Balázs István | Hetedhéthatár
Szerzői archívum

Balázs István

Balázs István írásai: 13

Azok a fura svédek (3.)

Tudományos értekezés a magyar–svéd nyelvrokonságról – Nyelvészeink többé-kevésbé egyetértenek abban, hogy a magyar és a finn nyelv rokonságban áll egymással. Az az aprócska tény, hogy egy nyikkot sem értünk finn barátaink beszédéből, úgy tűnik, nem perdöntő a kérdésben. Egyébként én személyesen meg tudom erősíteni ezt az elméletet.

Azok a fura svédek (2.)

Uccu neki, szaladjunk! – A kaviccsal borított, kisebb város méretű parkoló magányosan, üresen várakozik a következő napra. A helyszín Sälen, egy aprócska falu, valahol Svédország szívében. Itt egész évben semmi sem történik, mégis a svédek szívét ez az eldugott, apró falucska igazán meg tudja dobogtatni. Éjfél körül jár az idő.

Azok a fura svédek (1.)

Pertuban a svéd királlyal – Kedves Barátaim a HHH-n! Személyesen nem ismerjük egymást, mégis már csapattagnak érzem magam. Fogadjátok szeretettel a svéd furaságokat! Kizárólag a HHH olvasóinak írtam. Csak úgy. Ez az első rész, folyt. köv. Jó szórakozást!

A Bandika-fa

– Amit mondtam, megmondtam! – csapott az asztalra öklével a polgármester. – Eredetileg úgy volt, hogy az út az erdő szélén megy. Belementünk, hogy néhány fát kivágjanak, mert nem volt jobb megoldás. Már hónapokkal ezelőtt megegyeztünk a nyomvonalban. Aztán előálltak ezzel az őrültséggel.

A nulladik

Srú mozdulatlanul lebegett az eszeveszett iramban száguldó gömb közepén. Fejét, karjait, lábait mozdítani sem tudta, meredten bámulta a távolban ragyogó csillaghalmazokat az átlátszó gömb falán keresztül. Az őt körülölelő sötétséget időnként ragyogó, kavargó színes köd váltotta fel.

Hal bolt, hal nem bolt

A Kugyelka-féle halboltról nem zengtek ódákat a környéken. Az, hogy a neve mégis fennmarad az utókor számára, az egykori csehszlovák jégkorongválogatott csatártriójának köszönhető. A Kugyelka, Poszpisil, Maszarik támadósor móresre tanította a Szamurájt.

Pepita, a szélhámos

Az 1930-as évek közepén egy, addig ismeretlen bűnöző került Budapest székesfőváros hírlapjainak címlapjára. A Magyar Királyi Államrendőrség hosszú ideig tehetetlennek bizonyult a Pepitaként elhíresült mackós kézrekerítésében.

Szaltó

– Apa, mi az, hogy szaltó? – kérdezi a fiam, miközben elmélyülten próbálja összerakni azt a herkentyűt, amit a frissen betermelt Kinder tojásban talált. Én valami kisautónak nézem, bár mostani állapotában még eléggé felismerhetetlen. – Az olyan ugrásféle.

Bice-bóca

– Megetetted a fiút, András? – Meg, nagyságos tiszt úr. – Ne tiszt urazz engem! Tudod, hogy nem vagyok tiszt. Soká elvoltatok. – Soká. Evett, mint a farkas. Már azt hittem, kipukkad. Egyszercsak leborult az asztalra, még a kanál is a kezében maradt.

A beretvás gyilkos

Jóképűnek mondott, negyvenes, munkájára igényes, gazdag fantáziával megáldott beretvás gyilkos áldozatát keresi lehetőleg csinos, fiatal hölgy személyében. Ha hirdetésem felkeltette az érdeklődését, ne habozzon! Jelentkezéseket „Profi munka” jeligére a szerkesztőségbe várok.

Emlék

Lélekszakadva menekült a fák között. A füle mellett puskagolyók húztak el, némelyik hangos csattanással egy fa törzsébe csapódott. A lehulló ágak és a körülötte repkedő szilánkok véresre karmolták az arcát és a kezét. A homlokáról csorgó, sós veríték ködfátylán keresztül alig látott valamit.

Baba

– Na egyél, kislány! Egyél már! – Hagyd már békén! Nem látod, hogy halálra van rémülve? Minek hoztad ide? – Nem hoztam, magától jött. Követett, mint egy kiskutya. – A kóbor kutyákat el szokták zavarni, nem? Még csak ez hiányzott! Most jöttünk, alig három hete.

Kazimir

Középen, nagy betűkkel: Kazimir. Alatta, kicsit kisebbel: festőművész és legalul persze a telefonszám. Kazimir elgondolkozva nézegeti a frissen felszerelt réztáblát a kapufélfán és elégedetten beletúr rövidre vágott, már deresedő szakállába. Mostantól minden másképp lesz!



Archívum

Hirdetés