B. Tomos Hajnal | Hetedhéthatár
Szerzői archívum

B. Tomos Hajnal

B. Tomos Hajnal írásai: 48
B. Tomos Hajnal

Egy exkatona védőbeszéde

Tisztelt Utolsó Esküdtszék! – Előrebocsátom – ha esetleg eddig nem jutott volna tudomásukra –, hogy az én lelkemet ellopták. Így aztán nem is értem igazán mi, azaz ki is áll most Önök előtt, mivel tudott tény, hogy testem (vagy legalábbis ami belőle megmaradt) ott van lenn, egy gödör mélyén.

Nemsokára elered az eső

Szentiványi Bence amolyan helyi híresség volt városunkban, de egymás közt az emberek csak Esősnek emlegették. Minden valamire való színi előadás köréje „épült fel”. Ha selyemfiút, királyt, hősszerelmest vagy bohócot kellett alakítani, csak az Esős jöhetett szóba.

Az a kényelmetlen trapéznadrág

Amíg élveztem a munkanélküli segélyt, egyetlen komolyabb elfoglaltságom volt: követni a hirdetéseket. Tudtam, a kilenc ingyenélő hónap hamar elröpül, s ismét ott leszek, ahonnan elindultam, egy vak bagó nélkül a zsebemben. Így aztán jónak láttam idejében munkahely után nézni.

Lyukasnap

Kilyukadt a zoknija, pedig vadiúj volt, ma reggel húzta fel először. Dühös lett, mert én olyan olcsósári vagyok, és az istennek sem vennék egyszerre két párat. Most ugye lenne mivel lecserélni ezt a lyukasat. Később (de még aznap) még egy sor egyéb is kilyukadt: a nadrág zsebe, a kocsi kipufogó csöve, no meg a saját kivénhedt dobhártyája.

Okoskütyü avagy Ne billentsd ülepen a szerelőt!

A dráma első felvonása azzal kezdődött, hogy elromlott a szupermodern mosógépem, mely igen válogatós volt ugyan (külön kellett felszolgálni neki a pamut-műanyag-selyem-vékony-vastag- fehér-színes stb. szennyest), de programálás után becsületesen ledolgozta a maga 6-8 óráját.

A kulcsos ember

K. Alajost kezdetben nagyon zavarta az a hatalmas kulcscsomó, mely állandóan ott zörgött a zsebében. Szerencsére csak ő hallotta az idegesítő zajt, mert egyébként végig sem mehetett volna az utcán, anélkül hogy meg ne bámulnák a járókelők és idővel valami csúfnevet rá ne ragasztanának. (Gyakori szokás ez kisvárosban, ahol mindenki mindenkit ismer.)

„Beszéljenek a versek!” – interjú Nászta Katalinnal

Amikor levelemben Nászta Katalint megkértem, meséljen hivatásáról, alkotói énjéről, teljesítményeiről, kudarcairól – egyszóval az eltelt 70 évről –, a tőle már megszokott egyenességgel válaszolt: Régebb úgy voltam ezzel, mit kell külön ünnepelni egy kerek évfordulót? Főleg, ha az ember idősebb. Mintha az ő érdeme lenne, mennyit él.

Zártosztály

Olyan fehér itt minden körülöttem, mintha mészbe mártottták volna a tárgyakat De csak a vaságy szélét érzem szilárdnak, melyen talán már kora reggeltől ücsörgök. Eltűnt az időérzékem, azt sem tudom mikor és hogyan kerültem ide. Ha lenne annyi erőm, hogy tegyek néhány lépést addig, ahol a falat sejtem, bizonyosan semmit sem találnék ott.

Csigapanasz

Felfordul a gyomrom ezektől az álszent emberektől. Úton-útfélen olyan szavakat hangoztatnak, mint rokonszenv, egyenlőség, átérzés, empátia, állatbarát, tolerancia meg ilyesmiket s akkor a lusták lustájára, a legalamuszibb puliszkaevőre azt mondják, hogy „csigalassúsággal halad”. Na, most azt mondd meg nekem, hogy mer ez a sápadtfülű ilyen hasonlatokat kitalálni.

Szerelem konyhanyelven

– Jaj, csak ne látnám folyton azt a búvalbélelt képedet! Most megint miért duzzogsz? – Nem duzzogok. – Dehogynem ! Láttam rajtad, már kora reggel, amikor kicaplattál a mosdóba. Meg lehetett volna mintázni rólad Don Quijotét, a búsképű lovagot. Csak Rocinante hiányzott alólad.

Szállj alá a pincédbe!

Olvasom egy ingyen tálalt versben, hogy nagyon jót tenne mindünknek, ha néha alászállnánk a belső pincénkbe. Azért hívom ingyen-versnek, mert egyszerűen csak  rátaláltam a világhálón, ahol mostanság kényére-kedvére – és főleg egy bani költség nélkül – lubickolhat az ember a szépirodalomban.

Máriskó és a tékozló fiú

Egyik napon valami nyim-nyám ügyön úgy felpörögtem, hogy üvölteni lettem volna képes.  Éreztem, ha most rögtön le nem lépek, valami a lakásban csúnyán megfizet érte. Így aztán nagy sebbel-lobbal kiültem a kapu előtti  padra csillapodni.  Nyolcvanesztendős szomszédasszonyom, Máriskó, egy darabig kendője csücskét  rágcsálva odaátról mustrálgatott.

Segítség, hívjatok pszichológust!

Tibit azzal hozták a rendelőmbe, hogy reggeli közben rumlit rendezett a menzán. Követelte, hogy ismét Botival ehessen, mármint reggel, délben és este is csak ő, a legjobb – és egyetlen – barátja üljön az asztal túloldalán, úgy ahogy azt két éve minden nap változatlanul tette.

A nézése, meg a járása

– Van a cégünknél egy titkárnő (manapság menedzser-asszistens a beosztás neve), aki nagyszerűen beszél a szemével. Ne csodálkozz, mert van ilyen! Sőt, sokkal többen beszélik ezt a nyelvet, mint az angolt vagy a kínait. Persze nem könnyű elsajátítani, mint ahogy megérteni sem.

Pityu, a korcs

Tegnap meghalt Pityu. Tulajdonképpen úgy kellene mondanom, hogy megdöglött, mert csak egy zsemleszínű, kivénhedt korcsról van szó, aki már napok óta készült az utolsó útjára. Akkor már a tizennyolcat is betöltötte, ami kutyáéknál matuzsálemi kort jelent, de még utolsó éjszakáján is becsülettel ellátta házőrzői kötelességét.



Archívum

Hirdetés