Van úgy, hogy a mély gondolatokat pár sorba is bele lehet sűríteni. Elena Liliana Popescu költőnő négysorosai ennek az ékes példái. / Sunt cazuri cand gandurile profunde pot fi stranse in cateva versuri. Catrenele poetei Elena Liliana Popescu sunt exemple elocvente.
Tizenegyen voltunk jelen a huszonkettőből. Négyen igazoltan távol maradtak. Velük csak odaát találkozhatunk. Néztük egymást. Fél évszázad hava telepedett fejünkre. De még felismerjük egymást. Örülünk egymásnak. Az együvé tartozás érzése lengi be az osztályt.
– Hogyan születik meg egy vers?
– Egy költemény megszületését egy titokzatos birodalomban és időben való előkészület előzi meg, ahonnan megkaphatjuk a ritka inspirációs pillanatokban az úgynevezett gondolat-formákat. Ezek egy bizonyos pillanatban gondolatokká válnak, szó-alakot öltenek, majd szavakká válnak, amik utána visszaadják, tükrözik az élettapasztalattól függően a költő érzékenységét és tehetségét, az eddig még ki nem mondott gondolatokat.
Kamarás Klára: Egy visszatérő álom
Mostanában gyakran azt álmodom,
hogy fölfelé megyek.
Romos lépcsőkön és törött létrákon
mászom, csak egyre mászom fölfelé,
és visszacsúszom mindig… újra…
Kányádi Sándor: Tudod…
soha nem bántam meg,
hogy megszerettelek,
pedig felbolygatta ez a szeretet
az egész életem,
Röhrig Géza: Kenyér
Havat szitál a földre,
de ott ahol én megyek, lisztet,
s azonbelül egy csöpp olajat,
mert a Mindenható mindenhat,
Többen állunk sorban. Többnyire a korosztályom, az „öregek”. Némelyik kosár szinte színültig töltve, a bevásárló kocsikban is elég sok az áru. Sebaj, van még elég időm. A múltkor is az önkiszolgáló kasszánál „rám szóltak”, hogy a pékáru is beárazható, akkor nem kell kikeresni a komputerben.
Kamarás Klára: Alkonyi csendélet
Nézd a bukó Nap tűzpiros gömb lett!
Egyszerű, mégis festői ötlet.
Kék a virág s már lehajtja fejét,
mint a leány, ki feltárta szívét.
Ha valaki most arra kérne, hogy meghatározzam mi a vallás, nagy bajban volnék. Egy rejtélyes belső erő, ami stabilitást nyújt, egy erkölcsi fék, ami időben közbelép, ha túl gyorsan, túl sokat akarunk, egy lelki mérce, amire néha feltekintünk, vagy netalán tán egy olyan menedék, ahova szorult helyzetünkben fejvesztve igyekszünk? Nem tudom. Csak abban vagyok biztos, hogy az emberré válás pillanatában már létre kellett jönnie, hiszen akkor, ott is valamiben bíznia kellett az ősembernek.
Röhrig Géza: Kenyér
Havat szitál a földre,
de ott ahol én megyek, lisztet,
s azonbelül egy csöpp olajat,
mert a Mindenható mindenhat,