Kamarás Klára
Szomorú szonett
Hullócsillagok felragyognak,
jönnek s kihunynak menthetetlenül.
Az örökmécsek lángja is kialszik,
ha reng a föld, s a templom összedűl.
Nosztalgia
Volt nekem egy pöttyös szoknyám,
már csak egy fénykép van róla.
Büszkén hordtam, anyám varrta.
Sok év szállt már el azóta…
Utolsó üzenet
Volt száz címed, neved?
Nekem három. Kevés.
Látod, nem megy a színlelés.
Nincs titkom, nincs reményem
Nincs visszaút
Már messze úszott mindaz, ami volt.
Bárányfelhőknek égi, szép akolt
nem építek. Ez a föld itt szilárd.
Megálltam rajta, pedig idegen.
Egy tanár ars poeticája
Mért vársz tőlem szép szavakat,
cizellált s újdonatúj fordulatot?
Versemhez nincs csodamúzsa!
Ő csak vájt fülűeknek búg
Egy gyermekvers margójára
A katona mindig éber
El nem hagyná őrhelyét,
Talán nem is veszi észre,
Ha kioltják életét.
Titokban
Kinyílt a könyv. Nézd, kék az oldal!
Térképeken ilyen a tenger.
A papíron sehol nincs ember.
Ha bárki él, ki tudja, hol van…
Elégia
Ott ült az ablak mellett.
Emlékszem, varrt szegény.
A tű parányi sebet ejtett
napbarnított kezén.
Fűzfák a szélben
Áprilisi szélben,
a Balaton partján,
kopott ágaikat
lengetik a fűzfák.
Tépett sárga kontyuk
dacosan dobálják,
Ne hidd!
Ne hidd fiam el, hogy más a világ,
más ez az új, mint az a régi!
Okos-telefon, repülők, lesz kutató tábor a Marson,
s mennyi jöhet még új, ami most hihetetlen…
Hitetlen ima
Két fiam felnőtt. Körülöttem
néhány száz vers: ennyi egy élet.
Uram! Nekem nem adtál úti pénzt,
hogy miből kezdjek, miből éljek.
Partnerek
Legutóbbi hozzászólások