig betekintést nyerhettem az ott élő populáció életébe.
Mint ez ismeretes, Ausztráliát első ízben a portugál hajósok láthatták, még a XVI. század első felében, valószínűleg ők nevezték el „Terra Australis”-nak, vagyis „Déli földrész”-nek. az 1600-as évek elején holland hajósok aranykeresés közben elérték Cap York félszigetet és a nyugati part néhány pontját.



Facebook

Archívum

Hirdetés