Kő-Szabó Imre | Hetedhéthatár
Szerzői archívum

Kő-Szabó Imre

Kő-Szabó Imre írásai: 95
Kő-Szabó Imre

Szilvalekváros kenyér

Szeptemberben, amikor a gimnázium második osztályában megkezdődött a tanítás, egy ismeretlen fiú állt a katedra mellett. Ismeretlennek tűnt a diákok számára, de mintha az arca valahonnan mégis ismerős lenne. Az alacsony, tömzsi srác, haja sötétbarna, csak mosolygott, kiegyensúlyozott nyugalommal. Hornyák Endrét az osztályfőnök üdvözölte és bemutatta.

Utcai zenész

Ebben a kisvárosban minden reggel ott ült a CBA Áruház fedett árkádja alatt Cila, a zenész. Egy kis összecsukható széket hozott magával, szétnyitotta és leült. Maga elé vette a földre letett hegedűtokját és kivette belőle az idők folyamán fényesre koptatott hegedűjét. Elkezdett játszani.

Négy katona

Közel hetven év telt el az eseményektől számítva. Az évek mégsem homályosították el azokat az időket. Szinte belevésődtek az emlékezetbe. A front időszaka volt, érzelmekre, létre, tudatra nehezedve. Négyféle, más-más ruhás katonával találkoztam ebben a sorsfordító időszakban. Gyerekfejjel raktároztam el az akkori eseményeket, melyek az idő távlatából sem változtak.

A két bicikli

A kerékpár, melyet a köznyelv, becézve drótszamárnak is nevez, számomra mindig a csodálat tárgya volt. Nem tudtam megmagyarázni, még magamnak sem, hogyan lehet két keréken, egyensúlyozva haladni úgy, hogy nem esik el a kerekező. Gyerekkoromban, otthon apámnak volt egy férfi kerékpárja. A történetben szereplő két bicikli közül ez az első.

Átutazóban

A vasúti étterem füstös volt, benne a levegő kibírhatatlan. Az ételszagok azonban ingerlőek, a gyomornedvek győztek, így már nem tudtak visszafordulni. A két srác átutazóban volt a városban. Ebben a nyári melegben a Balatonra igyekeztek, csak lekésték a korábbi vonatot.

Hármas csavarorsó

Félix minden reggel, menetrendszerűen, emeleti lakásából lejött a Zöldhetes presszóba, hogy megigya fél unikumát, melyhez kísérőként kijárt neki egy üveg hideg sör is. Itt lakott a közelben, azt nem lehet mondani, hogy hány sarokra, mert ezek az emeletes házak olyan rendezett rendetlenségben, egy építész által megszabott rendben épültek, hogy abban egyértelműen eligazodni nem lehetett.

Munkanap fényképezés

Az alacsony, kopasz, negyvenöt éves Kramlák, aki a gazdasági ügyekért volt felelős, vagy vélte magát annak, felemelt fejjel nézett a többiek szemébe. Mindig arról beszélt, hogy megfontoltan, takarékosan kell élni. Nincs pocsékolás, pazarlás. Ebben biztosan igaza is lehet, meg így is kellene lennie, de valahogy a létszámra vonatkozó nadrágszíj szorítás nem fért az emberek fejébe.

A múlt század hatvanas éveinek mozaikjai

Az ember élete során sokféle történetet megél. Van aki csak úgy elmegy mellettük, de van aki megjegyezi és többször újraéli őket. Ezeket nevezzük emlékeknek. Ezek az emlékek sokszor tanulságosak, vagy éppen mosolyt fakasztanak arcunkra, de egyben biztosan közösek, hogy tanulságosak.

A szobáztató

Líviát már napok óta nem látta senki a Budai úti kiskocsmában. – Biztos beteg! – mondta valaki ott a pultnál. – Az nem lehet! – érvelt egy középkorú fickó. – Miért? – kérdezte a mellette álló haverja. A középkorú gondolkodott egy darabig, majd előadta érveit: – Azért nem lehet, mert Lívia ereiben már nem is vér folyik, hanem vodka.

Három csengetés

A nap melegen tűzött. Érezte bőrén a forróságot. Már több mint fél órája feküdt így mozdulatlanul egy szürke, kockás pléden, melyet a fűre terített le. A strand lármája nem ért el a tudatáig. A lányt figyelte. Hosszú, barna haja volt. Olvasott, de nem volt kitartó.

Szabadnap

Krén fél kilenckor indult hévvel Szentendréről. Kényelmesen kisétált az állomásra, volt ideje. Ma szünetelt a vállalatnál a munka, tegnap délután bedöglött a kompresszor. A szerelőké a terület, csak holnapra ígérték, hogy megjavítják.

Mellékvágány

Egy éve már, hogy a csávaműhelyben dolgozott. Mindig úgy érezte, egy helyen nem bírja ki sokáig, tovább kell mennie. A második munkakönyve is majdnem megtelt már. Egyszer elhatározta, összeszámolja, hány helyen dolgozott, de képtelen volt rá. Többször végiggondolta, de úgysem lenne annak semmi jelentősége.

Srácok a térről

Délután negyed öt lehetett, amikor Hámori Géza találkozott a téren Varga Péterrel. Mind a ketten most jöttek haza a melóból. Hámori fáradtnak érezte magát, pedig nem dolgozott olyan különösen sokat. Csak az idegeskedés, az csipkézte szaggatottra idegeit. Az utóbbi időben elég nagy a hajtás.

A költözés

Dávid nagyon rossz hangulatban érkezett a térre. Fél hat lehetett, mert már szürkülni kezdett. Őszintén, semmihez sem volt kedve. Ez a depresszió már hetek óta kergette, de nem tudta megfejteni az okát. Ez nem természetes, tudta ezt jól. Egy huszonnyolc éves srácnak nincs erre semmi oka.

Hulladék lett az autóm…

– Nekem volt egy Skoda Feliciám. A rendszáma CXB volt, mert ez lényeges, jó régi széria, közel húsz éves. Futott vagy háromszázezer km-t. Amikor végképpen elromlott, ez kint a szőlőben történt. Megfeneklett a sárban, már nem akart megmozdulni, mintha azt mondta volna: – Itt temess el!



Archívum

Hirdetés