Kő-Szabó Imre
Igaz tükör
Hol volt, hol nem volt, az üveghegy közelében, de a nagy bevásárló központon túl, egy oldalsó útról nyílt Dörmögő Miksa királysága. Nem volt nagy, de ahhoz éppen elegendő, hogy igazi királyság legyen, benne királyi palotával, udvartartással és alattvalókkal.
A Wéber Cola
A történet régi, de felidézni sem könnyű, hiszen már olyan régen történt. Pontosan a múlt század hatvanas éveiben. Akkoriban egy járás közigazgatási területén egy, vagy két Áfész működött. Ennél az esetnél egy fogyasztási szövetkezet. A hozzátartozó falvak boltjait, kocsmáit ez a szövetkezet látta el mindenféle árucikkel.
A fiú és a két lány
Az esti fények nyugodtan ugrándoztak a Duna víztükrén. Ádám kihajolt az ablakon, körbenézett az utcán. Az úttesten egy lány jött keresztbe. Csettintett a nyelvével, még fütyült is egyet. A lány felnézett, ügyet sem vetett rá, tovább ment. – Ez is a másé! Más borzolja neki az afrikot! – gondolta Ádám, aki huszonöt évével a nők terén szakértőnek képzelte magát.
Napok, hetek, hónapok, évek…
Meggyőztél, ugyan nem ment könnyen, hogy én az egész életemről beszéljek neked. Főleg a változásokról. Ezt ugyanis alaposan át kell gondolni, mert változás az volt bőven. Neked magyarázzam, hiszen te magad is tudod, hogy az élet egy folyamatos változás. Ha nem így volna, nem lenne fejlődés sem. Én most pontosan 73 éves öreg hölgy vagyok. Nem kevés idő ez.
A mozdony füstjét még ma is érzi
Ezen a keddi napon ugyanúgy kelt fel a nap, mint általában szokott. Október végi, fáradt sugarait végig pásztázta a József utca, fakószürke, négyemeletes házain, érintette a Bingó presszó kicsinyke teraszát is. Ott állt Tibai Zoltán nyugdíjas, ahogy szokott reggelente.
Kényszerpályán – 2.
Berkes Sándor késő este kerekezett haza az Elem utcai vasúti átjárótól, ahová két-három naponként ki szokott menni. Persze csak akkor, ha az idő engedi, mert esőben, meg, ha fúj a szél, nem érdemes. Ezek a kirándulások olyanok, hogy ő maga is meg tudja valósítani. A kerekesszéknek két oldalt a kerék mellett egy körbe futó nikkelezett, kisebb kerék van felszerelve.
Kényszerpályán – 1.
Tódor Ferenc minden reggel Pestre utazott. Nem jókedvéből tette, bejárók, ingázók életét kényszerült élni, mert munkát csak ott kapott. Most múlt negyven éves és egy műszaki cikkeket forgalmazó cégnél volt raktáros. Rendszerint a héthuszonnyolcas zónázó vonattal utazott.
Az eltűnt képernyőkről
Régi már a mondás: szabónak nincs tisztességes ruhája, a cipésznek cipője, az órásnak pontatlan az órája, a kőműves házán lóg a vakolat, de sorolhatnám még tovább.
A telefon állandó foglaltat jelzett
Pénteken délután Csaba később érkezett haza a szokásosnál. Péter indulni készült, amikor benyitott az ajtón. – Mostanában később jársz haza! – vonta felelősségre. – Dolgom van! – felelte Csaba. – Mi az a fontos dolog? – Az embernek mindig akad valamilyen ügye – tette hozzá Csaba, csak úgy lazán. – Nő? – érdeklődött Péter.
Az ajándékba kapott trikó
Július derekán, hétköznapi meleg napsütésben, úgy fél három körül Mocsári Péter nyugdíjas belépett a Bözsi néni kocsmájába. Egyszerre többen is üdvözölték.
– Vége a melónak? – kérdezte a göndör hajú Péter, a csapos.
Két üveg campari
A két „szomszédvár” – Kovácsék és a Tóthék, tartva a jószomszédi viszonyt, a soron következő családi névnapot mindig nagy előszeretettel szervezték és tartották meg. Most Kovács Lajosnak volt a névnapja. A történet egyszerű – mint a mesében – hogy nagy ünneplésre készültek és így mindegyik család egymástól függetlenül és előzetes egyeztetés nélkül egy-egy üveg Camparival lepte meg a másikat. Ez az olasz vermut, nem éppen potyolino forgalmi értékű áru, már akkor sem került fillérekbe. Mondván a döntésnél: – egyszer megengedhetjük ezt is magunknak!
Feljegyzések a kockás füzetbe
Két testvér, Sanyi és Gyuri vidékről Pestre költöztek, albérletbe. Gyuri az idősebb, 26 éves, Sanyi két évvel fiatalabb. Ő a postán dolgozik, a csomagszállítóknál. Gyuri gyári melós, egy elektromos targoncával a készárus dobozokat szállítja a műhelyből a raktárba.
A svájcisapkás
– Elágazás következik! Leszálló van? – kérdezte a busz kalauz az első ülésről visszafordulva.
– Igen! – válaszolta Szilágyi Péter és felállt.
A sofőr felgyújtotta a villanyt a buszban.
A festmény
Piroska egyedül ült a szobában. Kávét ivott és kibámult az ablakon. Szegeden a Tisza távoli részét látta, ahogy a folyó elhagyja a várost. Így a fotelben ülve, csak a folyó Újszegedi, túlsó partja vonzotta tekintetet, amelyet magas fák szegélyezték. Kezdődő őszi idő volt, a nap eléggé fáradtan sütött. Péter már négy napja elment, azt mondta pár nap, lebonyolítja az üzletet és jön.
A megélt változás
Négy nap telt el. Nehezen indult el a fővárosból. Olyan volt, mint egy gránit oszlop. Nem lehetett kimozdítani. A város volt a minden, ott született. Most mégis ide ebbe a faluba költözött. Nem egyedül. A feleségével. Itt lakást kaptak, kétszobásat. Nem az övék volt, szolgálati.
Partnerek
Legutóbbi hozzászólások