Dr. Papanek Gábor, Author at Hetedhéthatár
Szerzői archívum

Dr. Papanek Gábor

Dr. Papanek Gábor írásai: 2

Héthatáron innen és túl

A fenti címmel nemrég kis könyv jelent meg Imolay dr. Lenkey István szerkesztésében. Ezen, „Szarvas István Hetedhéthatár magazinban megjelent írásainak bibliográfiája” alcímű – kötet sajátos mű. Valóban közli ugyan az ígért bibliográfiát is, de terjedelme csaknem felében „kiegészítő” információkat, elsősorban két hosszabb interjút, ezeken kívül fényképeket stb. tartalmaz.

Szarvas István: Újra kérdeztem – Válaszoltak

A 2014-ben megjelent könyv a 70 éves Szerző 2008-ban közreadott „Kérdeztem. – Válaszoltak.” című interjúkötetének a folytatása, mely további 27 interjúját mutatja be. A megkérdezettek ezúttal is többnyire ismert személyiségek. Körük igen változatos, némi szubjektivitással a következők szerint tagolható: 6 művész, 3 vállalatvezető, 6 politikus, 2 pap, 10 kutató, illetve tanár.



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS