Hetedhéthatár | Pődör György
Szerzői archívum

Pődör György

Pődör György írásai: 12
Pődör György

Szélfútta homok

Gondolatok egy nyirádi cápafog-gyűjtés ürügyén /
A vén idő szegélyén üldögélek,
előttem a homokbánya partfala.
Mint a végtelen csillagüstökének
kőpora

A végtelenség csodái

Piciben és nagyban, szívben és az agyban
visszatükröződik a táguló világ.
Tudja, hogy mikor nyíljon lányka és virág,

Hallgat a csönd a harangon

Sok toronyból állnak össze a Bábelek,
tolmácsgépek marakodnak a hatalmon.

Az erdő zenéje

Apám emlékére – Téli tájban
hallgat a fenyves, roppan a hó.
Őz orra nedves,
lépte is puhán toppanó,

Elhagyatottság

Árnyát veszíti el a szék,
a sötét mindent körbefon.
Rég kihűlt kályhán a fazék,

Kis mókusát bedobja

még tart a hajnal megkísértése
egymásra rakott tányérok a napok
kávéillatra nyílik a szem rése

Strasszerek  /  emlékek a szülői házból

négylyukú magas dúccal röptető
fehér pigmentált fej nyakgallér
száll a gyermekkor vörös háztető

Őszi szomjúság

Térköves udvar. A nyírfa az égbe nyúl.
Ablak lehet vagy csillag? Sárga fénye gyúl.

A semmi mágiája

(Leukipposz, az ókori görög)
Fényévektől a kis földi méterig,
ahol a lét csupán kopott gönc, kabát,
érezni igazán mégis létezik

Nyugalom

Nem zuhatag, csak halk patak,
emlékemből tör elő.
A szellő is ma hallgatag

Régimódi anziksz

Nyári melegben
izzad a páskom,
csakúgy mint máskor,
dong a darázs.

Talán

Az idő magába roskadt kürtő
perceket csak a semmibe küldő
A kontúrokat kéz rajzolta tán
egy kis semmiből a lét hajnalán



Archívum

Hirdetés