Vörös Viktória | Hetedhéthatár
Szerzői archívum

Vörös Viktória

Vörös Viktória írásai: 22
Vörös Viktória

Esztergomi fák 3-4.

Gesztenye

Láttam növekedő tested
az éjszaka fényein át
ahogy titokban a földre ereszted
gyertyás tenyered, viasztalan ruhád

Esztergomi fák 1-2.

Nyár
A fák fölfénylettek ma az udvaron
lombjuk színes sátor szövedéke
átütött rajta a nap
mint mikor beköszönt a béke

Ha ez a nyaram lenne utolsó…

Ha ez a nyaram lenne utolsó
pirossal szegett lenne ez a nyár
Óarany és fűzöld mezőt ölelne
hogy legyen a telet min aludni át

Im memoriam Radics Béla

Vágytam rá
megírni a zenéket
A basszusgitár szívszólamát
dobbanást a kamra üregében

Zengőbb madarú erdő

Világértelmezésekkel
nem bajlódtam
– nekem, kereszteletlennek az Üdvözlégyet
tanította nagyanyám

Fáradt a szem…

Fáradt a szem
Elgurul
szökik
a pillanat
Nem lesz lebegő
súlya lehúzza a pillákat

Arcod kirajzolja a szelet

Ami a hitedből maradt
rakj belőle bástyát és várfalat
Egyetlen erdő sem veszhet el
ha fái tartják az eget

A versek úgy születnek…

A versek úgy születnek
mint a növények
kezem nyomán:
ma kokárda- és bíborkasvirág

Választ

Valaki lángba borította magát
hogy választhasson
mert vallatás
hernyótalp
ordító fej
nem némíthatta el

MagritteDalí

Átfolyik egyik kép a másikba
ahogy ruhám bárkája végigsiklik a padlón
hat univerzum – hat terem
rombolás és csatlakozás
törvényt hoz itt a törvényszegés

Iancu Laurának és Halmai Tamásnak

Hányszor hallottam
az égre rugaszkodó szárnyakat
világ virágát
tűzliliomok táncát

Babits kertje

Játsszunk
alkonyi felhőt
a hegyen ülve
Diószüret előtti érést
várakozást

Őszelő

Tamástalanok az estek
s ha kinézek a lombba rejtőző Dunára a
Babérbokor meg se rezzen
Visszacsendesült a táj

Maróti nyárbúcsúztató

Augusztus csillagokba meríti a hegyet
tollszáron folyó tinta az ég
felissza a tücskös kert

Gyöngy-idő 

Lábujjak között homok
Szedertövis-írás a combon
Szappan és füst szaga a hajon
ruhánkban



Archívum

Hirdetés