Hetedhéthatár | Hajnal Éva
Szerzői archívum

Hajnal Éva

Hajnal Éva írásai: 149
Hajnal Éva

villanás

minden délutánban van valami szomorúság
ez nem olyan szembetűnő
nem látható azonnal
csak mikor már szétesett

Olvadó

Lásd, minden szólam elolvad a csendben,
lassan kihunynak a fényes ablakok,
ím, messze nő a távolság e rendben

Keresgélő – haikuk

egyenes szívvel
nehéz e görbe világ
útvesztőiben

öltözködő

hűvös nyárban felöltöznék
zöld erdőben rejtőzködnék
elbujdosnék madárdalban

bámész

gyakran azon kapom magam hogy bámulok valakit
nem úgy ahogy egy nő bámul egy férfit
vagy egy anya a gyermekét

borsógyöngyök

most is csak kapirgáltam az ételt
játszottam ahogy szeretek
a villa tűhegyeire tűztem a zöld borsószemeket

Virágos triptichon

mosoly költözött
a tájra repceágyon
rikít a remény

hamvadó

inged alá
elrejtettél
jó szorosan
begomboltál

sáros

  sárban cuppog az aggodalom leragad a bánat a vágyon   apró fények a lágy iszapon bemerül a lábam a lápon   pocsolya az utca súlyos a sár menekül az idegen reszket a táj   elviszi morc hidegébe fák levelét a szélhegedű   dallama drága etűd tócsa ezüstje tükre az égnek   mennyei szólam búnak […]

Diptichon

Lehet oly mélység
a fájdalmam, hogy néma
dalát meghallod.

Rövid 

Fuvallat ficánkol a fákon,
fűszálon szellő hempereg,
mellényke sincs már a madáron

Április

Vízcseppekből gyöngysort fűz a délután,
hideg háztetőkön vonat füttyöget,

Tavasz

Kigombolt kabát
a tavasz, csipkegallér
egyszerű ruhán.

Tavaszi

Virágpalástod
tavaszillatba burkol
morc járókelőt.

Néma

Magam
sem
értem,
valahogy belenémultunk a végtelenbe.



Archívum

Facebook