Kadosa Beatrix, Author at Hetedhéthatár
Szerzői archívum

Kadosa Beatrix

Kadosa Beatrix írásai: 21
Kadosa Beatrix

Kiállítás Videcz Ferenc emlékére

A hidasi Kardoss Fesztivál rendezvényeinek sorában 2011. június 4. napjának kora délutánján került sor az ezév januárjában, életének 67. évében elhunyt Videcz Ferenc tanár, vadász, író és költő – szerzőtársunk – emlékére rendezett kiállítás megnyitójára a hidasi Tájház udvarán.

A Tanár úr

Sarkady Sándort nagyon sokan ismerik, nem feltétlenül személyesen. A legkisebbek a dallamos és ritmikus verseivel (néhányuk megzenésítve is a gyerekek kedvencei közé került), a nagyobbak verseivel, műfordításaival, irodalomtörténeti írásaival találkoztak, az erre hivatottak – mint az óvópedagógusok számos nemzedéke – a nyelvészeti és pedagógiai tanulmányait forgatják, a tárlatlátogatók és műkedvelők a művészetkritikai elemzéseit hallgatják-olvassák.

A Tolna Megyei Művészetért

Három civil szervezet, a Bárka Művészeti Szalon, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Tolnai Csoportja és a „Kézjegy” Tolnai Tollforgatók Klubja jóvoltából a magyar kultúra napján, január 22-én ismételten sor került Szekszárdon a Tolna Megyei Művészetért plakettek átadására, művészek és művészetpártolók tevékenységének elismerésére. Szeretettel gratulálunk Videcz Ferenc rovatvezető szerkesztőtársunknak, aki az író, költő és újságíró kategóriában könyveiért, publikációiért kapta meg ezt az elismerést 2009. évben.

Babits-év 2008

A költészet napján, 2008. április 11. napján Szekszárdon, a Művészetek Házában Babits Mihály születésének 125. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozat indult útjára. Az irodalmi kávéház hangulatát idéző megemlékezés, mely a program szerint a Babits esték I. keretében zajlott, Édes az otthon címmel a költő és a szülőváros kapcsolatát helyezte középpontba.

A Tolna megyei Művészetért

„A Tolna megyei Művészetért” plakettet három Tolna megyei civilszervezet alapította: a Bárka Művészeti Szalon, a Kézjegy Tolnai Tollforgatók Klubja és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). A képzőművészek, írók és az értékmentők évente a Kölcsey Ferenc alkotta Himnusz születésének évfordulóján, január 22-én, a Magyar Kultúra Napján öt művészt vagy művészetpártolót jutalmaznak a Mözsi-Szabó István grafikájának felhasználásával Barsi Péter ötvösmunkájával készült, a kultúra madarát tartó és útjára bocsátó kezet mintázó ezüst plakettel.

A Fertő-tó bensőséges világa

Fejér Zoltán festőművész Zircen született 1939-ben, a Pécsi Tanárképző Főiskolán szerzett biológia-földrajz szakon diplomát, és 1961 óta Sopronban él. Festményeit 1971 óta láthatjuk, első önálló kiállítása 1978-ben nyílott, melyet azóta számtalan – elsősorban tematikus – önálló tárlat követett az ország különböző helyein. Művészeti tárgyú írásaival nemcsak iskolás tanítványainak ismereteit bővíti, hanem a felnőtt olvasókhoz is szól, tanulmányaival segíti Sopron múltbéli és jelenkori kulturális életének teljesebb megjelenítését.

10 éves a soproni Fidelissima Vegyeskar

1994 októberében lelkes, jótorkú zeneértők Arany János vezetésével vegyeskart alapítottak, magas színvonalú muzsikálás igényével és reményében. A kórus számtalan sikeres koncerten érte el célját és bizonyította – nevével azonosulva – hűségét a lelket melengető, gyógyító, embert emberhez közelebb vivő zenéléshez, a muzsika humánus lényegéhez. E lapokon külön ki lehet és kell emelni, hogy a Bonyhádi Kórház Sebészete Alapítványnak 1995 novemberében önzetlen segítséget nyújtottak, jótékonysági koncertjüket, igényes muzsikájuk élményét nemcsak a „vájt-fülű”, de a ritkábban zenét hallgató, jószándékkal az alapítványhoz csatlakozó közönség még most, évekkel később is örömmel emlegeti.

Egy oroszlán hódítása

szerényen csöngetett
halkan bekéredzkedett

Idol

magadba olvasztottál –
lángjaidban szeszélyesen

Szörny

elnyeltem
érdes bánataim
vértelen megaláztatásaim
metszett sebeim

Cardio versio

melegen hullámzó
tónusos ritmus –
zárt ökölből sugarasan
szerteszét pattanó ujjak:

Ami fontos csak

próbáltam erőmet őrizni
erőmet erődnek mutatni
nem léptem át
a súlyos csönd falán

Csöndesen

Hatalmas csattanás volt.
Aztán néma iszonyat
lét-végzet-döbbenet

Sivatagi sugárzás

tehetetlen széttárták karjukat
várakozásra intve és hitre,
végzetes nyugalommal

Balogh Jenő szekszárdi festőművész kiállítása

Az ÁNTSZ Tolna Megyei Intézete ad otthont Balogh Jenő szekszárdi festőművész október 31-én megnyílott, november 30-ig megtekinthető egyéni kiállításának. Az alkotó, aki az ART’999 Képzőművészeti Egyesület elnöke is, és különös érdeklődéssel fordul a gazdag keleti kultúrák alkotásai, hagyományai felé, festőművészként legbecsesebbnek az 1999. évben tartott meghívásos kiállításon, az athéni Kulturális Olimpián elért bronz díját tartja; az athéni Akropoliszt ábrázoló nagyhatású festménye ezen a kiállításon is látható.



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS