Prim Péter
Szóljatok Attilának!
Utólag már nagyon könnyű a dolgunk. Elgondolkodni azon hogyan is tehettük volna másképpen, hogy jobb legyen, hogy azokat a hibákat ne kövessük el. Nem újra, egyszer sem. Néha azon gondolkozom, hogy fejben visszamentem a múltamba, és a mostani eszemmel, és tapasztalataimmal a hátam mögött, milyen könnyen tehetném tökéletessé a dolgokat magam körül.
A felhő és a körtefa
A hegyek lábánál egy tisztáson egyedül állt a körtefa. Körülötte csak a puszta, és az óriás hegyek. Ha szép idő volt, a körtefa a napsütés melegétől táplálva elégedetten lengette ágait a szélben. Egy időben nagy aszály sújtotta a tisztást és környékét. Igazi fojtó szárazság, egy csepp víz nélkül hetekig, hónapokig.
Tanyavidék
Mezítláb lépkedek a kövér fűben, talpamat cirógatják a fűszálak.
Olyan lágy mintha egy zöld krémben sétálnék, közben a szellő a virágok illatát hozza halkan felém. Hanyatt dőlök a domboldalon, nézem, ahogy a bárányfelhők legelnek az égi tengeren.
A síró pantomim
Fekete ruháján hófehér könnycsepp szalad végig. Fehérre meszelt arcára fekete foltokat mázol a bánat. Magányos, néma és bánatos. Egyedül maradt. Kik eddig egy életen át mellette voltak, elmentek már, mert egyszer mindenkinek el kell. De ő még itt maradt, mert célja van.
Emlékezés
Sűrű, nehéz és hideg köd ereszkedett a városra.
A kandalló mellett ült és pipázott. Közben emlékezett.
Varázslatos, hosszú utazás volt ez vissza a múltba.
mONtÁzS
Papírlapra firkált életet karcol a ceruza, szíve fekete és komor.
Szerelem színűre festi az ecset a képet, miközben vörös csíkokat húz maga után.
A komor grafit és lángoló festék szeretetet hoz a sima fehér lapra.
Testvéreim, a fák
Az idő kezdete óta nőnek, cseperednek, törzsükre minden évben hitvesi gyűrűt húz az idő, jelezve az itt töltött, hosszú éveket. Kezdetben parányi magok voltak a jelen lombos, zöld óriásai, kik hajdan alulról indultak, most felülről, büszkén tekintenek alá. Egykor puha száruk páncéllá szilárdult a kéregben, melytől olyan erősek ők, az időt őrző ős gigászok.
Tél
Ma reggel megfagytak a füvek. Ideért a régi ismerős, kinek bőre fehér és fagyos a tekintete. Nyomában visszahúzódik az élet. A növények ledobják koronájukat, és kopaszon hajlongnak előtte. Hamar megérkezett, és fehér hajával beborítja a tájat. Igába hajtja a felhőket és eltakarja velük az éltető napot.
Egy Pohár Élete
Születtem 1992-ben a Parádsasvári Üveggyárban, mint szegény fröccsöspohár.
Édesanyám, Komáromi Ottó üvegfújó mester. Szülőhelyemet hamar elhagytam és a Kecskeméti Tesco üvegosztályának tanulójaként hét hónap várakozás után végre megvásároltak. Így kerültem a Borostás Kocsmába 9 testvéremmel együtt. Itt aztán 3 évet dolgoztam keményen, ez alatt 4 testvéremet veszítettem el.
Kifordított világ
Egy hely, ahol kék a fű és zöld az ég, lombjukkal kapaszkodnak a fák a földbe.
Ahol a villamoson fut a sín és fütyül, ha elhalad mellette a megálló.
Halak úszkálnak a levegőben, és madarak repkednek a vizekben.
Csend-élet
Ülök egy padon, és csak vagyok. Elengedem magam, hadd legyek kicsit én is súlytalan.
Az arcomra mosoly szalad, amikor figyelem a fákon ugráló mókusokat. Nyugodt vagyok, szívem is lassan, kényelmesen, de nagyot dobban. Mintha lelassult volna az idő. Örökké tudnék itt ülni és érezni ezt a csodát.
Spangli
Töprengtem. A világról. És arról, hogy milyen. És hogy miért ilyen.
Eddig is ilyen volt vagy csak mostanában lett olyan amilyen most?
Vagy csak én nem vettem észre, hogy milyen? Furcsa.
Remete
Erdő. Tisztás. Kunyhó. Hintaszék. Pipa. Nyugalom. Ősz. Magány. Béke. Boldogság.
A fák félig lehullott lombján átszűrődő napfénycsíkok nyugodtan esnek az avarra.
Pipafüst örvénylik lágyan felfelé, halkan de mesésen dalolnak a madarak.
Vándorláz
Kanyarog az út a hegyen felfelé. Mint a kígyó, kecsesen tekereg föl a magasba. Én a botomra támaszkodva nyelem az út porát. Lüktet a mellkasom, izzadok, és arcomon az úthoz hasonló íveket írnak le a verejték kövér cseppjei. Megtörlöm a homlokom, és nagyot húzok a vizes kulacsból. Nem állhatok meg, még előttem az út a csúcsig.
Partnereink
