Horváth Zsófia | Hetedhéthatár
Szerzői archívum

Horváth Zsófia

Horváth Zsófia írásai: 8
Horváth Zsófia

A zongorista

Hihetetlen izzás serceg a távoli részecskéken,
jeges szirének elhaló éneke él.
Most alszom, késő-korán van,
az álmok fölött sistereg a hóvihar,

Kérlek

Takaréklángra kényszerített
érzelmeim birtokosa,
csupaszított önmagam
egyszerre kiolthatod.

Le kell kapcsolni a lámpát…

Az arc bal oldalán futott át az utolsó hiteles emlékkép. Hason fekve az ágyon a szemek a fiúra tapadtak. A fal előtt a kis polcon ült, mereven figyelt. Csak most nem kellene, az álom húzza befelé az idegeket, harc indul az ébrenlétért, hiszen még ott ül és nézi az apró rezzenéseket, egy háború kellékeit. A levegő végre szétesik, valóság jelenik meg, meg az idő.

Te bűnöző

Én csak várom
az álmod
kezemben tartom
eszméleted;

Kopogtattam…

– Hát csak ennyi.
Pár ostoba nóta.
Mondja az Úr:
– Eredj a pokolba.

Szunnyadó ragadozó

Két napja
tartja a várost
a köd.
Összeolvadunk a vízzel
csak a mocskot mosd el.

Megvársz, ugye?

…hiányoztok
Ti különlegesek;
tudod, hogy
Rólad is szó van.

Hiányzol

Beágyazódnak a fák,
a Nap csak tejfolt
a sejtelmes égen.



Archívum

Hirdetés