Hegedüs Sándor
Felszámolás
Névnapját köszönteni jött a kedves rokon azon a délután, amikor aranyszállal szőtt lepelbe öltözött fiatal lányka lépett a szoba ablakából a falak mozivásznára: a Tavasz.
Fintor
Ne játsszon az, ki játszani nem tud
ne sírjon az, ki veszteni nem tud
ne énekeljen, kinek hangja nincsen
ne vicceljen, kinek humora sincsen.
Csillagszem
Lehet már két esztendeje annak, hogy megismerkedtünk. Hideg kalapsodró szél zúgott a Mecsek felől. Én és a gazda fáztunk, de ő ezt egykedvűen nézte a kocsi hátsó ablakán át, sőt némi gyanakvással is, hiszen engem nem ismert. A bemutatkozást unott ásítással kezdte, aztán tetőtől talpig végigszaglászott, mint valami sugárzásmérő műszer, úgy járt fel s alá orra cipőimtől a zakómig, aztán vakkantással jelezte, hogy részéről befejeződött az ellenőrzés.
Zsombi
Két és féléves – okos a maga módján, az én kicsi szomszédom. Körülötte minden nyuszi-anya-nyuszi, apa-nyuszi. Azt mondta kéktenger szemét rámszegezve:
– Te is nyuszi vagy, Sanyi-bácsi nyuszi.
– És az Éva néni is az?
– Az Éva-néni, Éva-néni nyuszi…
Ünnep múltán
Elszálltak az angyalok. Didergő ködbe bújtak az ablakok. Nézzük egymást – öregek. A felnőtté érett gyerekek: elmentek, és a kicsinyek. Nincs lárma, édes zűrzavar. Csak a magány, az ami betakar. Kialudt gyertyák, üres dobozok, gyűrt papírok. Emlékké fonnyadt örömök, óhajok.
Sirató
Város! Te Bábel, kígyó fonadékú, zaj-villámú, torkot, szívet, agyat tépő, hang-kalapácsú: város, sárga, szürke, fekete, kosz-köpő, fojtogató, közönyt lihegő
Szolidaritás
A jó ég tudja, mióta betoncsontvázként éktelenkedő belvárosi építmény felé vitt az utam. Legmagasabb szintjén fekete bundás, fázósan didergő, rémült kutya szaladgált széltől szélig…
Partnereink
