Hetedhéthatár | Bandi András
Szerzői archívum

Bandi András

Bandi András írásai: 203
Bandi András

Nem vitte el a minúka – Gidáné Orsós Erzsébet emlékére

Láttam őt életvidáman, boldogan, életerőtől duzzadóan, majd kissé megtörten, de azt gondoltam sosem fogja feladni. Mindig mosolygó, barna szemeiben ott rejtőzött a remény. Egy jó célra tette fel az életét. Népe, a beás cigányok felemelkedésének oltárán áldozta fel minden egyes napját.

A portréfestő Sikó Miklós

Pécsett a Vasutas Művelődési Házban egy rendhagyó festménykiállítás megnyitásának lehettünk szemtanúi. Az ezelőtt 200 évvel született Sikó Miklós művészetének egy kis töredékét volt szerencsénk megtekinteni. Az erdélyi festőművész nemesi családból származott és szülei már kisgyermek korában katonai pályára szánták.

Ádám almás pitéje

Tudom, nem hálás egy színdarabot úgy nézni meg, hogy előtte az ember már látta a filmet. A filmrendezőnek sokkal több lehetősége van. Bármit korrigálhat, újrajátszathat, kivághat stb. Épp ezért szép az élő előadás, ez a színház varázsa.

Anyám

Ott lapultam
szíve alatt remegve,
még nem tudtam
mi vár reám, csak egyre
vágytam: megismerni

Sürgős?

Klinika. Sorunkra várunk. Már túl vagyunk az első körön, megvolt az ultrahang. Ezután következett a vérvétel, most meg az eredményre várunk. Türelmesen. Már aki. Van olyan is, aki minden beteget körbekérdez, hogy még mi várhat rá. Talán mégis igaz, hogy mi férfiak jobban tartunk az orvosoktól, mint a nők? A folyosón, velünk szemben a lift.

Oszt

Reménykedtünk. Oszt jött a hír. Igaz nem hirdette a Mahir (tudod, feledésbe merült a szakmád, ma már nincsenek betűöntők), pedig számunkra ez ma (szomorú) hír. Gondolom sosem szántad plakátra, hirdetőoszlopra a képmásodat, nem akartál képviselő lenni.

Mosolyogjon!

Péntek esti bevásárlás egy nagyáruházban. Épp összesítem magamban a megvásárolandók listáját – most kivételesen megpróbáltam megjegyezni a bevásárlólistát – és közben már megközelítettem a kasszasort.

A bodorpali

Csupán csak így, kisbetűkkel. Gondolom, odaátról megbocsájtod nekem, hiszen Nemecsek nevét is így írták be a naplóba. Hogy honnan vettem a bátorságot csak úgy lebodorpalizni Téged?

Mindenkinek

Úgy érzem jogosan büszke kishazánknak minden fia és lánya, hiszen egy újabb remekművel ajándékoztuk meg a filmvilágot. Ezúttal egy rövidfilmmel. Minimális költséggel leforgatott korképpel. (Akár kórképnek is írhattam volna!) Adott a kor (rendszerváltás környéke), a korabeli iskola (figyelem, a filmet a napjainkban működő iskolában forgatták!), a gyermekek, meg a tanárok. Na, és persze, a kórus.

Galambok

Tavaszias napsütés, langymeleg, galambok. Szent Márk tér. Karneváli hangulat. Többezer vendég és helyiek. Mindenki a beöltözött farsangolók felvonulására vár. Csak a galambok élik mindennapi életüket. Vagy talán ők sem, hiszen több turista, több eledel!

Festmények á la Sikó Ágnes

Sikó Ágnes festményeivel már több alkalommal volt lehetőségem találkozni. Több pécsi kiállítása megnyitóján jelen voltam és azt hiszem, elmondhatom, hogy mindig egy másik, újabb művészi oldalát ismerem meg. A mostani kiállítás egy tágabb körű kitekintésre ad lehetőséget: hazánk határait átlépve akár a hideg tajgákig vagy a szaharai homokdűnékig is elvezet fantáziája.

Kétségbeesés

Amikor elolvastam a hírt, nagyon szomorú lettem. Számítottam rá? Igen, nem. Igen, mert mindenkinek vannak határai. Nem, mert arra gondoltam, mellé áll egy ország, vagy legalább is annak a java. Tévedtem. Tudom, nem most először és nem is utoljára. Eddig bírta. Ez sem semmi. Számomra az volt a vízválasztó, amikor egyenes adásban elsírta magát. Akkor látszott, hogy ember. Ott ült egyedül, a riporterrel szembe, és vallott, önmagáról beszélt és ugyanakkor mindnyájunkról. Csak egy szeletet vállalt fel a mindennapjainkból, de az görbe tükröt állított mindnyájunk elé.

Nem

– Nem. Nem akarok az oviba menni!– hallatszik a busz hátsó ülése felől. Nem nézek hátra, hiszen illetlenségnek tartom.
Pár perc múlva újra ugyanaz a gyerekhang megismétli.
– Nem. Nem akarok az oviba menni!
Egy női hozzátartozó csitítja, halkan magyaráz neki. A busz motorzaja elnyomja a hangját.

Advent Bécsben

Az MQ mellett
a Mariahilfer–en
két lófejű
cigányzenész
ócska harmonikán
és cimbalmon játszik.

Ricsi

Korahajnal. Együtt nyitjuk az iskola portáját. A portással. Pár perc múlva már ott van Ricsi, a kis barna kölyök. Elsős. Először csak odaült az akvárium elé, ott eszegette a „dörmijét”, amit anyukája csomagolt az uzsonnás dobozába.



Archívum

Facebook