Hegedüs Sándor | Hetedhéthatár - Part 2
Szerzői archívum

Hegedüs Sándor

Hegedüs Sándor írásai: 75
Hegedüs Sándor

Furcsa mánia

Nem tudom, miért vagyok ilyen – tán születési hiba, vagy nevelési eltévelyedés soha le nem hulló gyümölcse –, hogy köszönök annak is, akit csak egyszer láttam, ha futólag is.

A másságról másként

Sokat, sokan és sok helyen beszélnek a másságról és vele szoros összefüggésben a toleranciáról, a megszokottól eltérővel szembeni türelemről.

A Bácsi

Éppen elérve a klasszikus nyugdíjkorhatárt, a hatvan évet, gyermekemet látogatván, aszellemvárosnak becézett, pár sornyi házat elhagyva, a sírkert déli kapujánál, felkapaszkodtam egy a város felé pöfögő, akkor még erősen légszennyező járgányra.

Az Egyetem – VII-X.

Azok a szép ötvenes évek át voltak szőve a mindennapok aktuálpolitikájával is. Az évente rendszeresen visszatérő békekölcsön-jegyzésekből sem maradhattak ki a hallgatók

Az Egyetem – IV-VI.

Az az Egyetem, amelynek kapuját Samuka átlépte 1950 szeptemberében, nem hasonlított sem a korábbi Erzsébet Tudományegyetemre, egyáltalán az Universitasra.

Paprikavirágok…

Nénike. Hátát hajlítja már az Idő. Jár-kél a piac forgatagában. A virágoknál megáll. A palántákat nézi. Gondosan válogat. Keres valamit, s mikor rátalál, határozottan kéri.

Az Egyetem – I-III.

Talmi dolog lenne dicsekedni azzal a magamra ragasztott és az olvasóknál, barátoknál annyira megszeretett ragadványnévvel, a Samukával.

Körök – négyszögesítve

Töredezett betonjárda öleli a deres fűcsomókat, s a kettéhasadt akácfa ágain még le nem esett holt levélcsomók közt nem hallom a rigók neszeit, mert faltól falig rovom a körré rangosodott udvar négyszögét.

Retour

Aki sokat utazott vonaton, tudja, mit jelent a retour-jegy¹. A fiatalember is váltott egyet, aki nem ismerte a jövőt, csak élte a kapott éveit.

Maradiságom

Azt mondják: öreg fát nem lehet átültetni, mert annak pusztulás a vége. Mások, más bölcsességtől átitatva azt mondják – és egyre hangosabban −, hogy csak akarni kell, és barátságban, ha lehet „együttélni” a megváltozott körülményű világgal, dolgaival, szokásaival, modorával, mivel az együttszáguldás nincs már korhoz kötve.

Depresszió

Két hét, tán több is – tizenkettő vagy huszonegy nap – szótlan figyelés a megfagyott csendben, megszólal-e egy harsanó csengő, felbúg-e a kis készülék…

A Főnök (Portrévázlat)

Osztályelső volt – mondják, akik vele koptatták a gimnáziumi padokat. Úgy vélték, hogy mindentudó, de volt olyan ajkbiggyesztő vélekedés is, hogy inkább a stréberség, vagy ahogy korunk diákszlengje jelölné, a puncsoló jelző illett rá inkább.

Requiem…

Tátog a kismadár: etetem.
Tátog a kismadár: itatom.
Ős-bizalom.

A csomag

Szakáll-pihéi alól is kiviláglott viaszsárga arcának gödréből két szemének félénk pillantása, amikor átlépte a kórterem küszöbét.

N. N.

A langyos, napsugaras tavasztól, a széltépte őszidőig minden délben találkoztunk: én és a Neve-Sincs. Öreg ember: maga elé nézve, vagy az előtte elsuhanó autókat szemlélve üldögélt a belváros díszköves kis utcájában, egy bankház küszöbén. Hol volt otthona, ha volt egyáltalán? – Nem tudom. Volt-e családja, barátja? – Nem tudom. Megszokott engem, másokat, sokakat, akiket arra […]



Archívum

Hirdetés