Hetedhéthatár | Bandi András
Szerzői archívum

Bandi András

Bandi András írásai: 220
Bandi András

kallós zoltán

Csupán így, kisbetűvel, akárcsak nemecsek ernő. Egy ember a sokak közül, aki akart és tett is valamit magyarságáért. Akkor, amikor ezt nem sokan becsülték, sőt voltak olyanak is, akik fel sem fogták tetteinek lényegét, fontosságát. Mezőség szülötteként már kora gyermekkorában találkozott a nemzeti kultúrák sokszínűségével, és ez egész életére hatással volt rá.

Fele se mese

Egyszer volt, hol nem volt…
Egyszer. Volt? Hol? Nem volt!
Egyszer volt! Hol? Nem volt.
Egyszer volt! Hol nem volt?

Future (ejtsd fjucsör!)

Szomorú, havas esős, nyirkos reggel. A hó már csak szennyezetten tarkállott kisebb foltokban a belvárosi áruház parkolójában. Az emberek nyakukat behúzva siettek a munkahelyükre, orvoshoz, ügyeket intézni. Szerintem mindenki a meleg szobába vágyódott vissza, ahonnan csak a mindennapi feladatok szólították el. Ekkor figyeltem fel rá.

MQ – advent

Itt minden olyan békés,
olyan könnyed,
olyan emberi.
Emberközeli.

Év-mondóka

Január,
havat vár.
Február,
faggyal jár.

Profán karácsony

Tisztán jött el közénk,
Mint minden kisgyerek.
Körülölte a
Szülői szeretet.

Botló kövek

Sose
feledd
nevem.

Az „elmúthúszév”

Előrebocsájtom, hogy a szösszenetem címét a mai politikusoktól kölcsönöztem, jó lehet azt is mondani „loptam”, de mentségemre legyen mondva, hogy csak tanulok a nagyoktól. Lehet, egy kicsit sántít is a hasonlat, hiszen közülük még egyik sem érte meg (hála Istennek!) azt a kegyelmi állapotot, hogy ennyi ideig fennmaradjon. Egyszóval, kijelenthetem, hogy mi már túléltünk minden változást, rendszereket, kormányokat, sikeres és kevésbé sikeres Pillanatembereket.

Tél-ta-ny-ősz

Tél,
fehér
dér.
Tavasz,
sarjat
fakaszt.

Reformáció 500

Sokáig gondolkodtam, hogy közzétegyem-e gondolataimat. Aztán, végül is azt gondoltam, hogy nem várom meg a következő ötszáz évet, inkább most szólok pár szót. Hátha valaki meghallja, ne adj isten elolvassa. Nincs semmi felhánytorgató, akadékoskodó szándékom, csak rögzítenék egy tényt. Lehet, hogy sokuk számára ez ismeretlen, épp ezért szántam rá magam, hogy szerény eszközeimmel élve közkinccsé tegyem.

Puczi Bélának, emléktábla helyett

Egy szimbólum. Jelkép. Marosvásárhely. 1990. Március. Pogrom. Meghurcoltatás. Menekülés. Új haza. Hajléktalanság. Élet.(?) Halál. Magaláztatás. Magyarország.
2017. Szégyen.

Elment

L. Csépányi Katalin soraiból értesültem a visszafordíthatatlan tényről. Végleg búcsút inthetünk egy régi barátunknak. Magam részéről csak pár adalékkal szolgálnék. A Wikipédiából idézek pár sort és utolsó, egy évvel ezelőtti, levélváltásunkat adom közzé. Gondolom, onnan fentről jóváhagyóan bólint rá.

Mécsesek

Vásárolok. Szinte naponta ellátogatok egyik multiba friss péksüteményekért, felvágottért. Szinte azt is mondhatnám, hogy mindenki ismer már, bár a kasszáknál sokszor látok új arcokat, betanuló fiatal lányokat és fiúkat. A felvágottas hölgy amint meglát, már indul is a borjúpárizsi irányába.

Késő bánat

Belváros. Ebédidő. Az egyik menüztető vendéglő pincehelyisége. Ketten ülnek a sarokban lévő kisasztalnál. A hölgyön kis piros kosztüm, frissen dauerolt festett szőke haj. A férfi dohányszínű öltönyt, szemüveget, kis bajuszt és ősz, gyér hajkoronát hordott. A sarokban egy sétabot hanyagul odatámasztva.

Közös magánügyeink

Az első ajtón szállt fel, fülén a mobillal. Negyvenesen, frissen-fitten.
– Igen, mondd csak nyugodtan, most szálltam fel a buszra, éppen jegyet vásárolok. Persze, hogyne, úgy ahogy mondod…
Közvetlen mögöttem, háttal helyet foglal, és folytatja.



Archívum

Hirdetés