Kő-Szabó Imre
Kaland az írni tudó gépekkel
Már nagyobb volt Kasparek Kázmér, olyan húsz évhez közeli, amikor biztosan tudta, hogy ő író akar lenni. Írta is szorgalmasan kis epizód történeteit. Ezt mártogatós tollal, papírra vetette. A kézírása akkor még nem volt olyan kiírt, olvasható. Sokszor még ő maga sem tudta kibogozni, ha később, pár hét múlva vissza akarta olvasni.
Kiállt az erkélyre
Ott állt az erkélyen, várta Zsolt érkezését. Ilyenkor szokott otthonról, hat előtt tíz perccel a buszhoz sietni. Minden reggel ment a munkába, egy szomszéd városba. Még nem laktak együtt. Beáta kitekintett az utca felé. Zsolt késett vagy három percet. Mikor abba a vonalba ért, hogy láthatóvá vált, Beáta befelé, a szoba felé integetett.
A fűrészelő
Elemért, a szőke harmincéves Pacsirta utcai fickót mindenki ismerte az utcában. De nemcsak itt, hanem az egész városban, sőt a környéken is. Híres volt több jellemző tulajdonságáról. Először is arról, hogy kigyúrt alakja, óriási lapát kezei, meg természetesen markáns, ellentmondást nem tűrő habitusa miatt a környező kocsmák rettegett alakjává vált.
Szobafestő voltam három napig
Nem akartam én festőnek kiadni magamat. Ez csak úgy jött. Zsuzsinál voltam, az apja a szomszéd lakásban lakott. Arra panaszkodott, hogy festették a lakását, de a festő egy rahedli pénzt kért a munkáért.
Legutóbbi hozzászólások