Bandi András | Hetedhéthatár
Szerzői archívum

Bandi András

Bandi András írásai: 278
Bandi András

(F)ordítok 7.

Ímmel-ámmal
megejtette
kései reggelijét.
Kupica pálinka,
épp csak az ízéért.

(F)ordítok 6.

Voltam hívő s lettem hitetlen.
Egyiknek sem tökéletes,
mert amíg él, ilyen az ember,
a titkokra választ keres.

Jóska

Gondolom, nem haragszol, hogy csak így „lejóskázlak”. Bár nem is tudom, honnan vettem a merészséget, hogy megtegyem. Mégis így érzem legközelebb magam Hozzád. Jóságos, mindig mosolygó szemeddel hunyorogva visszakacsintasz: „Tedd csak! Így az igazi.”

Az én Trianonom

Az én Trianonom kicsit későn jött képbe. Nem, amikor megszülettem nem tudtam róla. De a szüleim tudhattak, hiszen a medgyesi tanács iktatója Andrei néven jegyzett be a lajstromba. Aztán egy zárt burokba nőttem óvodás-kisiskolás koromig.

Emlék-szilánkok

Ima
Csíksomlyó. Kegytemplom. A keleti nap betűz az ablakon. Glóriát tesz a szentek fejére. A hívők sorban állnak a Mária-szobor felé. Mindenki magában imádkozik. Magam is. „Hiszek egy Istenben..” kezdek bele a Hiszekegybe, és folytatom. Odaérek az „Isten legjobb fiába, a mi igaz tanítómesterünkbe” Közben várok.

Karantén (Látlelet)

Egy újabb nap. Reggel. Felkelek, vécé, mosdás, fogmosás, öltözködés. Taxi szolgálat. Nejemet beviszem dolgozni. Megbeszéljük, hogy ma kissé többen közlekednek, mint tegnap. Aztán vissza. Bevásárlólista. Beállok a sorba. Két méterre az előttem állótól.

Arcmás

Atyám,
Te ki
hajdanán
az embert
a saját
képedre
teremtéd,
mondd,
most biztos
ráismersz még?

Istentelenül

Amikor az ember
végleg kimerül,
s feladná, úgy érzi,
számára semmi
sem sikerül,

Kór-tünet

Tudtunk róla. Hetek óta. Bíztunk benne, hogy bennünket elkerül, vagy legalábbis kevésbé érint. Nem tudom milyen meggondolásból. Csak egyet nem veszünk/vettünk figyelembe. Ehhez a mi közre(nem)működésünk is szükséges. Nehezen tanulunk, pedig állítólag mi vagyunk az egyik legtalpraesettebb nép, nemzet itt Európa közepén. Most, azonnal erről kellene tanúbizonyságot tennünk. Talán még nem késő.

Éj asszonya

Nincs fénye,
mégis ragyog,
nap fényéből
titkon lop.

Velencei csendélet

Cölöp-labirintusban
tétován imbolyog a lemenő
nap bágyadt sugara.

A nagy öregek

Évente párszor hazalátogatok. Ilyenkor döbbenek rá, hogy bizony felettünk is telik az idő. Kortársaimnál egyre kevesebb már az életben maradt szülő, a korombeliek is már „öregként” vannak elkönyvelve. Emlékszem, én milyen áhítattal hallgattam egyetlen még életben maradt nagyapám történeteit a két világháborúról.

Önálló gondolatok

Nap mint nap találkozunk velük. Hírözönben élünk. Sokszor nehéz kiigazodni ebben a ránk zúduló információ áradatban. Legtöbbször elsodor, magával ragad. Észre sem vesszük, és már sodródunk, fuldoklunk az örvényben. Legközelebbi ismerőseink, barátaink próbálnak meggyőzni valós, de legtöbbször valósnak vélt igazukról. Percekig hallgatom „érveléseiket”. Egy idő után rájövök, hogy azokat már hallottam valahol. Ja, persze a médiában.

Egyre rövidebb az imám

Az ember, esendő földi lény, ha bajban van, valakihez fohászkodik. Segítségért kiált. Legtöbben Istenhez. Legtöbbször ilyenkor. Máskor elfeledkezik. Úgy hiszi ő mindent meg tud oldani, ő a mindenható. Vagy legalábbis a földi helytartója. Aztán koppan. Sokszor. És újra fohászkodik.

Apám

Makacs, nyakas
kun-székely,
meg nem alkuvó,



Archívum

Hirdetés