Hajnal Mária | Hetedhéthatár
Szerzői archívum

Hajnal Mária

Hajnal Mária írásai: 11
Hajnal Mária

A Vörös Palota

A deresedő téli ködben a földig érő fekete selyemköpenyét lengette a rideg szél. Lefátyolozott kalapja elfedte az arcát, rejtve maradt az a havat váró károgó varjak elől. A temetés utáni harmadik napon sétált ki a temetőbe, állt a keménnyé fagyott sírhant előtt.

Merengés

A novella olyan, mint a Gergő képei. A háttér homályos és áttetsző, csak a fókuszpontba helyezett motívum éles. Írnom kellene valami egészen szenzációsan klasszat. Ügyesnek kellene lennem, mert, ha a közeljövőben valóban erre téved a Bokor Pál, akkor nem ártana, ha találna valami értékeset.

A túlpart

Molnár Péter harmincöt éves volt és ebből négy évet élt bűvöletben. A kollégái gyakori ugratásai ellenére is pontosan tudta, hogy irigylik. Restaurátorként dolgozott Párizs művészeti negyedében és ha szeretett volna sem tudott hibát vagy hiányt találni az életében.

A Hold gyermeke (Cigány legenda alapján)

Egy távoli vidéken, sok ezer évvel ezelőtt, egy szebb és jobb világban élt egy gyönyörűséges hercegnő, kinek az arca halvány volt, mint a csillagok, a szíve pedig oly tiszta, mint a téli hótakaró. A magas sziklaorom tetejére épített kastélyában élt magányosan.

A karácsonyi vacsora

A konyhaasztalnál ült és a pénzét számolgatta. Néhány papírpénz, a legkisebb címletekből és egy marék apró. Meredten nézte a vagyonát és némán sírt. Nyelte a könnyeit, mert nem akarta a zokogásával felverni a gyerekeket. Hosszú-hosszú ideig, puha, védett, gondoktól mentes élete volt.

A teve

A lányaim nyolcévesek voltak, a várost ellepték a Moszkvai Nagy Cirkusz plakátjai. Az óriás falragaszok hirdették az előadásokat. Ígértek egzotikus állatokat, zsonglőröket, trapézmutatványt, bohócokat és persze vattacukrot. Akkoriban a csajokkal még elválaszthatatlanok voltunk.

A lehetőség

Önmaga létét teljesen jelentéktelennek tartotta. Olyan lággyá és könnyűvé akart válni, mint a vízparti fűz, amely hosszúra növeszti az ágait és hagyja, hogy a szél ringassa a leveleit. Nem akart mást, csak szemlélődni.

Mese az erdélyi grófkisasszonyról, avagy megszelídíthető-e a végzet?

Vér, vér, gyenge leánykák meleg vére tart engem életben. Ha a vérük nem lenne, meghalnék minden éjszaka, mert az éjszakák végtelenek és tele vannak fájdalommal. Az én társam messze van, pogánnyal háborúzik a Moldván túl, és én elhervadok itt, mint a fűzfalevél, ha kiszárad a régi tó.

Lángoló szerelem

Reggel a nap parancsoló sugarai ébresztették mély álmából. Óvatosan kelt fel, halkan lépkedett a hideg márványon, szinte átsuhant a termen, maga után úsztatva a hosszú fátylát. Elhaladt a medencék mellett, melyben ott lebegtek a tegnapi nap ünnepségének maradványai.

Auróra

A hegyekkel ékes görög táj fölött olyan vakítóan kék volt az ég, mint a közeli tenger ragyogó tükre. Ebben az időben az emberek keveset tudtak a dolgok működéséről és azok valódi okáról, így elég mélyre hajoltak ahhoz, hogy elfogadják emberi esendőségüket és isteneikre hagyatkozzanak.

India i.e. 1310.

A hegyóriást már beborította a köd, az eget már megszínezte a Nap aznapi utolsó útja, vörös és sárga pacákat keverve a horizontra, melyen még gyengéden átsütött a halvány fény.



Archívum

Hirdetés