Bánfai Zsolt
Reggeli eszmélés
A tóparti szikla mozdulatlan jégkrém lehet,
mert csomóba kötött hullámraj nyalja élét habzsolva
és tükör a vízfelszín, a sziklaél talán mégis
habfürdő felett villanó sokpengés borotva
Érkezés
Azt mondtad, minden madár szép.
Pedig te nem a sirályok földjéről
és nem darutollakkal érkeztél.
A tűzszerész dala
hogy végletesen ellenem hangold
a vágyakat, forró dombvidékeidet és
öledet éjjel vörös bársonyba ágyaztad –
Kritikus utakon
égre tapadt kavicsok közül
földre lógnak lábaim
egy felhőóceán úszik át rajtam
és azon gondolkodom
Corpus
Látványa újra megigézett.
Úgy érzed, most már
minden jóslat beteljesül.
Lábadhoz patak menekül,
Merengő
Szúrós a park hintaláncokra fagyott mosolya.
Nézem, miként lassul bele a körforgásba
egy-egy piros körhinta rozsdás kontúrján a tél.
A hangjegyek nevében
Amint az első hangot megformálta Isten,
fizikai valóját – mint csontra húst – ráöntötte az Anyag.
Dalos madár hangszálain szállt immár a Csoda.
Esőanyám
Anyám úgy mosta a
hegyeket, hogy minden
egyes érintése
zöldellő réteket teremtett
a hideg sziklák közé.
Éhség
vadludak a felhők mélyén –
nyíl alakban kilőtt szabad vektorok
könnyes szemük mint a dagály:
az ajkak némák
Ellensúly
Köztünk él és elkísér.
Arcán hűvösen lebbenő
fátyol, át nem látható.
Jószándékkal övezett pályán
kőmadarak repülése.
Paradicsom helyett alma.
Szolmizáció
Dór dalia vagyok, végül dísztelenné érett férfioszlop.
Réveteg pillér a főtemplom lépcsőin.
Mily rozsdásra vált köröttünk a lugas – te belül és mögötted én.
Partnereink
