Hetedhéthatár | Smelka Sándor
Szerzői archívum

Smelka Sándor

Smelka Sándor írásai: 159
Smelka Sándor

Pitypangból szőtt szőnyeg…

Reggelenként a
harmatos fűben szarka
tallóz, csipeget.

Haza-fele

Ülök a kocsiban, nézem a visszafelé haladó tájat: a hátam mögött lassan eltűnik Baden-Württenberg, majd a bajor táj, Regensburg, végül a Wallhalla. Kocsink színültig megpakolva cuccokkal, van ebben valami megmosolyogtatóan kelet-európai: nyugatról nem lehet úgy hazajönni, hogy ne hoznánk valamit.

Jó Ember konklávé

Az, hogy megfigyelőként részt vegyek azon a megbeszélésen, amin eldől, ki kapja a Jó Ember Díjat, hirtelen ötlet volt. Majdnem olyan spontán, mint a Gebauer-emléktábla idei megkoszorúzása, melyre hiába vártuk a felkért szónokot, ő valahogy nem érkezett meg.

A jóakarat

Ezen a napon Szegény Györgyöt elhagyta a felesége, kirúgták az állásából, ráadásul elromlott a kocsija és rettentően megfájdult a feje. Hazafelé busszal ment, de mivel nem volt jegye, az ellenőr is megbüntette. Két órán át gyalogolt hazáig a harmincöt fokos melegben.

Közlemény!

Mi – Sándor-József-Benedek Hungary Zrt. – kijelentjük, hogy a jelenleg fennálló időjárással kapcsolatban semmiféle kötelességszegést nem követtünk el. Az, hogy március 18-án esik a hó, vagy az eső, vagy a havas eső, és hogy még mindig nagykabátban járunk, az nem a cégünk hibája.

A viharsárkányok

– részlet egy képzeletbeli sárkánykódexből – A viharsárkányok lágy lankákon laknak, dús ölű rétek felett repkednek, szelíd patakokban oltják a szomjukat, a legkedvesebb időtöltésük pedig az, hogy egymás mellett napoznak a sziklákon.

A matricák

Verőfényes szombat délután volt, a legjobb idő egy plázatúrára. A lápkörzettől, ahol élünk, egy szűk gyalogút kanyarog a romig, csak tíz perc sétába telik, és ott is vagyunk a pláza izgalmas világában. Ott szoktunk játszani: elbújunk a folyosókon, az üzletekben.

Kanapé az égbolt / Cirmi emlékére

Egy nagy kanapé az égbolt:
doromboló, bolyhos fajta.
Felhőszínű, csillagmintás
macskák heverésznek rajta.

Két történet februárból

Agglegények beszélgetnek – Csütörtök délután. Teszkó pénztár. (Hetvenes, jó vágású, joviális fickó – rámutat az öblítőmre): Jó ez az öblítő? (Majdnem negyvenes, kevésbé jóvágású, kissé fáradt fickó – én): Igen, már többször használtam, szerintem egész jó.

Kéttenyérnyi

Anya és lánya lehettek. Mindenesetre egymás mellett ülnek a buszon. A lány egy festményt tart a két tenyerén. Egyszerű, keret nélküli kép, ami annyira friss lehet, hogy csillog: talán még meg se száradt. Nyári táj van rajta: szikrázó kék ég, az égen citromsárga nap (mint egy gumilabda).

A Tesla

Februári éjszaka. A külvárosi utcán autók parkolnak egymás mellett. Kerek szélvédőkkel bámulják a csillagos eget. – Hát igen… – szólalt meg egy rozzant furgon – az első autó az űrben. – Ami engem illet – mondta egy vén Zsiguli – nehéz elképzelni, hogy most ott kering fent, a fejünk felett.

Exit

Kilépett az ajtón a külső sötétségbe. Odakint reménytelenül fújt a szél. Fejére húzta sapkáját, megigazította sálját és elindult a buszmegálló felé. Igen, ez a külső sötétség, gondolta, semmi kétség, ez az, ami meg van írva, ahol lészen sírás és fogcsikorgatás.

Fikusz Kukisz

Buszmegálló. Melletted egy golyófejű, izomagy – először üt, utána kérdez – integet a hasonszőrű haverjának, miközben nem veszi észre az útjában álló tűzcsapot. Szó szerint zátonyra fut rajta. Tökéletes burleszkjelenet (jajgatás, némi anyázás).

Pécs – 3018

Azt álmodtam, hogy ezer év múlva újra itt járok Pécsett, és részt veszek egy városnézésen. Szép időnk volt a kiránduláshoz, az idegenvezetőnk betessékelt minket egy csupa üveg, repülő buszba és elkezdte mesélni, hogy mit látunk.

A fagyizás

Fagyizni hívták azon a meleg nyári délutánon. Ő pedig nem gyanított semmit, hisz a fagyizó pár hónapja nyílt meg, és miután a városrészben tíz éve nem épült semmi, nagy újdonságnak számított a környéken. Mindenki odajárt, és itt a periférián egy kis lépés volt ez a belvárosi élet felé.



Archívum

Hirdetés