Postásy Csaba
Míg alszom, úgy vélem
Hogy látom – testembe festett álmom
Ami lehet – nem más
Mint egy szürrealista lábnyom
Bohém érmém vígan gurul
Hosszan, egyenest
Néha görbén, csalfán
Kacsintva jobbra-balra
Gondtalanított a Nyár
Lombtalanított az Ősz
Lomtalanított a Tél
Hogy határt szabjak
Szenilis vágyaimnak
Kifeküdtem a hóra
Gondoltam – megéri egy próba
Mikor az éj verítékében
Dermedten ébredő
Halak hullámaiból
Kikászálódik a másnapos napsugár
Tán kettő vagyok,
S nem egy lény
Vagy akár több
Másolt génkavics
Mind más időben
Ma reggel a Napfelkelte
Érdektelenség miatt elmaradt
Helyette a nagy sikerre való
Tekintettel
Mielőtt elaludtam volna
Átgondoltam Napom, Évem
Földi Létem
Az égvilágon mindent
…Kígyóként vedleni sziszegő bőröd
Vagy lihegve kibújni belőle
Meztelen úszni egy
Felhőnyi Vagányban
Ha folyamatosan
Az idő múlásán gondolkozol
Szép lassan
Az idő kezd el gondolkodni
Végső esély
Fejedben a zŰRTŐL
Csak akkor vagy Védtelen
Ha gőgös sejted nem szippantja
A MINDENT
Ha süt a nap
Fújhat a szél
De ha fúj a szél
Felhő – Ha lehet – Ne legyen
Látleletet vettem magamról
Tükörbe néztem – Elborzadtam
Szellemképem elkapta fejét
Kinéztelek
Magamnak
A falak mögül
Penészvirágokkal
Elhalmoztalak
Kádam forró
Borzongó vizére meredtem
PENGEELMÉLYÜLTEM
Agyamban csendben
Elaludt a lét
Archívum
Legutóbbi hozzászólások