Takács Szabó Kálmán | Hetedhéthatár
Szerzői archívum

Takács Szabó Kálmán

Takács Szabó Kálmán írásai: 5

Levél a múltba

Jó Bátyám!
Jól tudom,
hogy túl messze vagy már,
TÖRTÉNETBEN és IDŐBEN,
– halványak a Szavak,
Évszázad-fák
azóta tövestől kidőltek,-

Énekel a pompás ősz

tudod,
bandukolva teltek el
a kényszer-nehéz,
de azért mégis szép,
örömteli tegnapok,
– igaz együtt siratjuk
az elszáguldott,
tagadhatatlan éveket, –
azért még tudjuk és hisszük
a kissé hamis
vándor-dal éneket…

Búcsúszavak Rónaky Edithez

Az égen szürke, száguldó felhő-paripák. A városban eső meg szél. Elmentél… Örökre üresen marad egy hely, egy szék…
Kétségbeesett kérdést ordítok Istenhez: miért a jó embereket viszed el, Uram?

Az alkotás szigete – Lírai gondolatok Szigeti Szabó János Arcok című füzetét lapozgatva

Durva indulatok, tolakodó reklámok szennyezik napjainkban a világ szebbik részét. Csak apró szigetek (Szigetik) maradtak kultúrhulladék-mentesek valahol az Élet-óceánon. Szenny nélküli vizek, tiszta szárazföldek… Miközben értelem-sziklákat ostromolnak és törnek szét az önmagunk és mások által tajtékosra felkorbácsolt, szél-üvöltésű hullámok, van egy csendes, nyugodt hely, ahol sima tükör a Tenger, melyből minden életet származtatnak a tudós elmék.

Kártyaparti

tizenkilencre
húztál még egy lapot,
és elvesztettél mindent,
engem,
meg a holnapot,
mert én nem a tök alsó,
hanem a
vörös Ász vagyok…



Archívum

Hirdetés