Pődör György | Hetedhéthatár
Szerzői archívum

Pődör György

Pődör György írásai: 120
Pődör György

Rubin – A Tűz köve

Ami látszatból épül, csak talmi kincs,
játszik veled, mintha volna, ami nincs.
Visz előre, aztán durván visszadob,
valódinak hitted, most fáj s izzadod.

Rejtőzködő világ

Aki magasan jár
sokan megcélozzák
Jaj, felhő rejtsd el!
Aki fák közt bujkál
bárki elől futván
Jaj, erdő rejtsd el!

Évhatár-átlépés

Lehet, hogy tényleg más ez a pillanat,
mintha lenne, mi felemel, kiragad.
A várakozásban boldogabb minden,
s a csöndben onnan lesz az, mi volt innen.

A remény karácsonya

Évezredek figyelnek,
ott fent az örök ragyog.
Lenni kell egy kis jelnek.
ahogy ígérték dalok.

Angyalmise

Apám karácsony előtt mindig ráért,
lopva, titkon ment az erdőre fáért.
Talán nem is ő hozta, az angyalok,
csupán hazasétált mosollyal s gyalog.

Vakformázás

Nagyon te se áltasd magad,
bárkiből lehet már gipszjakab.
Elég csak egy példabeszéd,
s félsz, mint kinek veszik eszét.

December elején

A bokrokon,
mint szobrokon,
kis jégcsap.
Még fókuszál
egy napsugár,
hisz csélcsap.

Örök télapóm

Emlékeim tele hideg, méla hó,
és tejfehér a táj fel az Alpokig.
Egekbe nyúlva csak árnyéka kopik,
hol is lakhatna máshol a Télapó?

A bennünk rejlő stációk

Útjelzőtábla az elfordult tekintet.
Az arcokon ott a hazugságok pora.
Ma a market olcsóbban adja az inget.
Ez a szemekbe nyomott forsale-k kora.

Becsületszonett

Érezted már, hogy néha lakhatatlan
élted, s lassan eltűnik a délibáb?
Furcsa ez a hangulat. Lélek-katlan.

Közelgő tél

Az ősz is lassan megadja magát.
A fákon tarkára rongyolt kabát,
a hulló idő színtelen avar.

Intelmek – Szent István üzenete a ma emberének

Nézz szét a tájon, ahol születtél.
még ültetéskor, ne csak szüretnél.
Lássad jól, kihez sóhajt lélekkel a száj,
mitől kérges a kéz, görbül a hát.

Paradox léthatározó

Teste a tömegben, de lelke árva,
félelméhez csak szorongás a habarcs.
Az adottság határait bejárta,
már agyban gyávul minden apró parancs.

Telkibányai szonett

Nézd, mennyi játék van minden estben!
A felszálló köd tejszínű opál,
míg kutat a szem a néma lesben,
fák közét átszövi ezüstfonál.

Áradások kora

Kiöntött a semmi, mindent sodor.
Már az egét nyaldossa szó-fodor.
Elállt a napsugár lélegzete:
miért van, ami nem létezhetne?



Archívum

Hirdetés