Hetedhéthatár | Karádi Kázmér
Szerzői archívum

Karádi Kázmér

Karádi Kázmér írásai: 72
Karádi Kázmér

Az ifjú Villon / Az öreg Villon

Számomra nincsen Más-világ,
Itt e földön élem életem.
Rongyosan, mocskosan, bolhásan,
Kitárva két kezem

Rólad

Szemedben a tenger csillog,
Szádon játszik egy lágy mosoly,
Arcod gyönyörű völgyében
Szerelmesen barangolok

Miről írjak?

A törékeny múltról,
Az apró robbanásról
Miből kisarjadt a világ,
A szerelmek ízéről,
A porladó csontokról,

Hiányzol

Kórházban fekszel,
Üres a nappali,
S a falak ásítanak

Érzem

Érzem a világot,
Egy fa kérge alatt dobban,
A patakokban csobog,
A kék égen vitorlázik,

Tűzben égve

Belülről hajt
Egy névtelen szörnyűség,
Ostoroz, s lelkemet
Örök tűzben égeti.

Ki vagy?

Egy kósza szellő,
Mécsesben az apró láng,
Ódon temetőkben a föld illata

Kérdések

Hova tettem, s miért oda?
Ki volt ő? S hova lettek a nevek?
Miért múlik füstté egyetlen pillanat

Ezer fokon

A hőség hordaként tombol körülöttünk.
Nyomában izzik a levegő utolsó atomja is

Hullócsillag

Ezernyi hullócsillag,
Pajkos égen suhanó kívánságok,
Könnyekkel dúlt éjszakákon

Szellempillanat

Kérlek szabadítsd fel a lelkem!
Repülni vágynék a kormos város felett

Káprázat

Buja, nyafogó magány,
Képzelet vágyának ölelése,
Rakoncátlan tincsek tengere,
Szemedben tündöklő kérlelés

A hajóépítő

Isteni tűz korbácsolta vágyam, hogy
Fejszémet ragadva, fejszémet a fa gyökerére tegyem.

Kikötő

Suttogó fenyők tövében
Néztem az estbe hajló eget.
Az eső áztatta földből
Felderengő…

Juharliget ősszel

Lágy fahéjlomb
Rőt tüzében fürdik a világ,
Lobban a mézsárga



Archívum

Hirdetés