Hatvanas születésű embertársaim még végtelen békességben éltek. No, nem, mintha soha nem tapasztaltak volna vitát, veszekedést, rosszindulatot! A békesség a körülöttük lévő világból is fakadt! Ha kapcsolatot akartak tartani egy-egy embertársukkal, levelet írtak neki és várták a választ.
„A becsület az erkölcsi szembenézés képessége. Erkölcsi szilárdság, jellembeli tartás, ragaszkodás a helyes tettekhez, alapelvekhez. A helyes és helytelen megítélésében mutatott kifinomult érzék. Egy személy hírneve, átvitt értelemben a legfőbb érték”.
bús dúdolásssal
súgnak-búgnak a kerti fák
kócos lombjukon hideg futkos
vacog még a gondolat is
böske gyakran üldögélt nálunk
leült a küszöbre
ilyenkor se ki se be
nem is mertem volna elmenni mellette
valami bűbáj volt körülötte
Legszívesebben az életről beszélgetünk, az élet ilyen-olyan dolgairól: a születés csodájáról, emberi kapcsolatainkról, a szeretetről és persze, a szerelemről. Erről mindig. A halál túl sötét téma. A veszteség fáj.
huzatos buszmegállóban várakozom
bámulok egy rigót
feketesége tétován belemoccan a megfáradt őszbe
a könyvtárosok
kiábrándultságával ültél az ablak mellett
pontosan ott ahol tegnap a nagy költő
léteznek mikulástípusú férfiak
ők még a zsebükben is cukorkát rejtegetnek
és
folyton adnak valami finomat
Legutóbbi hozzászólások