Hetedhéthatár | Hajnal Éva
Szerzői archívum

Hajnal Éva

Hajnal Éva írásai: 132
Hajnal Éva

Mosoly

Felhők peremén ücsörög az éj ma,
mint vén semmirekellő, csak szendereg,
bóbiskolva hallgat muzsikát a léha,

Még téli – haikucsokor

Macskalábnyomok
a hóban s kis vonatfütty
töri meg csendem.

lélekzés

haragos felhők szorítanak össze
mintha legalábbis ismernénk egymást
vigyorogva közelítenek
már majdnem elérik a fejem búbját

lépkedő

télhideg ténfereg
tajtékot kéreget
hamvadó alkonyon
holtában hentereg

Didergő

Hótakaró alatt nyújtózik a csend,
hópihék röptével szállnak percei,
ágboga fázósan, tétován mereng,
elgémberedtek már vénült szárnyai.

Vacogó

Csipkét tereget
az őszi bánat a fákra,
tócsát mereget
a szél a télikabátra.

Édesapámnak

Nem felejtem arcát, sápadt volt és félt,
lelkébe rejtette mind a titkait,
ölelése égette a szív helyét,
mosoly feszítette arcvonásait.

Négy

Törleszkedik a téli este,
aranycérnává foszlik a fény,
lám, fél almáját már megette

Pityergő

Pityereg az eső
ma csak úgy eleredt,
lepereg a tájon

poros versike

lebbenő
hajamba
fénykoszorút
fontam

Majd holnap

Talpam a hóban, csikorgón járok,
fehér kabátos házakban álmok.
Csordul a jégcsap megáll az útja

tüll-vers

tüll-levegőben szélfuvola
átüt a fényen halk futama
ködzuhogásán itt a derű

Nálad, Uram

Itt szöszmötöl az alkonyat,
mi körberajzol arcokat,
kik ismerősek, mint a csend,
mind itt poroszkál

Ajándék

Mit adhatnék most Neked?
Vedd a fodros felleget,
erdőből az illatot,
tó vizéről ablakot

Itt

Itt
szép
nem beszélni
semmiről



Archívum

Facebook