Veress Árpád | Hetedhéthatár
Szerzői archívum

Veress Árpád

Veress Árpád írásai: 34
Veress Árpád

A viharban is kell létezni – 18., befejező rész

Piroska, aki frissen végzett pedagógus volt, minimális fizetéssel tudott csak hozzájárulni a családi kasszához. A szüleivel nem működött az együttlakásunk. Szerettünk volna saját lakást és így beadtuk a lakáskérvényünket. Jó pár év múlva kaptunk egy szövetkezeti lakást.

A viharban is kell létezni – 17.

Mesélek tovább az életemről. Próbálkoztam a Bölcsészkarra bejutni, de ez két okból nem sikerülhetett – a gyenge tanyai iskolából nem kielégítő nyelvtani ismeretekkel rendelkeztem, és ez nagy hátrányt jelentett, a fő oka azonban a sikertelenségnek az volt, hogy megbízhatatlannak és osztályidegennek számítottam.

A viharban is kell létezni – 16.

Az evezős bál után úgy éreztem, hogy az ott megismert Szendrey Piroska való hozzám, ő az igazi. Elhatároztam, hogy Ő lesz a feleségem. Nagyon tetszett és szerelmes lettem belé. Piroska egy szolid, csinos, csendes ember volt.

A viharban is kell létezni – 15.

A dunai élet változatos volt, jártunk túraversenyekre. Jancsiról tudni kell, hogy nem tudott úszni. Egy túraversenyen a mellettünk haladó csónak lányai az erős hullámzás miatt beborultak a vízbe. Jancsi természetesen utánuk ugrott a vízbe.

A viharban is kell létezni – 14.

Életem leglényegesebb eseményéről emlékezem meg, ehhez a megélt napjaim leírásával kell kezdenem. 1957 óta éltem kollégiumokban, illetve albérletben Budapesten. Családunk 1951-ben kitelepítésre került Budapestről, a diktatúra szétválasztotta a családot.

A viharban is kell létezni – 13.

A szakmunkás-oklevél megszerzésével párhuzamosan el kellett hagynom a kollégiumot, és ugyancsak egy ismeretség révén (Iza néni segítségével) felkerültem albérletbe a Gellért-hegyre. Egy diplomata családhoz mentem lakni, ahol megkaptam a cselédszobát.

A viharban is kell létezni – 12.

1956 októberében, mint vasesztergályos ipari tanuló, a kőbányai kápolna utcai ipari tanulóotthonban laktam egy tízfős szobában, kovácstanulókkal. Október 23-án már kora délután a reggeli műszakból hazaérve kipirult arccal hallgattuk a rádiót és izgatottan figyeltük a fejleményeket.

A viharban is kell létezni – 11.

Az én ’56-om – Kitelepítés – rajtunk kívül 3800 család – 15 250 ember – élte meg ezt a szörnyűséget. Az én ’56-om ekkor kezdődött. Ennek a barbár, embertelen rendszernek meg kellett buknia. A vörös terror kegyetlensége és igazságtalansága nemcsak a volt középosztályt nyomorította meg.

A viharban is kell létezni – 10.

89 család lett ide a tanyavilágba kitelepítve. A kommunisták szégyene, hogy az öreg, magatehetetlen embereket is elvitték a kietlen tanyákra. Nem törődtek velük és az öregek lehetetlen körülmények között éltek. Én egy 85 éves néninek segítettem a bevásárlásokban.

A viharban is kell létezni – 9.

A kitelepítetteket, így minket is a józsefvárosi teherpályaudvarra vittek egy nyitott Csepel teherautóval. Nagy volt a nyüzsgés itt, sok száz embert szállítottak ide, a karon ülő csecsemőtől az aggastyánokig. A nagy melegben bezsúfoltak minket is egy öreg, rozoga személyvonatba.

A viharban is kell létezni – 8.

Kitelepítés – Az ipar egészségtelen fejlesztése, tömegek Budapestre hozatala, a tönkretett kulákoknak nevezett parasztemberek feláramlása óriási lakáshiányt idézett elő Budapesten. A hatalom káderei részére, így a rendőrségnek, az ÁVH-nak és a párt tagjainak lakás kellett.

A viharban is kell létezni – 7.

Az országban nagy átalakulások és politikai csatározások voltak. Rákosival az élen javában folyt a proletárdiktatúra kiépítése. Megjelent a személyi kultusz és a félelem, mindenkit figyeltek és mindenki gyanús volt. Vidéken erőszakkal szervezték a tsz-t, járt a végrehajtó.

A viharban is kell létezni – 6.

A há­bo­rú­nak vé­ge, ta­vasz és bé­ke van. A me­ne­kül­te­ket ha­za­szál­lí­tó vo­nat las­sú tem­pó­ban kö­ze­lí­tett a ha­tár fe­lé. Az ame­ri­kai Pullman va­go­nok­ból összeál­lí­tott sze­rel­vény egy 424-es moz­donnyal el­lát­va hoz­ta ha­za az Auszt­riá­ban sem­le­ges zó­ná­ból össze­gyűj­tött ma­gyar ál­lam­pol­gá­ro­kat.

A viharban is kell létezni – 5.

Kronawitten szobrai – Dél­után 5 óra kö­rül járt az idő. 1945 áp­ri­li­sa volt, ka­to­nai sze­rel­vé­nyen ül­tünk és ro­bo­gott a vo­na­tunk – va­la­hol Linz fe­lé Auszt­riá­ban. A vo­na­ton rész­ben se­be­sült ka­to­nák, rész­ben ma­gyar me­ne­kül­tek és me­ne­kí­tett bú­to­rok vol­tak.

A viharban is kell létezni – 4.

Ahogy teltek a hetek és a hónapok a front egyre közeledett és veszélyesé vált a helyzet. Parancs jött, hogy Veress ezredes úr és családja jöjjön vissza Budapestre. A családunk szolgálati lakásba költözött a Fadrusz utcába. Ekkor anyámra hárult a családunk minden gondja.



Archívum

Hirdetés