Hetedhéthatár | Nászta Katalin
Szerzői archívum

Nászta Katalin

Nászta Katalin írásai: 48
Nászta Katalin

Nyári beszélgetés Farkas Ignác, Jászai díjas színművésszel – a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház immár örökös tagjával

Mikor áttelepültünk Zalaegerszegre Sepsiszentgyörgyről és első szerepemben partnerem volt, Farkas Ignác, a nálam majd tíz évvel fiatalabb színész olyan megértő, elfogadó magatartást tanúsított felém, amivel a kezdeti – nem kis izgalmakkal járó – lépéseimet sokban segítette. Akkor is nyilatkoztam segítőkészségéről, mennyire jól esett, mára pedig egyértelművé vált: erre született.

Evita Zalaegerszegen a Hevesi Sándor Színházban

Miért játszik az ember? Miért színész? Miért ír színdarabot, és adatja elő a közönségnek? Az előadás után újból ezeket a kérdéseket tettem fel magamnak. Mert hat, nem hagy közömbösen, felkavaró, elképesztő, mélységesen elgondolkodtató amit láttam, halottam.

Aki kitalálta

kinek írsz költő ha nincs Isten a babádnak aki nincsen? rég eltört vagy elvesztődött arcára sem emlékezel kinek írsz s milyen reménnyel? ha remény sincs hiszen ezt a ”nincs isten” temette el mikor még megvolt akkor mi a bánat? ha senki sincs ott fent az égben a csillagok is lehullnak szépen egyenként vagy egyszerre csőstől? […]

Mi nincsen

úgy megírnám azt a verset
amitől felébrednék
és velem együtt ébren lenne
az emberiség

Lefutott rólam a szemed

szétosztom amim még van
minek tartogassam s kinek
mikor nem számít az sem
ha van, ha vagy sem érdekes

Nem tiltott

most írjam le azt hogy szeretlek? ez olyan banális
úgy szeretlek mint aki fázik, didergek mindhalálig
ebből születtem? nem tudom honnan ez, ki tudja
anyám forró estéről mesélt, mikor megfogantam

Búcsú

annyiszor mondtam nem kellett
annyiszor kértelek nem akartad
már hallgatok süket maradt
a kapcsolatunk megszakadt

Van aki nincs

az álmok ott születnek, ahol elnyomás van
s torkokat fulladásig tömnek hazugsággal
ott ahol a füvek visszafele nőnek
és a gyökereik állnak a föld felett

Bálványok

„Bálványimádóknak születünk.
rácsodálkozunk valakire.
Utána is azt keressük,
az elsőt, akire rányílt szemünk.”

Kommentek mentén

Úgy vagyok ezekkel a hozzászólásokkal, hogy örülök nekik, meg nem is. Zavar is, hiányzik is. Az ember bőre alá másznak kéretlenül, de ha elmaradnak, hiányzik cirógatásuk. Vágyom az értékelésre, és zavar, ha megítélnek. Mintha mindenki azért mégsem szólíthatna meg. De kell a placc – hiszen ez a fészbuk.

Nem madár

ágál a töpörödött lélek
figyelmed kelteni csápol
lengedez mint egy madárijesztő
riogat

Érintés

Hét évvel ezelőtt született írásom jutott eszembe, és elképedtem. Mégsem vagyok annyira feledékeny, ha ezt észben tartottam. Tavasz volt akkor is. És akkori rácsodálkozásomban Istent véltem üzenni az elképesztően gyönyörű, virágba borult almafával a kertben.

Lélek-(tan)-telen

boncolgatások visszamenőleg
önfelmentések, igazolás-kényszerek
végtelen műtétei
még ígérete sem
hogy végére érnél valamikor

Hatodik pecsét

ketten nem hagynak éjszakánként nyugton
Delila szavának engedő Sámson
és Jónás lázadó futása a parton
világgá
rá Isten se találjon

Kétbalkezes

Annyira Isten az Isten
az övéihez szól
a kívülállóknak
csak az örömhír
bízzatok



Archívum

Hirdetés