Pődör György
Maradjunk férfiak
Ha
már egyszer erre a világra jöttünk
sírjunk bátran mint egyszeri újszülött
véresen mocskosan mégis gyönyörűn
tehetjük még ártatlanul felüvölt
Téli pillanatkép
Fehér a táj, ág sem rezdül,
egyre hullnak a hópihék.
Bokorra és fára csend ül,
jéghártya csillan tó vizén.
Tova tűnt nyár, odalett ősz
fatörzsre mézgásult emlék.
Karácsonyi óda
Hol is vagytok ti lélekszépítő idők,
kórus-magasból hangzó, magasztos dalok?
Lábam annyi sok gyermekcipőt is kinőtt,
szépülő emlékekkel ballagok gyalog.
Csillagsaru
belül szorít a lét galaxis spirálja
lehet tudatunk szimulált univerzum
talán a nagyobb ismeretlent szolgálja
és a vélt elme csupán ócska kis penzum
Télapám, hóanyám
a vénülő idő szemén jéghályog
csak pislogni tudnak vaksi csillagok
a nincs már nem adhat vissza illatot
foszló emlékké válnak a hiányok
a hideg lassan belém is szivárog
magamba árvulva mint az itt-hagyott
Ne mondd, adventi csillagom
Lehet látomás, csalóka illúzió,
isteni üzenet, remény-infúzió,
ott ahol pulzált sok-sok milliárd társa
reménnyé vált és örök várakozásra.
Fényében ott az elveszett gyermekkorom,
A sors ajtóin át
A jövőt nem tudtam:
ez leszek vagy amaz,
csak nekifutottam,
mint őszinte kamasz.
Mindig választottam,
nem volt könnyű soha,
Őszülő idő
Rozsdásodik a levél és az élet,
a fényben utoljára hintázik a nyár,
meghitten, mint lány, ki kedvesére vár,
s sóhajával utoljára még esély kéret.
Utóirat egy falevélen
Jel nincs, mi mutatna utat,
talány minden kis fordulat.
Nem is maradnak itt nyomok,
avarba hullnak mítoszok.
Idő völgyében köd lebeg,
hiába pásztáznak szemek,
Másik világ
Sorsok útján csak vándorbot az élet
elején biztat a végén már sajog
égre néz ahol a vélt örök ragyog
az itt és most a holnapjába mélyed
Talán vannak világok között rések
csillagutazásra nyíló járatok
A kultúra szaga
valaha még illata volt a földnek
íze a kenyérnek amit kéz fölszeg
már a tehénszar is vegyszeres mára
utcán pofán ver mindennek az ára
romlik a fog a szájban a szó büdös
hazugság petárda minden üstökös
Illékony idő
Kérgessé vált tegnap gyűrűsül a mával
figyelve kacérkodó percrovarokat
mély sebeit nyaldossa friss mézganyállal
arannyá színezi tétova fényfonat
Rendületlenül
Mit ér a szó, ha benne a félsz:
beszélsz, de szíved meg se rezdül,
napról napra csak magadnak élsz,
s nem hazádnak – rendületlenül.
Mit ér a vallomás – ha van is –,
hogy itt születtél, tudod belül
Reggeli séta a kertben
Nagy ereje van a Napnak,
ahol ősi fények laknak,
tavaszból nyárba, majd őszbe,
az árnyék ballag időzve.
Velem marad míg, megállok,
mindig bölcs, soha nem álnok
Nyárvégi helyzetjelentés
Itt aszály-ragyás, amott meg vihar tépte:
pocsolyák tükrébe visszatekint a nyár.
Pók szőtte kis reményeket hordoz a nyál,
ecset sem ad választ van Gogh-i miértre.
Partnereink
