Kiss Tamás
Via Giorgio de Chirico
5. Mintha kiszálltam volna a megszokott világból… Szögletes, merev színfoltok és kontrasztjaik lepték el a tájat, és egy térre vezettek. Fakó, koszos, okkersárga-változatok, és ugyancsak fakó sötétbarnás, földszerű, geometrikus pacák, sokszor kaotikus rendetlenségben pásztázták át azt a világot.
Via Giorgio de Chirico
4. Egy kis séta az ember alatti világban – Mostanában egyre többször álmodtam rémes dolgokról, emberekről, thriller-szerű képek villództak át fáradt agyamon. Azt mondják, hogy ezekre a dolgokra legjobb a séta… Hosszú szép nagy séták valahol a szabadban…
Via Giorgio de Chirico
Közöny és undor… Ez lehetett etikájuk, szeretet helyett ezt sugározhatták, mint a csernobili reaktor-maradványok. Nem ismerték a bűnt, mert bűn volt minden percük. És itt, a vég végén, gép-maradványokká lettek. Az önmagukat lelküktől, tudatlanságukban tudattalanul megfosztottak végső sorsára leltem volna itt rá?
Via Giorgio de Chirico
Még nappal is rettenetes volt a tompa árnyékoltság. Az utcákon nem világítottak a lámpák. Égett krumpli-, és hullaszag keveredett a levegőben. Az emberek összevissza futkostak, sokszor feldöntötték egymást. Mintha patkányvárosban lettem volna. Labirintussá változtak az utcák.
Via Giorgio de Chirico
Giorgio de Chirico mintha papucsban sétálgatna fura építményei között, és ügyelne a csendre, a némaságra. Arra a csendre és némaságra, melyet ő fedezett fel. Az embertelen némaságra. Arra az időszakra, melyben már nem mozognak, nem beszélnek, nem énekelnek, azaz már nem léteznek csevegő emberek.
Időtlen magány
A lélek összegyűrt foltos galacsinjaiban
fakó színek játszadoznak egymással
Lehunyt pillák mögé bújva
szendereg a megrettent élet
REPÜLés
Repül a papírsárkány… Repül…
És?
Elkapja egy légáramlat: és földet ér… LEzuhan… leZUHAN
Várja a mély…
Olajfa elégia
Ezüstös pormilliárdok vibrálnak a rekkenő hőség-kékség univerzumban
Hatalmas, roskatagon erős, hullámos-fényesre csiszolt élő kandeláber-lények
Szoborcsoport-csodái
„Addig élj!”
A maszk mondja meg az embernek miféle legyen
és az ősz a fának, hogy mikor dobja le leveleit…
Az álarc dönti el, hogy mikor kell egy másikra cserélni
nem Te.
„Tekintsenek önmagukra hölgyeim és uraim!”
Aztán a „felvonásokra” és szereplőikre.
Na rajta!
Sajnos innen is látszik
hogy rossz helyre építették
„hulladékból, morzsalékból, törmelékből”
MegalkuVásár
MegalkuVásárban
adják – veszik
A MegalkuTermékeket
Úgymint: az Embert, a Gondolatot, az Elveket – és egyebeket.
El Greco
Candia! Istenem!
A mólóra felcsapó eszeveszett hullámok feketés-jégkék tajtéka
Az utcák, sikátorok motoszkáló puhaságában surranó türelmetlen szellők
Stádium-töredékek
Félbeszakadt mondat, szétszakadt szó
Nyitva maradt ajtó, leesett lakat, visszatartott lélegzet.
Stádiumok.
Valahogy, valahol, valami mindig töredék marad.
Családias klikkvilág Magyarországon
„Ezek ugyanazok…” – dalolja Bródy János, és tényleg… Csakhogy lehet ám, hogy már évszázadok óta „ugyanazok”. Pedig egykor nagy ország voltunk, tengeri kikötőnk is volt, meg nagyhatalmi törekvéseink is voltak, ja, hogy azok általában felbujtásból származtak az igazán „nagyoktól”.
Szobák
Barna tónusok, szőnyeg-, és bútor-illatok.
Fotelok, asztalok, székek, kanapék, könyves szekrények és porcelánok.
Melegség, s valami furcsa, óvatosan optimista Csend…
Partnerek
Legutóbbi hozzászólások