Smelka Sándor | Hetedhéthatár
Szerzői archívum

Smelka Sándor

Smelka Sándor írásai: 224
Smelka Sándor

Chat–2020

Gyerek: De jó nektek! Nálatok nincs járvány.
Apa (félmosollyal): Hál’ Istennek, tényleg nincs!
Gyerek: Képzeld, apa, nálunk némelyik bolt teljesen üres, mert mindent elkapkodtak az emberek. Nálatok van kaja?
Apa: Igen, rendszeresen jön az ellátmány…

Apám Holdra száll

Apámnak adogattam a tetőcserepet, egyiket a másik után. Biztos mozdulatokkal húzta ki a kezemből őket, és mindegyiket odatette, ahova kellett, egyiket a másik után. Úgy araszoltunk a tetőn, mint a cseresznyefa árnyéka a pincedombon, nyári délutánokon. Volt ebben a magasban végzett, monoton munkában valami megnyugtató, biztonságot adó.

A tavasz első napja

Tavasz első napja. Fent, a Mecseken unatkozó egyetemisták lepik el a Szabadság-szobrot. Szelfiznek, andalognak, napoznak, sőt spontán pikniket rendeznek: egyikük pizzát rendel fel a hegyre. Kicsit odébb, a füves lankán apuka ereget óriásbuborékokat a két kisfiával.

Lajka, avagy ott vigye el a rosseb!

Én neveztem el Lajkának. Akkoriban – kiskamaszként – igencsak érdekelt az űrhajózás. Apám először hümmögött ugyan, találhattam volna valami magyarosabb nevet is a kutyánknak, de amikor megmondtam, hogy igazából Kudrjavkának kellene hívnunk, hiszen a szovjet mérnökök az „igazi” Lajkát is így szólították leggyakrabban.

Tessék-lássék

Apám haját fújta a szél. Azt a Che Guevara-i loboncot nem is lehetett nem fújni. Akkoriban nem volt szél a talpán, amely ellenállt volna a kísértésnek. És így – szélfútta hajjal, a szája sarkában lezseren lógó cigivel – meglendítette a baltát. A hasábfa szabályszerűen repült ketté a tuskón.

A biztos valuta

Szabó Tamás azon a délutánon azt hitte, hogy végre itt a tavasz. Ha csak egy hajszálnyival lassabban hajtott volna bele a szentkútpusztai kanyarba, akkor nem csúszott volna meg a Zsigulival, és nem kötött volna ki az árokban. Joggal kérdezheti bárki: mi közünk a – számunkra – vadidegen Szabó Tamáshoz.

A potyacukor

Amikor apám meghallotta a hírt, azt mondta, hülyeség. Már mér’ lenne egy teherautónyi szaloncukor az erdőszélen?! Azt még el tudja képzelni, hogy valaki sittet pakol le oda, rozsdásodó hűtőt, penészes újságpapír-stócot, mindenféle háztartási hulladékot, biszbaszt, de bontatlan szaloncukor hogy kerülne már az utcánk végébe?!

Hárman egy szobában

A hírfolyam legbutább posztjánál, egy – mostanában divatos, csacska – kihívásnál állt meg a görgetés. Szélesen elmosolyodott a félhomályban. Tetszett neki, amit a monitoron olvasott: „Meg tudod-e állni, hogy egész januárban nem eszel csokoládét, nem mész el Mekibe… – Naná.

Hogy választunk könyvet…

A könyvtárba menekült. Odakint – a decemberi külső sötétségben – havas eső szitált. Az ősz és tél között, egy nyomorúságos tranzitzónában ázott a város. Valamilyen könnyed tárca-kötetre fájt a foga. Hétköznapi semmiségekről, semmiségnek tűnő hétköznapokról szeretett volna olvasni.

A technikai fölény

Az Urál hegység egy eldugott völgyében éppen alkonyodott. A hatalmas fenyőfák között szél fújta a havat, ágak ropogtak, lombok suhogtak, az erdő jéghideg sóhaja elnyelt minden más zajt. Itt – a vadon közepén – két borostás fickó ücsörgött egy tábortűznél. Melengették fáradt, sajgó tagjaikat.

Okos!

Kedves főnők! Szeretném megindokolni, hogy miért nem mentem dolgozni tegnap. A dolog úgy kezdődött, hogy egyik nap az okosórám délután fél háromkor jelezte, hogy most azonnal fussak gyorsan három kilométert, mert ma még keveset mozogtam.

A technikai fölény

Az Urál hegység egy eldugott völgyében éppen alkonyodott. A hatalmas fenyőfák között szél fújta a havat, ágak ropogtak, lombok suhogtak, az erdő jéghideg sóhaja elnyelt minden más zajt. Itt – a vadon közepén – két borostás fickó ücsörgött egy tábortűznél. Melengették fáradt, sajgó tagjaikat.

Kerekvilág (szülinapi mese)

Egyszer van, hol nem van, van egyszer egy Kerek Világ Iskola. Ez az iskola épp a Kerek Erdő legközepén áll, egy nagyon szép réten. Nem jó, ez így túl közhelyes… Az igazság az, hogy a Kerek Világ Iskola a Nagy Sötét És Meglehetősen Amorf erdő közepén áll.

Az elveszett cipők

A bíró behívatja a vádlottat, de ő már a kanapén ücsörög a legártatlanabb szemeivel. Arra kérdésre, hogy hol van a cipője, bizonytalanul azt válaszolja, hogy nem tudja, majd visszakérdez, hogy a Tisztelt Bíróság melyik cipőjéről beszél. Erre a vádlottnak megmondják, hogy a per tárgyát az a túracipő képezi, amiben kirándulni szokott.

Nyárutó

Minden szeptember elején megérkezik a pillanat, amikor az emberek azt veszik észre, hogy ma valahogy másmilyen a napfény, mint előző nap volt. Már nem annyira perzselő, vad, helyette inkább ölelő és simogató. A legnagyobb különbség azonban két fény között az, hogy ez a fény mindent széppé tesz, amit elér.



Archívum

Hirdetés