Hetedhéthatár | Kő-Szabó Imre
Szerzői archívum

Kő-Szabó Imre

Kő-Szabó Imre írásai: 46
Kő-Szabó Imre

Egy szamár és végül egy ló

A kis falu élte békés hétköznapjait. A hegyek közé ékelődött be, oda a formás lankák ölelésébe. Így fentről úgy nézett ki, apró piros cserepes házaival, mint egy frissen szedett epres tál, csak a hab hiányzott róla. De biztosan, ha télen szemlélte volna a kíváncsi látogató, még ezt a látványt is megkapta volna.

A mosogatófiú

Brúnó úgy tartozott a kiskocsmához, mint egy szék, vagy egy asztal. Mint egy bútordarab. Ott volt mindennap, jelen volt kétszer is, ha nem volt ott, hiányzott, mármint a leltárból. Brúnó negyvenkilenc éves múlt. Mindig mondta: – Apám biztos piás volt, mikor a nevemet választotta. Anyám nem szólhatott bele, neki mindig csak hallgass volt a neve. Sokáig nem tudott megbékélni a nevével.

Darabolt virsli

A történet, melyet most szeretnék felidézni, úgy az ezerkilencszázhatvanas évek végén történt. Egy Nógrád megyei kis bányászfaluban, akkoriban a bánya és annak élete, mindennapjai volt a kis falusi közösség és vonzáskörzetének a meghatározó része. A bánya munkát adott, megélhetést biztosított. Volt ennek látszata is, hiszen egyre több szép ház épült a településen, olyan sátortetős, egyszintes, kocka alakú lakások sora, utcáról utcára.

Ügyeletes alegység

A seregben a készültségi állapot a legfontosabb. Ezért meg is tettek mindent, értelem és sokszor értelmetlen viszonylatban is. Történt az eset, melyet szeretnék elmondani, pontosan 1957 egyik őszi napjának késő délutánján. Páncélos ezred volt a miénk, ahol én a tényleges sorkatonai szolgálatomat abszolváltam éppen, mint egy képzeletbeli egyetemi évek valamelyikét.

Lilaköd

Felébredtem, már sütött a nap. Az órát kerestem, de hirtelen nem tudtam belőni a célt. Persze, mert a másik oldalamra fordultam és így az óra a túloldalon volt. Rápillantottam, valami nem stimmelt, mert leolvasva háromnegyed tizenkettőt mutatott. Gondoltam, jól elaludtam. Felültem az ágy szélére, akkor látom, hogy az idő csak kilenc.

Díszsírhely

Már reggel korán ott álltak a kiskocsma ajtajában. Várták Petit, hogy nyisson. Varga Dániel, akit mindenki csak Daninak becézett, jól megértette magát ivócimborájával, Simon Sándorral, őt pedig csak targoncás Sanyinak ismerték. Életútjuk az utóbbi pár évben már közös volt. Közös, mert egyikőjüknek sem volt munkahelye, kikerültek az utcára, és elfoglaltság hiányában vetette a sors őket ide-oda.

Rulett bajnok

A Budai úti kiskocsma már két éve üzemelt Fehérváron. Ez a két év olyan mérföldkőféle volt az „intézmény” életében. Először sokan nem hittek abban, hogy életképes vállalkozás lesz, ugyanis a tulaj, P. Horkai Feri közismert ember volt a városban, de őt a foci tette naggyá. Középcsatár volt a Fehérvári MÁV Előre-ben. A sportrajongók a pályáról szereztek tudomást róla, és amikor abbahagyta az aktív sportolást, megnyitotta a Budai úti kiskocsmát.

Alkotói űr

Csabai Csaba elhatározta, hogy ettől a naptól nem a száját tépi, meg óhajtozik egy remekműre, mint legtöbb magát írónak valló „kolléga”. Hanem belecsap és megírja élete nagy művét, egy olyan regényfélét, amely róla, barátairól és a környezetéről, az itteniek bújáról, bajáról, meg minden egyébről szól majd.

A két öreg

A két öreg, Maca néni és Feribá’, már több mint tizenöt éve nyugdíjasok. Ketten vannak a lakásban, egyetlen lányuk férjhez ment. Mégsem férnek el. Maca néni szerint az öreg mindig útjában van, sehol nem fér el tőle, sem a konyhában, sem a szobában.

Eszmei felüdülés a Zöld Hetesben

Csabai Csaba a napokban alaposan kiírta magát. Úgy érezte, kell egy kis szusszanás, erőgyűjtés. Amíg az asszony távol van, addig egy kis kiruccanást tesz, a két utcával arrébb üzemelő Zöld Hetesbe. Ide szokott időnként betérni. Van ott már jó pár ismerőse, meg ott találkozott azzal az íróféle fickóval is.

A rangjelzés

Gergő túl volt a katonai szolgálaton, már vagy tíz éve. Tudta, hogyha valami baj lesz a seregben, őt csak tartalékosnak vihetik be, de azt sem hosszú időre. Így, ebben a tudatban megnyugvással élte életét, abban a Nógrád megyei kis faluban, ahová tanárnő feleségével költöztek pár éve. A seregben az ősz hozta mindig a változást, olyan volt az öreg katonák leszerelése, mint az őszi falevélhullás.

Ellopták az autómat

Jenő a plafonon volt, már, mint idegileg. Hol is lehetett máshol, hiszen az éjjel ellopták az autóját. Jenő szobafestő volt, ennek tanult, ezt a mesterséget szerette. Huszonnyolc éves korára már önálló vállalkozónak tudhatta magát. Persze az idáig vezető út nem volt egyszerű. Keserves napok is sorakoztak az eddig megéltek között. Most ott ült a Kisköcsög borozóban és dühöngött.

Ismerkedés

Horvát Lajos még egy darabig ült a presszóban. Időérzékét teljesen elveszítette. Úgy érezte minden üres körülötte. Fizetett és kiment a Körútra. Céltalanul elindult. Szemlélődött, de egy idő után érzékelni kezdte, hogy nem lát semmit, pedig nem vak. Legalább is nem rögzülnek benne a dolgok, az események. Bámul, mint egy pusztai marha, de üres minden.

A hét csoda

Csabai Csaba éppen hazafelé ballagott a melóból. Hat éve, hogy megvált a Végvári Erőművek izmos csapatától, ugyanis a rendszerváltást követő években fel kellett ismernie, hogy a Művek életében a csúcson túl, csak a lejtő következik.

Csupasz kezekkel

A vasúti jegypénztárnál hosszú sor állt. Csaba előtt legalább még húszan várakoztak. A barna hajú nőt figyelte, aki a kalapját igazgatta. Ez a kalap tűnt fel neki először. Nagy igyekezetében a nő leejtette a pénztárcáját. – „Itt az alkalom!” – ismerte fel a lehetőséget Csaba. Kilépett a sorból. – Bocsánat, tessék! – felvette és nyújtotta.



Archívum

Hirdetés