Horváth Zsófia
A zongorista
Hihetetlen izzás serceg a távoli részecskéken,
jeges szirének elhaló éneke él.
Most alszom, késő-korán van,
az álmok fölött sistereg a hóvihar,
Le kell kapcsolni a lámpát…
Az arc bal oldalán futott át az utolsó hiteles emlékkép. Hason fekve az ágyon a szemek a fiúra tapadtak. A fal előtt a kis polcon ült, mereven figyelt. Csak most nem kellene, az álom húzza befelé az idegeket, harc indul az ébrenlétért, hiszen még ott ül és nézi az apró rezzenéseket, egy háború kellékeit. A levegő végre szétesik, valóság jelenik meg, meg az idő.
Partnereink
