Balázs István | Hetedhéthatár
Szerzői archívum

Balázs István

Balázs István írásai: 3

Emlék

Lélekszakadva menekült a fák között. A füle mellett puskagolyók húztak el, némelyik hangos csattanással egy fa törzsébe csapódott. A lehulló ágak és a körülötte repkedő szilánkok véresre karmolták az arcát és a kezét. A homlokáról csorgó, sós veríték ködfátylán keresztül alig látott valamit.

Baba

– Na egyél, kislány! Egyél már! – Hagyd már békén! Nem látod, hogy halálra van rémülve? Minek hoztad ide? – Nem hoztam, magától jött. Követett, mint egy kiskutya. – A kóbor kutyákat el szokták zavarni, nem? Még csak ez hiányzott! Most jöttünk, alig három hete.

Kazimir

Középen, nagy betűkkel: Kazimir. Alatta, kicsit kisebbel: festőművész és legalul persze a telefonszám. Kazimir elgondolkozva nézegeti a frissen felszerelt réztáblát a kapufélfán és elégedetten beletúr rövidre vágott, már deresedő szakállába. Mostantól minden másképp lesz!



Archívum

Hirdetés