Kő-Szabó Imre | Hetedhéthatár
Szerzői archívum

Kő-Szabó Imre

Kő-Szabó Imre írásai: 143
Kő-Szabó Imre

Villanyoltás után

Mind a ketten, Tomori Sándor és az asszony, Tüskés Pálné Borika, ott dolgoztak a gyárban. Sándor, aki huszonkét éves volt és minden nőben valami vonzót talált, Borit is megnézte. Nem szégyen az ilyesmi, ebben a korban. Hiszen nyiladozó, kibontakozó időszak volt mindkettőjük számára, igaz Bori már harminckét éves volt.

A két aperitif

Lippai Gizike, mint falusi iskolai tanárnő, tényleges minősítésében csak akkor felelt meg az akkori (múlt század közepi) káde(á)r-i előírások követelményeinek, ha olyan nevelőmunkát is végez (két leánygyermeke mellett) abban a falusi iskolában, ahol tanított, amely nem tartozott a szorosan vett tárgyi oktatáshoz.

Mire emlékszik a diák?

Amikor betöltöttem a hetvenedik életévemet, a család ünnepi ebéddel kívánta megünnepelni ezt a jeles napot. Szóval én a hetvennel hetvenkedtem. Némi számolást csináltam és megkérdeztem magamtól. – Mire emlékszel öregem?

A szekrény és a lüszter kabát

Vendégségben voltunk Túri Sándoréknál. Éppen ott volt még Kovács Józsi szomszéd, aki valahogy végről távoli rokon, meg én, Kovács Imre. Mindhárman korban már túl voltunk a félszázadon.

A füttyös postás

Napjaink elmagányosodott világában általában egy emberrel havonta egy-két alkalommal találkozhat a városlakó. Ez az egy ember a postás. Vele mindenki, minden alkalommal vált néhány szót. Van még gázóra-leolvasó, villanyóra és vízóra fényképező. Ők természetesen csak arra járnak, amerre kiépítették ezt a fajta vezetékeket. A sorban első helyen a postás áll.

A nagy fekete bőrönd

A tárgyak sokszor mennyire hozzánőnek az emberhez, hogy elszabadulni tőlük nagyon nehéz, vagy éppen lehetetlen. Így voltam én egy nagy fekete, fából készült bőrönddel. Úgy kezdődött, hogy apám a vasútnál dolgozott, volt mindenféle szakember, többek között asztalos is. Korban közeledtem az abban az időben „divatos” ténylegesen kötelező, katonai szolgálathoz.

Pontos beosztással

Bélát, így huszonöt évesen felvették az egyetemre. Most másodéves, kollégiumot nem kapott, ezt nem is bánta, (legalább független, szabad lehet), de ösztöndíjat igen. Nem tudta, mi erre a helyes magyarázat, de nem is akarta megfejteni.

Munkareggeli

A történet ma is játszódhatna, de amikor történt, volt ennek egy kis pikantériája. Az események úgy 1960 tájékán játszódtak. Az akkori tanácsi berkekben működött, többek között, egy nevezetes járási hivatal. Volt egy szakigazgatási szerv, amelyik a járás területén – 25 község tartozott ide – igazgatta, felügyelte a kisiparosok tevékenységét.

Rudi világot akart látni

Rudival péntek délután futottam össze az Akácfa utca közepén. Kitörő örömmel üdvözöltük egymást, a barátság elég régi, együtt jártunk két évig a gimibe. Én az utolsó két évben kerültem ide, vidékről.

Frontérzékenység

Krisztián az ötvenötödik évét is betöltötte már. Egy dunántúli városban lakott, több mint tíz éve, amióta elvált feleségétől. Húszévi házasság után kettőjük kapcsolatából semmi nyom nem maradt. Közös gyerekük nem született, Krisztián egy nagy képes bibliát hiányolt, melyet válás után a volt felesége nem volt hajlandó átadni neki.

Húzza a cigány akkor is

A Szepi kocsmája nem egy sima falusi kocsma volt, annál egy kicsit több, városiasabb. Ugyanis Szepi, ez volt a beceneve, becsületes nevén ifjú Szepesi László, ugyan abban a faluban született és a régi kocsma az öreg Szepesi bácsié, az apjáé volt, ezt örökölte meg az öreg halála után.

A stokedlis dobos

Törökék egy kelet-alföldi kis faluban laktak. A zene a családban nem kapott nagy hangsúlyt. Volt már rádiójuk az ötvenes években. Szólt is, szinte egész nap, de senki sem figyelt nagyon, mi hangzik el belőle.

A játékgépező

Betiltották a kocsmákban üzemeltetett játékgépeket, nyerőautomatákat. Ez kis Dezsőnek nagyon rosszul esett. Rosszul esett, mert ez volt a kereseti lehetősége. Ugyanis nagyon jól tudott bánni ezekkel a gépekkel.

Két öreg fickó találkozása

A nyolcvannégy éves Péter már olyan „szökőév”-szerűen jött le a lakásából. Az asszony az utóbbi években csak Péternek szólítja, esetleg Papának: – Péter ne csoszogj! Péter, magad után húzd le a vécét, ne nekem kelljen ezt mindennap megcsinálni! Papa, mossál fogat!

Szabad lélek

A faluban lakott egy hatvan év körüli férfi. Szép magas ember volt, ősz hajjal és egy zöldre festett férfi kerékpárral. Ez elválaszthatatlan volt tőle. Így volt kerek, egész. Mindenki csak Sanyinak hívta. A falu szélén, egy piros cserepes házban lakott, ott élt már vagy öt éve.



Archívum

Hirdetés