Videcz Ferenc | Hetedhéthatár
Szerzői archívum

Videcz Ferenc

Videcz Ferenc írásai: 70
Videcz Ferenc

Január

Vidám hejehujával, pohárcsengéssel, pezsgősortűzzel érkezik, de hamar elkomorul. S bár mindenki rendkívüli dolgokat vár tőle, diadalmenete csupán annyi ideig tart, mint a frissen koronázott uralkodóé, hivatalába lépő miniszterelnöké. Másnap már a szürke hétköznapok következnek, amelyek során az ünnepelt hős póza mögül előbb-utóbb teljes valójában előtolakodik a gyarló ember, kinek beiktatásáig mosolygó arcát, később kemény öklét ismerhetik meg alattvalói.

Tavasz

Asztalt terít új asszonyként a rét,
Gyertyát gyújt a fűz pattanó csokorba.
Habókos király kincsét szórja szét
A kankalin s sok szárnyas szív akkordja.

“Nem középiskolás fokon…” – A nemrégiben elhunyt Gergely tanár úr emlékére

Manapság nagyon sok szó esik a másságról. Leginkább akkor locsogunk róla – gyakorta a szükségesnél jóval többet -, amikor valami abszurd dologról kívánjuk bebizonyítani, hogy tulajdonképpen minden szempontból teljesen természetes, hétköznapi, pofonegyszerű jelenséggel állunk szemben. Bennünk keresendő a hiba, hogy mindeddig nem fedeztük fel, esetleg agyonhallgattuk vagy éppenséggel helytelenül vélekedtünk róla.

D A F K E (Tudósítások a tűzvonalból)

Hamvaim: a nullás liszttől
a hópelyhekig, mindenféle méret.
A szteroid koktélok trendi takarítószerek:
hámlik, pereg rólam a több mint
hat évtizedes, retró
vakolat. Portörlésből, türelemből
a családnak csillagos ötös!

Kihaló fogalmak (In memoriam Kisbalázs György)

Emberség, tisztes lét – új nemzedékünk
Szótárban tallóz utánuk maholnap;
Antikvitás kútjába fúlt gyakorlat,
Folyó, melybe újból már sose lépünk.

Pécsi elégia

Tér szögletében rezignált bokor,
Köszvényes ágán roskadt utcapor,
Elrejt szuvas, félig korhadt padot.
(Hány igaz s hazug esküt hallhatott!)

Emlékmozaikok – Volt egyszer egy Pécs

Pécsett születtem, már igencsak rég; éveim száma négy tinédzserét is lepipálná. A manapság sokat emlegetett Pécs-Kelet egy szöglete volt fióka-éveim fészke, Szent István-kori falu, amelyet – akkor még másként álltak a dolgok – fejőstehénnek csatoltak a városhoz.

Újkori ballada

Barátnécském, mi lett véled?
Elkamvaszt a házasélet!
Bárha apám koporsóba’,
Jöszte vélem a diszkóba!

Egy vén tengerész történetei

A téboly éjszaka csapott le ránk;
Őrszemünk rum- s álommámorba roskadt,
Nem vártuk vesztünk, mely mélységbe ránt,
Árboc roppant, kötelek foszladoztak,

Mívesség

„Nem kunszt – mondja egy író hölgy – ha te hexameterben
Verseket írsz magyarul; erre valók szavaink!”
Kő is bőven akad, maradandót mégse faraghat
Más, csak a mesteri kéz. Rajta, gyerünk, bizonyíts!

Repkény

Polipkarjaimmal makacsul
fojtogatom
a semmit. Szatén leveleimre vért
csorgat
az ősz.

Üzenet (Tüskés Tibornak)

Elmentél. Nemrég még bölcs mosolyoddal idézted
Táltos idők emlékét: Pákolitzot, Kodolányit,
Élesztgetve zsarátnokait hunyt, régi tüzeknek,
Szorgos papként rakva az oltárt áldozatokkal.

Mozaikcserepek (Jéki László barátom emlékére)

Emlékek kusza hálóját bogozom suta kézzel.
Évtizedek Styxén evezek Charónhoz a mélyben,
Könyveiben denevérszárnyú, laza gondolatoknak
Böngészném, elevenné hogy válhatnak a holtak.

Egykori tanáromnak

Függőség gyökerét váltó, őszinte barátság:
Tisztelet által font emberség-kötelék,
Erkölcs mérlege, több mint főnyeremény, mit a dörzsölt
Tolvaj sem vehet el; legfeljebb a halál.

Visszhang

Arcomon évtizedek csapadékvize mosta barázdák.
Rétegesen rakodott fövenyén üledék-iszapágynak
Tört emlékcserepek, szenesült faparázs maradéka,
Őstenger fenekére leszállt, kifakult csigaházak,



Archívum

Hirdetés