Pődör György | Hetedhéthatár
Szerzői archívum

Pődör György

Pődör György írásai: 85
Pődör György

Átépítés

Emitt állt a háló, amott a kamra.
Ott volt a Te, valahol odébb az Én.
Amíg nem voltak a falak felrakva,
mosolygó arcokkal még függött a kép.

A tegnap peremén (in memoriam Kusler József)

Szellem-galaxissá foszlott emlékek
sejlenek, hol a végtelen már sötét.
Feledve rosszat, keresve egy szépet,
csillagok csillognak, mint gyémánt-sörét.

Anyám napja

Anyák napja – anyám nélkül,
csak emléke menedékül.
Hej! Vérehulló fecskefű,
miért vagy olyan keserű?

Virágzó vadalma

A tavasz hatalma
koronát tesz fákra,
virágzó vadalma
kelyhét nyitja tágra.

A vers varázsa / Költészet Napjára 

Csillag volt égen
minden vers régen
szájról szállt szájra,
szellő volt szárnya.

Az utolsó menyasszony

Ma a mán meg a jövőn, máskor máson
töpreng az ember, ha vidám vagy komor.
Emlék is csak rongyosra kopott vászon,
akár a sokszor vasalt ruhafodor.

Dúdolgató

Aranytollú kismadár
gyönyörű-szép tájon
énekelte víg dalát,
sétálgatva ágon.

Hosszú esők idején

Lapul a fű, ázik a kert.
Lyukas mennyezet az égbolt.
Párás szemben könny a régvolt,
s villanás, amit visszanyert.

Útkereszteződés

Csak egyetlen szög,
ami tartja.
Száraz rozsdakönny
égi arca.

Add a köpenyed felét!

Szent Márton tiszteletére
Én is itt születtem és ma is itt élek,
hol emberré nevelt az alpokalji táj.
Ez a hely, ahol már semmitől sem félek.

Téli absztrakt

Jéglánc tartja csak a rozsdás ereszt.
A bedeszkázott ablak űrbe harap,
s a nyomor rongyokból füstöt ereszt.

Az erdő télen / Vivaldi

A mozdulatban
van mozdulatlan,
f-mollban vacog a száj.
Vad penge a szél,
mint edzett acél

Emlékeim farsangi bálján

A már romos kastélyból hirtelen
felfénylik a hatalmas díszterem.
Cifra ruhában ott látom magam

Havazás

Hull a hó bokrokra, kőre,
lepelként borul a fehér.
Háztető marad csak pőre,
akár a test-meleg tenyér.

Újévi szonett

Elröppent már minden fényes petárda,
alszik a dőlt pohár, az év lezárva.
Pezsgő a bontott üvegben még pisszeg



Archívum

Hirdetés