…Mint
Madárnak az ég
Égnek a sűrű kék
Kéknek a tenger
Tengernek a hullám
Hullámnak a hajó
Néha bizony a bolond Hold
Eltakarja a csodás Napot
S áhítatos sötétség hull a
Kedvetlenül magában morgó
Atombombával forgó Földre
De ez ugyan kit érdekel
Mint tengernek a szél
S a hullámok meséje
Földnek az ég kékje
S mag az új reménybe
Bús fénynek az árnyék
Szomorú szónak a dal
Kilyukadt a feslett múlt
Stoppoljuk a festett jövőt
Elfolytak varázs álmaink
Elfogytak dicső vágyaink
A sötétség megriadt
Nem látott több rút bút
A bánat árnyéka is elbújt
Álmaimban felfénylett
A hajnal csalfa csillaga
Az ígéret ingoványos földje
Te elszeretted a kedvesem
Én elraboltam a gyermeked
Te felgyújtottad a házamat
Én megvédtem a hazám
Ropognak a kéjsóvár fegyverek
Puskaporos szívekbe tüzelünk
Megszökött a fény
A tenger fellegekkel
Kéjesen egybe kél
Meghaltak a rigók
Denevérek isszák
Az ébredő reményt
Lelked színes szirmain
Szíved kies zugaiban
Szaladnak buta szavaim
Búgnak buja álmaim
Kalandra kelnek félve
Virtuóz ujjaim már élve
Nézem a sötét éji eget
Alusznak a csillagok
Ám egy kecses fény integet
A Hold néz le rám jókor
Azt üzeni, látom a szemed
Amit egymásra vetettünk
A réten láttam meg
Gyönyörű tomporát
Szárnyaló álmait
A szépséget legelte
S a napfényt itta
Ám ő is megpillantott
Ábrándos combjaid látva
Szemgolyóim tátva
Kéjes ájulás határán
Mézízű Vadvirágom
Elköltözöm egy festett
Feslett gyönyör illatú
Szeretnék újra szeretni
Fájdalmasan, gyötört
Gyűrött lepedővégeken
Dübörgő testemből
Szeretném, ha gyengéden
Kivésnéd a szívemet
A nyárnak vége
A levelek már félnek
Esőt ittak eddig
Csak a napért éltek
S most lassan –
Bizony halnak
Amíg élek, tudom
Hogy meghalok egyszer
De vajon ha meghaltam
Akár százezerszer –
Tudni fogom-e valaha
Hogy éltem-e