1620. május 3-án született Csáktornyán, délvidéki grófi családban a magyar barokk irodalom főalakja, költő-hadvezér-politikusa. Nem a könnyed, olaszos barokk stílus, hanem a fajsúlyos témák szerzője: Mátyás király életéről való elmélkedést ír, benne a nemzeti király alakját állítja példának a török uralmának alkonyán.
Esőtáncot lejt a lélek
ablakon örömkönnyek csorognak
madarak hallgatják a zengő zenéket
égi petárdák ropognak
felhők kárpitja széthasad
Kosztolányi Dezső 16 évesen már publikált mint költő. Első kötetkísérlete, a Négy fal között (1907) után 1910-ben A szegény kisgyermek panaszai szereplírai hangütésével a szélesebb olvasóközönségre is rátalált. A Nyugatban Ady Új versek-kötetét keményen bírálta, miközben Ady a valódi élmény hiányát vetette az ő szemére.
Megbolydult lélek ballagtában
sugárútba szánt kerteket
Visszafelé tekintő fák lombjában
elrejti a táguló lépteket
Erdő folyja körül az alkonyi tájat
egy fénysáv iramot ad a létezésnek
suttogó vonatzaj és harsogó tücsök
így teljes május szimfóniája
Hömpölyög a tavaszon át
ez a koraszülött idő
Egymásba fordulnak az évszakok
jégcsipke tép sziromruhát
Tüskeerdőn átjut
megszelídít ösvényt
keze gépen rajzol egy
titkos világot
ahol szárnyaló a gondolat
Márai Sándor születésének 120. évfordulóján verssorai és aforizmatikus mondatai idéződnek fel az olvasóban. Fényképeiről fáradt tekintete, petyhüdt – ahogy ő írta, szász őseitől örökölt – szemei néznek ránk. És felmerül egy hely: a mindig nagybetűs Város, Kassa, annak helyszínei, ahonnan elindult a magyar polgári irodalom nagy vándora napnyugati őrjáratára 1900. április 11-én.
Egy köszöntő vers, munkahelyi búcsúztatóra készült verses-képes napló, kis „üzi” az asztalon vagy a hűtőmágnes alatt – mindennapi kiadatlan irodalmi eledelünk. Mind egy-egy szeretet-megnyilvánulás. Már a szépirodalom területére visz, ugyanakkor az irodalom határterületéhez sorolható az ex libris („míves tulajdonjegy”), dedikáció – sokszor pénzben is kifejezhető értéket képviselő gyűjtési tárgyak.
A Kalligrammák (1918) Apollinaire második és egyben utolsó nagy verseskötete. Apollinaire első kalligrammának nevezett képverse 1914 júniusából való, ám magyar fordításban mind a mai napig nem jelent meg. Éppen ezért becses számomra a vers magyar változata, amelyet Vörös Viktória költőnő bocsátott rendelkezésemre készülő Apollinaire monográfiám számára.
Repülés örökké
egek a talpon mint sífuló léce
visszájáról a látható világ
nem is borzongató
Az Úr adjon erőt a szépséghez
aminek szökőkútja az igazság
Bordás vetésen szalad a fagy
könnyé válik napderültével