Hetedhéthatár | Hajnal Éva
Szerzői archívum

Hajnal Éva

Hajnal Éva írásai: 141
Hajnal Éva

sáros

  sárban cuppog az aggodalom leragad a bánat a vágyon   apró fények a lágy iszapon bemerül a lábam a lápon   pocsolya az utca súlyos a sár menekül az idegen reszket a táj   elviszi morc hidegébe fák levelét a szélhegedű   dallama drága etűd tócsa ezüstje tükre az égnek   mennyei szólam búnak […]

Diptichon

Lehet oly mélység
a fájdalmam, hogy néma
dalát meghallod.

Rövid 

Fuvallat ficánkol a fákon,
fűszálon szellő hempereg,
mellényke sincs már a madáron

Április

Vízcseppekből gyöngysort fűz a délután,
hideg háztetőkön vonat füttyöget,

Tavasz

Kigombolt kabát
a tavasz, csipkegallér
egyszerű ruhán.

Tavaszi

Virágpalástod
tavaszillatba burkol
morc járókelőt.

Néma

Magam
sem
értem,
valahogy belenémultunk a végtelenbe.

Nagy Költő a fészen, ha nagyon…

Nagy Költő, ha nagyon alkot, egymaga vív bánatharcot:
… feneketlen tó fenekén, nincsen ott más, csak te, meg én…

Titok

Legszívesebben leszakítanék abból a felhőből egy darabkát. Abból a fodros szélűből, amelyik itt leng, épp a fejem fölött. Úgy képzelem, hasonló érzés lehet elvenni belőle, mint amikor gyerekkoromban kaptam egy falatkát a szomszéd kislány vattacukrából.

Mosoly

Felhők peremén ücsörög az éj ma,
mint vén semmirekellő, csak szendereg,
bóbiskolva hallgat muzsikát a léha,

Még téli – haikucsokor

Macskalábnyomok
a hóban s kis vonatfütty
töri meg csendem.

lélekzés

haragos felhők szorítanak össze
mintha legalábbis ismernénk egymást
vigyorogva közelítenek
már majdnem elérik a fejem búbját

lépkedő

télhideg ténfereg
tajtékot kéreget
hamvadó alkonyon
holtában hentereg

Didergő

Hótakaró alatt nyújtózik a csend,
hópihék röptével szállnak percei,
ágboga fázósan, tétován mereng,
elgémberedtek már vénült szárnyai.

Vacogó

Csipkét tereget
az őszi bánat a fákra,
tócsát mereget
a szél a télikabátra.



Archívum

Facebook