Ő is egy a sok közül az identitászavaros
városban, évek körhintáján, emlékek
rezervátumában, velőtrázó hallgatásban,
ahol a távolság Isten elejtett, elefántcsont
karmesteri pálcája.
Szentély a kert. Rigók gregoriánkórusa zeng.
Csipkeszemfedőt horgol a dér. Fák obeliszkje,
napóra. Ismételhetetlen percek szövevénye
szökteti törékeny alakod. Egy gyengéd fuvallat
karjába vesz. Visszhangzol bennem, mint
orgonaszólam Liszt rekviemjében. Véres amulett,
szívemben kirajzolódsz. Libera me. Az örök
haláltól, Uram. Mindenfelé csontvázak.