Agócs Károly
Bölcseleti-misztikus próza – 48.
Síri csend honolt a zsúfolt lelátókon. A kakasülőn is érezni lehetett a küzdő felek között egymásnak feszülő és össze-összecsapó energiák vibrálását, ám követni a küzdelem menetét, mintegy látni is azt egyedül a bíró, az agg mester volt képes.
Bölcseleti-misztikus próza – 47.
Beleszerettem, pedig semmit se tudtam róla. Nem beszélt magáról, én meg nem kérdeztem. A nevét se árulta el. Azt mondta, sejtelmesen, válasszak neki én, ha akarok. Tanácstalan voltam. Fájt a gondolat, hogy csak futó kaland vagyok számára, bár kedves volt hozzám, gyengéd és odaadó.
Bölcseleti-misztikus próza – 46.
Három feladvány – Egy alkalommal a tanítvány azt kérdezte a mesterétől, végtelen-e az emberi képzelet. Ő ugyanis arra a következtetésre jutott, hogy igen. – Korántsem – válaszolta a mester. – Akár mi magunk is kiötölhetünk olyasmit, amit elképzelni viszont nem tudunk.
Bölcseleti-misztikus próza – 45.
Átvállalás
Mária és Magdolna ikertestvérek voltak, és viszonylag késői jövevények egy köztiszteletben álló, sokgyermekes családban, ahol a szeretet, a derű és a harmónia az igaz istenhit kiapadhatatlan forrásából táplálkozott – a szülők szavaival élve.
Bölcseleti-misztikus próza – 44.
Alaposan megfigyelte a szokásait és az időbeosztását. A hétfői nap kínálkozott a legalkalmasabbnak. Akkor a klubban tölti az estét, és éjfélig ott marad. A klub parkolójának gyér a világítása, és nem vigyázzák térfigyelő kamerák. Azt is sikerült megfigyelnie, hogy miután beszáll a kocsijába.
Bölcseleti-misztikus próza – 43.
Váltás – A pártfőtitkár irodájába lépve a pártfőtitkár-helyettesnek mindjárt szemet szúrt, hogy lekerült a falról a Nagy Tanító arcképe. – Változnak az idők – mondta csalódottsága láttán a pártfőtitkár –, és nekünk elébe kell mennünk, sőt élére kell állnunk a változásoknak.
Bölcseleti-misztikus próza – 42.
Az írófejedelem némi ellenérzéssel viseltetett újonnan felfogadott kocsisa iránt, amióta megtudta – jó pár hét elteltével – hogy tud írni-olvasni. Elmondása szerint egy csavargó tanította meg rá, hálából, amiért megmentette az életét. Az istállójában szállásolta el hosszú hónapokon át tartó felépüléséig.
Bölcseleti-misztikus próza – 41.
A bosszú – Az első hónapokban az alkalmazkodásra, mondhatom inkább, a túlélésre összpontosítottam, s emiatt kevésbé foglalkoztatott a tény, hogy besúgás áldozatául estem, még kevésbé pedig a besúgó kiléte. Igyekeztem elkerülni, hogy úrrá legyen rajtam a tehetetlen düh és a kétségbeesés.
Bölcseleti-misztikus próza – 40.
Elrendeltetett döntés – Nem éreztem úgy, hogy nem tudnék élni nélküle. Igaz, senkivel kapcsolatban nem éreztem úgy azelőtt se. Meglehet, nem voltam képes igazi szenvedélyre, ezért kerestem minden kapcsolatomban az összetartozás igazolását; valamilyen tényt, körülményt.
Bölcseleti-misztikus próza – 39.
Nemrég tudtam meg, hogy öngyilkos lett az egyik barátom. Némi túlzással mondom barátomnak; tény, hogy kedveltük egymás társaságát, és bizonyos, akár rendszeresnek is mondható időközönként találkoztunk. Az utóbbi időben egyre kedélytelenebb volt, fáradtnak látszott.
Bölcseleti-misztikus próza – 38.
Teremtés – Egy napon a tanítvány azt kérdezte a mesterétől, hogyan lehetne a képzelet világából áthozni egy lényt a valóságba. Vagyis megteremteni. A mester nem gondolkozott sokat. – Képzeld el azt a lényt a legapróbb részleteiben – mondta. – Soha nem láttad, nem is hallottál róla.
Bölcseleti-misztikus próza – 37.
Csodájára jártak a vak arcképrajzoló már-már természetfeletti képességének. Először megkérdezte a modelltől az életkorát, aztán megkérte, hogy meséljen el egy rövid, de emlékezetes epizódot az életéből, majd megkérdezte tőle, mennyire elégedett a sorsával.
Bölcseleti-misztikus próza – 36.
Megmérettetés – Sokan eljutottak az utolsó három próbatételig, ám alig néhányan bizonyultak méltónak az utolsó előttire. Az utolsó, a legnehezebb próbatételt már egyedül ő várhatta csak, magára maradva, elhagyatva. Évekig azt hitte, hiába várja, mígnem rájött, hogy…
Bölcseleti-misztikus próza – 35.
A földesurat valósággal elbűvölte a gyermek éneke, ahogy terelte a tucatnyi libát a hűvös kora nyári alkonyatban, zsákból fércelt pendelyében, mezítláb. Tíz-tizenkét éves lehetett, borzas hajából ítélve lány. Egészen a tanyáig követte a lován, anélkül hogy az észrevette volna.
Bölcseleti-misztikus próza – 34.
A fiatalember eltökélte, hogy megveszi a varázsgömböt, ahogy magában nevezte. Már régebben kinézte magának a boszorkánybolt kirakatában. Alma nagyságú volt, színe pedig a bordónak éppen az az árnyalata, mely gyerekkorában valósággal elbűvölte.
Partnereink
