Márkus László | Hetedhéthatár
Szerzői archívum

Márkus László

Márkus László írásai: 230
Márkus László

más már a világ

más lett a hajnal más már az alkony
a nappal gyorsan oson az éj csak csoszog
félig telt poharam inkább félig üres
a
betűk kusza táncát

Tudom, miért dalol a kalitba zárt madár

A vadmadár szabadon szárnyal
szelíd szelek hátán,
vitorlázik moccanatlan,
mígnem a valóság véget ér

kertvárosi reggel

ásítozik még a hajnal szájából köd szitál
távolból részeg kardal
kukák koccanása káromkodás ha túl nehéz.
boltoslány esik be az ajtón
bájos arcán most nincs mosoly

megkiabált a csend

hirtelen megkiabált a csönd
elvágva a mikrokozmoszom zajától
nahát
mennyi fura kompozíció megfér benne

adventi zarándoklat

lépdelek az idő lábnyomában
fura
de cipőtalpam pontosan belefér
és lépéshossza az enyémmel megegyező

Advent fennkölt ragyogása

Napszilánkot sepregettem,
Felhőfoszlányt teregettem,
Szellőből szőtt kiskabátom,
Hogy levessem alig várom.

most

most kell tevékenyen jót tennünk másokkal
s nem a túlvilágon*­
mondta Hrabal
te teszel valami jót egyáltalán
szegezte nekem a kérdést

füveskönyvek

mi ez a hosszú hallgatás
faggatnám a jó Hrabalt
olyan fura ez a csönd
nem szól meg nem pöröl

Számolós

Egy aprócska lepke
lebbent rá kezemre.
Széjjel tárta szárnyát,
friss szellőre vár tán.

indulni kell

no
lassan indulni kell
komótosan lépegetve
hívogatja a fény
vakító vonzásából kilépni
nehéz

esti

lelkem száraz bakszakállain
fennakad minden hangulat
mit
felém sodor
a fésületlen est

áhítat

erőt adj uram
hogy merjek erőtlen lenni
nem elesett
csak esendő
soha ne kelljen álarcot viselnem

bakancslista

látni még a holdat
majd tengerre szállni
nem ma inkább holnap
sellőkre vadászni

köszönöm uram

kínok között sírva jöttem világra
remélem
nem így megyek majd el
időnként rossz utat követtem
tudom

este

menyét hozta szájában az estet
hajlékony karcsú volt teste
a mai este nem volt különös
a táj holdfényben fürdőzött



Archívum

Hirdetés