Anya és lánya – Ez bizony szerelem volt első látásra. Az elkövetkező napokban Madaras másra sem gondolt, mint Margitra. A lány szép volt, ez kétségtelen, de korántsem olyan okos, mint képzelte eleinte. Ezt ellensúlyozandó azonban igen-igen tanulékony, amit János ki is használt alaposan.
Zsebkendőm négy sarka – A paplakban nagy sírás-rívás fogadta. – Istenem, kidobott, már megint kidobott! Mondd, drága Arankám, meddig ver az Úr ezzel a bivallyal? – Halkabban, Mátyusné! Meghallják a szomszédok! – kapcsolt egyből Jánoska; jól ismerte az asszonyt, mindig idemenekült.
Tiszteld apádat és anyádat! Mióta pappá szentelték, és összekülönbözött az apjával, Madaras tiszteletes mindig szorongva lépte át az atyai ház küszöbét. Tulajdonképpen nem is igen találkoztak. Az apja nem hívta, ő meg nem mert közeledni az öreghez.
Egy esős vasárnapi délelőtt kék dzsekis, maszkos férfi csengetett be dr. Indig Igor kapuján. – Ki az? – sietett a videó-kaputelefonhoz az egyetemi oktató, aki éppen újságot olvasott, és ilyenkor nagyon nem szerette, ha zavarják. – Az édesapád. – Kicsoda? – állt meg benne egy pillanatra a lélegzet.
Az asszony főzött, Bódog újságot olvasott. Átböngészvén a faliórára meredt: fél tizenkettő. Tizenkettőkor ebéd, utána alvás, tévé, vacsora. Nagyjából ennyiből állt a napi program. Sétálni, szomszédolni nem szeretett. Pedig nyugdíjas létére ugyancsak ráért. Kedvére barkácsolhatott volna.
Csöndben kanalazták a forró, aranysárga tyúklevest. Május lévén, kinn terítettek a lugasban. Az asztalfőn ült a fehér bajszú, piros képű ünnepelt, Péntek Mátyás, nyugalmazott, pontosabban, két napja nyugdíjas kőműves. Éppen ezt ünnepelték most, szűk családi körben fiai, menyei, egyszóval az egész család.
A Mezei és vele szomszédos utcákon naponta elsétált egy kopasz öregember. Mellette vörös szőrű, széles állkapcsú kutya lihegett. Ahogy jöttek, úgy el is tűntek valamelyik utcában. Szokványos látvány, nemde, szinte hozzátartozik a város képéhez, mint a villanyoszlop vagy polgármesteri hivatal.
Mint minden gyermek, suttyókoromban én is éltem-haltam a cirkuszért. Hol az erőművészek bűvöltek el, hol a hipnotizőrök, addig-addig, amíg egy szép napon magam is gyakorolni kezdtem. Betanultam néhány számot, aztán rohantam kipróbálni. – Nézz reám, és aludj! – Így?
Tisztelt igazgató úr Nevem Cinka Hanna. Negyvenéves vagyok, négy gyermek annya az ötödik most van útba. Azal a kérésel fordulok magáho vegyen visza az üzembe. Tudom hogy csak nyoc osztájom van másnak tizenketö mégis az uccára teccet hányni őket is. Igen ám, de nekik nincs gyerekük.
Egészségem javulásával megjött az étvágyam. Nagyszerű, ugyanakkor újabb dilemma, mert hogy lehet jóllakni egyetlen diétás ebéddel, úgyhogy reggelire és vacsorára is maradjon? Szégyellem bevallani, de már csak bevallom, hogy ugyancsak összefutott a nyál a számban, amikor elképzeltem Zsolti családját néhány méterre tőlem a vasárnapi ebédnél.
Következő célkitűzésem a gyomorműködés normalizálása. Már a pszichiátrián megfigyeltem, ha egyszerre túl sok folyadékot fogyasztok, abból többnyire hasmenés lesz. Erre kisebb adagokra osztottam be a napi 1,5 liter folyadékot (többet az istennek sem bírtam meginni), és volt hasmars, nincs hasmars.
Amit prognosztizáltam, bevált: eddig soha nem tapasztalt járvány dúl már Hungáriában is. Hogy ebből minimum kijárási korlátozás lesz, az is borítékolható – hangolódtam le még jobban. Öröm az ürömben, hogy nemsokára rá megkaptam a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság értesítését is az özvegyi pótlékról.
Következő célpontom a kecskeméti Idősgondozó Szolgálat. Tagjai: Nagyné Fekete Julianna, Fényei Anikó, Török Katalin, Zagyva László, valamennyi tiszteletreméltó hivatástudattal rendelkező gondozó. Ami meglepett, az a közvetlen, meleg hang, amivel a rászorultakat kezelték.
Átballagok a spájzba, 5 fok, a fagyasztószekrény és frizsider kirámolva, innen tehát kaja nemigen várható. Lám, így jár az, aki csak megeszi, de sohasem főzi meg az ebédet, nem tud kezelni egy mosógépet, porszívót, mert az asszony helyette is mindent megcsinál.
No komment. Szórakozás. Egy árva tévén kívül semmi sem állt a rendelkezésünkre. Eleinte nem néztem, később bekapcsolódtam a Remények földje című török sorozatba, miközben egyre riasztóbb képeket sugároztak a Kínában dúló járványról. Koronavírus. Soha életemben nem hallottam róla.
Legutóbbi hozzászólások