Pilinszky János:
In memoriam F. M. Dosztojevszkij
Hajoljon le. (Földig hajol.)
Álljon föl. (Fölemelkedik.)
Hideg márványt
simogató,
lélekmélybe
tapogató
bronz kézfej.
Atyai kéz,
Anyám éjszakai álmát
reggel elmesélte
a szomszédasszonyoknak,
majd közösen megfejtették
mit üzentek az élőknek
a rég óta meghótak.
Kacatok, amik másnak semmit sem jelentenek,
de nekünk annyira fontosak. Emlékek, amik csak
bennünk élnek és velünk együtt eltűnnek,
semmivé válnak.
Ifjabb koromban egy bölcs ismerősöm azt tanácsolta, hogy minden könyv elolvasása után pár sorban jegyzeteljem ki a tartalmát, esetleg főbb szereplőit. Így, ha évek, évtizedek múlva veszem kézbe a könyvet, már tudhatom miről is szól. Persze, ez egy bizonyos fokú szintetizálást, összegzési készséget is feltételezett volna. Természetesen elmulasztottam.
Nagy a nyüzsgés. Forralt bor és puncs illata keveredik a fenyőillattal. Mindenki békésen sétál, beszélget, vásárolgat. A várakozás, megnyugvás, béke ideje jött el. Talán még a vadidegen emberek is kedvesebben kerülgetik egymást a nagy tumultusban.
Vajon minden
csak egy álom,
mit örökbe kaptunk,
mire tiszta
gyermeki lélekkel
mindig szívrepesve
vártunk.
Csöbör Vilmos munka közben egyszer csak a szívéhez kapott. Úgy érezte, lába alul kicsúszik a talaj. Szétnézett, körülötte senki sem volt, akitől segítséget kérhetett volna. A ládagyárban a múlt héten a fele csapatot kirúgták. Ő itt maradhatott, hiszen négy éhes száj várta otthon. Meg is köszönte a művezetőnek.
Kovács Kázmér vízszerelő este fél nyolckor hazaérkezett a napi melójából. A sarokba lerakta a szerszámosládáját, fogasra akasztotta a munkaruháját, kezet mosott. Kovács Kázmérné asztalhoz szólította a három gyereket és tálalni kezdett a körömpörköltből, nokedlivel, uborkasalátával.
Van egy kis, vagy inkább azt mondhatni, nem is annyira kicsi természetbarát csoport. Ők azok a „régimódi” természetkedvelők, akik nemcsak nevükben, hanem mindennapjaikban is a természet szépségeit helyezik mindenek elé. Ha csak az időjárás engedi, rendszeresen kirándulnak.
Van úgy, hogy a mély gondolatokat pár sorba is bele lehet sűríteni. Elena Liliana Popescu költőnő négysorosai ennek az ékes példái. / Sunt cazuri cand gandurile profunde pot fi stranse in cateva versuri. Catrenele poetei Elena Liliana Popescu sunt exemple elocvente.
Tizenegyen voltunk jelen a huszonkettőből. Négyen igazoltan távol maradtak. Velük csak odaát találkozhatunk. Néztük egymást. Fél évszázad hava telepedett fejünkre. De még felismerjük egymást. Örülünk egymásnak. Az együvé tartozás érzése lengi be az osztályt.