Postásy Csaba
Az éj leplezetlen
Hasadó nyílásán
Szellentő baglyok
Huhogó szeméből ömlő
Míg a mozdulat csak vágy
A hang gyorsan szalad
A fény messze ér
De csak a gondolat az
Sokáig –
Rajtam kívül álló okokból
Magamban kerestem a hibát
Bűnben fogant lelkem
Ész nélkül húzta az igát
Telihold Vész
Néz ma éjjel
Velem szembe – Szökken
Szelén szerelme emészt el
Agyamban nagy baj van
Döglött neuronjaim
Puffadt hassal fölfelé
Úsznak a mély felé
Köszönöm néktek
Guvadt szemű kretének
Dúvadak és heréltek
Bárgyún omló versetektől
Könnyeimre petézek
Ha este könnyes
Fáradt szemed
S álmaid léhán
Párnád alá teszed
Ha én valóban porból és hóból
Lelketlen agyagból
Magamból s magamért vagyok
Hajnal hétkor
Csörömpöl a harangszó
Istenem, Hitvesem!
Most feküdtem le – Veled
Letétbe helyezett Létem
Vajon garancia-e arra
Hogy a sorszám
Melyet Világra jöttemkor
…soraiddal
Szárnyalhatsz az egekig
Hamvaidból Tűzmadárként
Születhetsz – mindig újra s újra
Egy újabb esély
Hogy a fénnyel
Mint Évelő Névelő
Elmúljak
Mindent tudó évek – felednek
Semmit mondó percek – peregnek
Súlyos szavak szállnak
A sekély szélben
…Nyújt-e fényt? – Keveset
Éget, s tán gyújt is tüzet
De ád-e meleget? – eleget…
Főz-e számos gyermekednek
Lencsét csak egy tállal
Ha elmész
Vidd magaddal
– Az Időt
Hogy végre
Neki is – legyen ideje
Archívum
Legutóbbi hozzászólások