Hetedhéthatár | Pődör György
Szerzői archívum

Pődör György

Pődör György írásai: 39
Pődör György

Ballada a károgó varjúról

Nem volt rajt semmi érdekes,
fekete s csúf, hosszú csőrrel,
vélte mint annyi énekes,
dalához a kor nem nőtt fel.

Endorfinszonett

Keress magadnak egy kedves indokot,
és szólj a méhnek, hogy a tájat nézze,
ne vágyjon naponta egyre több mézre

A Múzsa csókja

Már nem lobogó láng, szunnyadó parázs,
alkalomadtán a szívben elidőz,
áltatva, koravén nyár ez, semmi ősz,
a sok tarka levél csupán kis varázs.

Esti tűnődés

A vágyak már elhevertek.
Tóban úszik a tükörkép,
néhány gally tűnik levertnek,
az árnyék is csönd-füvön lép

Volt idők nyomában

Volt idő,
amikor még nem volt vers, se költő,
csak köveken pattintott tőszavak,
s volt ki érezte, lelkét megtöltő
muszáj-hang előbb-utóbb felszakad.

Jaj, hová mentél? (Anyák napja emlékezete)

Egy szál magadban a halál ellen,
vért virágoztak a felszakadt erek.
Elhalt a remény a drága mellben,
hiába hívtál, s már hiába megyek.

Kos havában (Zodiákus sorozat)

Füstölők, gyertyák, illatok,
kék-csúcsos sapkán csillagok,
varázsszavak, sok-sok kellék,
s nyílnak bukszák meg az elmék.

Halak havában (Zodiákus sorozat)

Nem tudni, ki írta, mondta,
ősi tudás, hindu monda,
papírból, szóból hamu lett,
de maradt ránk sok amulett.

Költészet napján

Egy verssel majd elmondhatod,
milyen rút vagy szép a világ,
ha szelet is szemből kapod,
s reményed gödréből kilát.

Helyzetjelentés a költészet futóárkából

Harangvirág-csöndek kék fedezékében
ismét csak a költő szólja el magát:
nevén nevezve a csúfot és a szépet

Hazaszeretet

Itt fűzött anyámmal egykor össze
mára csomóvá görcsölt köldököm.
Emlékek lánca köztem és közte,
feléje megyek, de nem költözöm –

Gyermekkor

Borda mögött ég el
hamujában járok
Megkövez hűséggel
mint utakat az árok

Márciusi idők nyomában

„Itt az idő”
hogy valamiért lelkesedj végre,
ha már a tavasz fénye sem lázít,
s fanyalogva nézel a kék égre,

Vadgalamb szavával / Édesanyám sírjánál

Minden napsugárban
a te melegséged
A kóbor szél is
felidézget téged

Ódaféle a forralt borhoz

Téged ivott már ősatyánk, Noé,
próbálgatva, forralva is jó é?
Mennyekig csapott illatod, ízed,
hát elűzte az özönlő vizet



Archívum

Hirdetés