Kisslaki László
Lilike, a verselő tehén
Gyönyörű volt ez a délelőtt. Különösen jólesett a reggeli legelés. Már napok óta Keresztúr felől fújt a szél, és magával hozta a Balaton, nádas–iszap vízszagát; ezzel különös zamatot adott a fű megszokott ízének. Leginkább az itt-ott beletévedt szagosmüge aromája volt domináns, amiben csak később lett biztos, mikor oldalt fekve kérődzött.
A sapkás vadászsólyom
Keller Árpád irodáját még madame Pompadur is örömmel használta volna elfogadó budoárnak. Igaz, a lakberendező és a belső építész is egy vagyonba került, de megérte. Kocsa Jolán, a titkárnője se kerül kevesebbe, ha beleszámítja az éjszaki szolgálatért járó jutalmat is.
A „műkedvelő” szűz
Lilla unottan bámészkodott az ablaknál. A csipkefüggönyön keresztül a szemben lévő Zalcer kávéházra látott, ahol Gombkötő doktor még mindig konyakozott, pedig már egy órája elment tőle. Elmosolyodott, mert a doki mellett a barátja, Lenz úr, a kóser mészáros várakozott egy spriccer mellett.
Gyurgyalag és a tőgyelő méhek
Kimúlt a Zöld Malac a falu végén. A hajdani kocsma helyére a Zöld Disznó étterem hízta magát emeletmagasra. Köréje házakat húztak, s az árkád alá látványpék költözött saláta bárral. Az elején még csak a városjárta népek tudták, hogy mit is mérnek benne. A hajdani Malac azért még újraéled az osztálytalálkozón.
Az utolsó utas
Mikor bekattogott az utolsó villamos a hegy alá, fáradtan maga alá húzta kerekeit, s elpihent éjszakára. A szolgálatos kuvasz nézte egy darabig a magányos utolsó utast, amikor ráfordult a klinikához vezető erdei útra. Aztán ásított egyet, s visszamászott a házába.
Az utolsó szökés
A baba nagyot csapott pufók kezével a tejbegrízes tálba. A nagypapa letörölte képéről a tejbegrízt. – Azé’ nem kéne annyira elkényeztetni ezt a gyereket – dünnyögte a menyének. – Mi köze hozzá, vén hülye? Inkább törődjön a maga dolgával.
Ezer forint reggelire
Bartos, a neves válóperes ügyvéd visszakézből szájon vágta feleségét. Evvel csattanós pontot tett a veszekedésre. Klári az asztalhoz kapott, hogy az ütéstől el ne essen. A kávéra váró csésze, amiből a férj már vagy tíz éve issza a reggeli konyakját kis feketével meglöttyintve, rosszkedvűen koccant a cukortartóhoz.
Anno Domini 1519 Orsolya napján tartott tárgyalás az mezei egerek ügyében
Igaz történet! Svájcban egy lefolytatott perről. Stilfs (Svájc) – Bucok Józsi a rágcsálók vezetője, széles jókedvében alig tudott megszólalni, csak el-elbődülve csapkodta bőrnadrágját, hogy majd lefordult az ivóban a székéről. Kocsmájuk ott volt közvetlen a községi búzatábla mellett.
A négylábú vőfény
– Ön művész, professzor úr! Isteni, ahogy operál! – nézett fel rajongva a szőke medika az agg tudósra. Ezt már a folyosón mondta, mert a tanár behívta magához kávézni, meg aztán, hogy a hóna alá nyúljon egy órácskára.
A Víg Zarándok fogadó
Hogy Péter–Pál napján meleg van, az nem csoda, de olyan füllesztő hőségről, ami már két napja a Budai-hegyekre feküdt, még a vének sem tudtak. Déltájt, Bicske felől pár távoli villámmal, hűsítő záport ígért az ég. – Tán estére ideér – gondolta Márton, a „Víg Zarándok” gazdája.
Papagájbecsinált Vérynél
– Parbleu! – mondta türelmetlenül Pierre de Pompier márki, és csöngetett az ügyeletes szobalánynak. Mikor belépett a szőke Yvette a pohár pezsgővel és egy tálca süteménnyel, a főúr rögvest tudta, hogy szerda van; ugyanis akkor szokott szeretni szőkét.
Dorka szép halált hozott
– Bánatszívvel kérünk Urunk – hangzott fel a legfrissebb zsoltár poéta Lajcsi ajkán. Na, már ha a kántor vadszamárordítását annak lehet nevezni. De hirtelen nagyot káromkodott, mert visszacsúszott a búbos kemencéről. Csak ő tudja, mit akart ott.
Keserű sör
… ha nem tetszik, elmehet; nem kötelező pont Németországban dolgozni… A Kisded már egy hónapos – gondolta mélabúsan Imre, ahogy kibámult a januárvégi hóesésbe. Pár kristálypehely a kocsmaablakra ült, s testük rögvest cseppé válva csúszott a semmibe.
Pénelopé, a híres kanca
Incitatus, a süket szenátor, jóízűen zabálta a legénységi szecskát. Pénelopé, a nagyfarú felesége durcásan turkált ura mellett a jászolban, de közben szünet nélkül dőlt belőle a panasz. A vele szemben zabozó Júlia, a betegkosztos ló, talán nem is értette, hogy mit mesél neki a barátnője.
Boldog halottvirrasztás
Bódis Mihály csendesen feküdt az ágyon, és már a pokrócot sem rugdalta magán. Szótlanul tűrte, hogy a menye, Csordás Bözsi megmosdassa, majd felhúzza rá a fekete esküvői nadrágját. Előtte azért az asszony végigvágta a szövet üleprészét, hogy legalább a sliccet be tudja gombolni.
Partnereink
