Hetedhéthatár | Zalán Máté Sándor
Szerzői archívum

Zalán Máté Sándor

Zalán Máté Sándor írásai: 29
Zalán Máté Sándor

Altató

Kivilágított dobozban
Ülök csöndesen.
Nem mozdul semmi
szívemen.

Angyal

A halhatatlan pillanat
ragyogásában
az örökkévalóság
mulandó tökélyének
angyalszemeként forogsz

Földhöz ragadt kényszerek

Földhöz ragadt kényszerek kényszerítenek.
Kihunytak már a tarka képzetek.
Szárnyam sutba vetve esdekel

Téli vers

Nem virágzik semmi bennem,
a szobám az egész világ.
Kevesebbet kéne ennem.

Az eltékozoltak

a nyáron néha
kiszaladtam az állomásig
és vártam
hogy befusson valami

Nincs magyarázat

nem tudom
mi van
ha néha még
erdőmbe lépsz

Minden marad

szép vagy
mi áll előttem
belőled
eltakarni téged

Hatalmas földet ér

A mezőn piros lámpák égtek,
és én megtaláltam a lakáskulcsomat.

Eredet

a világ azóta tudja
hogy egyedül van
mióta találkozott velünk

Távlatok

az erdőből kilépve
a mező az út a város
meglódulnak a távlatok

Tannhäuser Vénuszról énekel

az erdőn
kezembe vettem a hold ragyogását
és agancsom nőtt
ha rád gondoltam

Ecce homo

a fiú az erdőből
égre tárt
kézzel takarja magát
ápolt de nem tiszta

Valódi falra

altercsajok profilképeiben
keresem életem értelmét
amit reggel nyolckor kivert
a fejemből valami szemét

Visszavittél

Belépve távoztál is
reményeim közül.
Utánad maradt a vágy,
azután meg az űr.

Csoda

tudom
hogy sosem csalatkozhatok abban
ami nincs



Archívum

Hirdetés