Kő-Szabó Imre | Hetedhéthatár
Szerzői archívum

Kő-Szabó Imre

Kő-Szabó Imre írásai: 118
Kő-Szabó Imre

Csini és Csúfi

Amikor belevágott a házépítésbe Pali, feleségével, Vikivel, nem is sejtette, hogy a fejsze keményfába akadt meg. Mind mondani szokták, de az embert, ha már a fánál tartunk, legalább ilyenből faragták. Szóval volt kitartásuk, az igaz, sokat kellett talpalni az építőanyagokért. Mesterekről nem is beszélve, hiszen minden alkalomkor cirádás betűkkel írt felkérő levelet kellett benyújtani, méltóztassanak falazni, vakolni.

Revans

A tél nagyon hosszan tartotta magát, de aztán a tavasz valósággal rászakadt F. Községre. A levegőben vibrált az első májusi nap melege. Délelőtt tíz óra volt. Rózsa Endre a bányászklub előtt várta Varga Rafit. Jó barátok voltak, egy csapatban dolgoztak az északi fejtésen

Morzsolt kukorica

A naptár szerint 1951. novemberét írták, amikor a szőke, kissé elhízott Tömör Tamás, aki a többiekkel az általános iskola nyolcadik osztályában koptatta a padokat, azzal állt elő, vegyenek totószelvényt és töltsék ki. Először nem nagyon tetszett a többieknek, de aztán egy hét múlva, vettek egy-egy szelvényt.

Kezdő fizetés

Dezső, ez az ötven éves, nős férfi, ott állt a troli középső ajtajánál. Most nyomta meg a leszállást jelző gombot. A megálló közeledett. Egy férfi mögötte, megkérdezte:
Itt kell leszállni a Nyugatihoz?
– Igen! Itt! – mondta röviden és határozottan.

Csukamájolaj és az aludttej

Május közeledett, amikor a negyedik osztályba jártam. Otthon a szomszédok, ha az iskoláról esett szó, mindig megkérdezték: – Hová jársz iskolába? Furcsának tartottam ezt a kíváncsiskodást, hiszen ebben a korban iskolába jár a gyerek. Mégis mindig udvariasan válaszoltam, hiszen erre tanítottak, otthon szüleim. – Az egyes számú általános iskolába! – mondtam határozottan, mert volt más számozású iskola is ebben az alföldi városban.

A pótlás

Hétfőn este Síkos bejött a kiskocsmába. Most sem tagadta meg önmagát, járása olyan volt, mintha jégen lépkedne, óvatosan ment. István volt a becsületes neve, de mindenki járása miatt adta neki ezt a becenevet. Nem volt több ötven évesnél. Senki nem tudta, hol lakik, de azt mindenki, hogy a környék kukáit naponta legalább kétszer átnézi.

Penicillin kúra

Székács Péter, ez a huszonöt éves szőke srác a szokásos időben végzett a melóhelyén. Ez a nap semmivel sem különbözött az év többi napjától, mondjuk mérlegelve, a háromszáz napjától. Mert ugye lehet kivételesen még hatvanöt nap, amelyik más mint a többi, hogy aztán meglegyen a háromszázhatvanöt. De úgy látszik, ez a nap nem hozott eddig semmi érdekeset, különlegeset számára, hogy beletartozzon abba a bizonyos hatvanötbe.

A kaland

Taccsi, a kétéves rövidszőrű kan kutya megsértődött. Kissé lehorgasztott fejjel bandukolt a kertben, mert a gazdi már napok óta nem játszott vele. Pedig milyen jókat szoktak délutánonként szaladgálni. Ilyenkor a kis pöttyös labdát kell mindig visszahoznia.

Eltűntnek nyilvánítva

Bármelyik nap, ha délután úgy öt, fél hét körül bementél a kiskocsmába, Jenő már ott volt. Eddig tartott a munkaideje, legalább is mindig így állapodott meg, bármelyik vállalkozóval, ha elment nekik falazni, betonozni. Jenő, aki nem rég töltötte be ötvenedik életévét, erre büszke is volt, úgy mondta: – Már éltem félszáz évet! A félszáz ugyan nem sok, Jenővel nem történt sok minden.

A zsűritag

Ezt a falut „Kék Szilvafás” településnek nevezték a környéken. Nem hét szilvafásnak, mert mindenkinek telkén volt legalább húsz, vagy harminc szilvafa. Úgy látszik a talaj erre volt alkalmas, mert más gyümölcsfa az elültetés után, lehullajtotta leveleit.

Az évforduló

János már hat hónapja egy másik városban dolgozott, távol Iréntől, a feleségétől. Ott is lakott, pillanatnyilag albérletben, ez volt a legegyszerűbb megoldás, ha már úgy döntöttek, hogy külön költöznek egymástól. Ebből a több mint tizenkilenc évből, amit együtt töltöttek, úgymond tizennyolc elment.

A csizma

Julika néni ezen a reggelen korán kelt. Benyújtott a konyhában a sparheltbe. Lábosba vizet tett fel, ha felforr, tea lesz. Pál uram még aludt, az este későn tekergett haza a kocsmából, kellett egy kis pihenés, hogy az egyensúly rendbe jöjjön.

Előleg nélkül

Sörös Marinak is megvolt a maga keresztje, mint úgy általában mindenkinek. Ezt az elképzelést, láthatatlan tárgyat, úgy látszik mindenkinek kiosztották, csak abban volt talán eltérő, kinek kisebb, könnyebb, kinek nagyobb és nehezebb jutott, de cipelni, vinni azt okvetlen kellett, ez alól nem volt és ma sincs kivétel.

Jocó laza monológja

Itthon dekkolok. Kimaradtam a suliból. Elvégeztem a nyolc kötelezőt. A fater mondta: – Jocókám, jó lenne, ha autószerelőnek tanulnál. Lenne, aki a kocsimat rendbe vágja! Ennyivel tartozol nekem, hiszen felneveltelek. Be is íratott a suliba, láttam egy-két tragacsot a szerelő műhelyben, de azok a genyusok nem az autóról beszéltek.

Orrvérzésig

Ormos Feri most ért az igazi férfikorba. Nemrég múlt huszonegy éves, pár éve nagykorú, önálló döntési joggal rendelkezett. Saját sorsát ő irányította. Úgy érezte, másnak nincs beleszólása. Szülei ezt ténylegesen nyugtázták is. Már nem kérdezték tőle, merre jártál, mit tettél, és mikor jössz haza.



Archívum

Hirdetés