Hajnal Éva
Szótlan
Már majdnem éjfél, vége lesz a napnak,
látod, él a fény, földünk másik felén,
a régi hangok torkodban ragadnak
földöntúli
a kalauz foghegyről köszönt
rosszulesett neki hogy ott vagyunk
morcosan imbolygott
arra gondoltam biztosan álmában is így billeg
amikor
amikor sebző létezésben
lecsupaszított jelzők laknak
és körbekerített messzeséged lángot kiabál a napnak
villanás
minden délutánban van valami szomorúság
ez nem olyan szembetűnő
nem látható azonnal
csak mikor már szétesett
Olvadó
Lásd, minden szólam elolvad a csendben,
lassan kihunynak a fényes ablakok,
ím, messze nő a távolság e rendben
bámész
gyakran azon kapom magam hogy bámulok valakit
nem úgy ahogy egy nő bámul egy férfit
vagy egy anya a gyermekét
borsógyöngyök
most is csak kapirgáltam az ételt
játszottam ahogy szeretek
a villa tűhegyeire tűztem a zöld borsószemeket
Partnerek
Legutóbbi hozzászólások