Hajnal Mária | Hetedhéthatár
Szerzői archívum

Hajnal Mária

Hajnal Mária írásai: 15
Hajnal Mária

Naplórészlet II.

Éjszakai gondolatok – Szeretem a galambokat. Ha írok és a párkányomra szállnak, akkor biztosan tudom, hogy eljön az ihletett állapot és egy fenti dimenzióból is segítséget kapok abban, hogy ne csak szavakat írjak, hanem tartalommal teli oldalakat.

Naplórészlet

(Elmélkedés egy percben) – Hallottam régen egy kutatásról. Idős embereket kértek meg arra, hogy mindenre kiterjedően a lehető legrészletesebben meséljék el az életüket. A kutatás eredménye az lett, hogy az idős emberek negyedóra után ismételni kezdték önmagukat.

Az elfelejtett hercegnő története

A Himalája hegyóriásainak védelme alatt kétezer-hatszáz évvel ezelőtt egy mesésen gazdag királyság húzódott meg. Az örök hó birodalmának ékköve a zafírszínű hagymakupolákkal díszített, márványoszlopokkal szegélyezett a Rohini folyóra néző palota volt.

Kísértő kárhozat

Hoppá! Éva megbotlott egy nagyobb kőben, amely nem volt tőle szokatlan. A cipői általában elöl szakadtak ki, a talpuk még bírta volna, de a sok botladozástól elvékonyodtak és kilyukadtak.  Visszatette a piros bőrkötéses könyvet a táskájába.

A Vörös Palota

A deresedő téli ködben a földig érő fekete selyemköpenyét lengette a rideg szél. Lefátyolozott kalapja elfedte az arcát, rejtve maradt az a havat váró károgó varjak elől. A temetés utáni harmadik napon sétált ki a temetőbe, állt a keménnyé fagyott sírhant előtt.

Merengés

A novella olyan, mint a Gergő képei. A háttér homályos és áttetsző, csak a fókuszpontba helyezett motívum éles. Írnom kellene valami egészen szenzációsan klasszat. Ügyesnek kellene lennem, mert, ha a közeljövőben valóban erre téved a Bokor Pál, akkor nem ártana, ha találna valami értékeset.

A túlpart

Molnár Péter harmincöt éves volt és ebből négy évet élt bűvöletben. A kollégái gyakori ugratásai ellenére is pontosan tudta, hogy irigylik. Restaurátorként dolgozott Párizs művészeti negyedében és ha szeretett volna sem tudott hibát vagy hiányt találni az életében.

A Hold gyermeke (Cigány legenda alapján)

Egy távoli vidéken, sok ezer évvel ezelőtt, egy szebb és jobb világban élt egy gyönyörűséges hercegnő, kinek az arca halvány volt, mint a csillagok, a szíve pedig oly tiszta, mint a téli hótakaró. A magas sziklaorom tetejére épített kastélyában élt magányosan.

A karácsonyi vacsora

A konyhaasztalnál ült és a pénzét számolgatta. Néhány papírpénz, a legkisebb címletekből és egy marék apró. Meredten nézte a vagyonát és némán sírt. Nyelte a könnyeit, mert nem akarta a zokogásával felverni a gyerekeket. Hosszú-hosszú ideig, puha, védett, gondoktól mentes élete volt.

A teve

A lányaim nyolcévesek voltak, a várost ellepték a Moszkvai Nagy Cirkusz plakátjai. Az óriás falragaszok hirdették az előadásokat. Ígértek egzotikus állatokat, zsonglőröket, trapézmutatványt, bohócokat és persze vattacukrot. Akkoriban a csajokkal még elválaszthatatlanok voltunk.

A lehetőség

Önmaga létét teljesen jelentéktelennek tartotta. Olyan lággyá és könnyűvé akart válni, mint a vízparti fűz, amely hosszúra növeszti az ágait és hagyja, hogy a szél ringassa a leveleit. Nem akart mást, csak szemlélődni.

Mese az erdélyi grófkisasszonyról, avagy megszelídíthető-e a végzet?

Vér, vér, gyenge leánykák meleg vére tart engem életben. Ha a vérük nem lenne, meghalnék minden éjszaka, mert az éjszakák végtelenek és tele vannak fájdalommal. Az én társam messze van, pogánnyal háborúzik a Moldván túl, és én elhervadok itt, mint a fűzfalevél, ha kiszárad a régi tó.

Lángoló szerelem

Reggel a nap parancsoló sugarai ébresztették mély álmából. Óvatosan kelt fel, halkan lépkedett a hideg márványon, szinte átsuhant a termen, maga után úsztatva a hosszú fátylát. Elhaladt a medencék mellett, melyben ott lebegtek a tegnapi nap ünnepségének maradványai.

Auróra

A hegyekkel ékes görög táj fölött olyan vakítóan kék volt az ég, mint a közeli tenger ragyogó tükre. Ebben az időben az emberek keveset tudtak a dolgok működéséről és azok valódi okáról, így elég mélyre hajoltak ahhoz, hogy elfogadják emberi esendőségüket és isteneikre hagyatkozzanak.

India i.e. 1310.

A hegyóriást már beborította a köd, az eget már megszínezte a Nap aznapi utolsó útja, vörös és sárga pacákat keverve a horizontra, melyen még gyengéden átsütött a halvány fény.



Archívum

Hirdetés