Most egy olyan sorozatot olvasnak, amelynek forrásai a szerző magán-archívumából valók. Ezeket szeretném a közvélemény elé tárni folyamatosan, de úgy, hogy különböző korszakokból közöljek és kommentáljak egy-egy olyan írást a sajtóból, amely a pécsi (és néha az országos vagy a vidéki) színházi életünket jellemezte a megnyitástól a színházak államosításáig. Nem az a szándékom, hogy színház-történetet közöljek, vagy egy-egy forrás „utóéletét” írjam meg, hanem az, hogy az olvasó közönség elé tárt forrás „erejével” jellemezzem azt az időszakot.
Kezdjük ezt a részt a dalosverseny fontos szereplőinek, a szakmai zsűri tagjainak fölsorolásával. Id. Ábrányi (Eördögh) Kornél zeneszerző, zeneíró, az országos szervezet titkára (1822-1903), Bartay Ede zeneszerző, zenepedagógus (1825-1901), Engeszer (Engesszer, Engesser) Mátyás karnagy, zeneszerző (1812-1885), Hubay (Huber) Jenő hegedűművész, zeneszerző, zenepedagógus, az MTA tb. tagja
Állandó „hivatkozási alapunk”, Haksch Lajos (1862-1939): „A negyvenéves Pécsi Dalárda története (1862-1902)” című alapművében számtalanszor használt érzékletes képeket dicső férfikórusunk helyzetének leírására. Egy ilyen ”gyöngyszemmel” találkozunk a sok dicsőséget hozó osztrák, német, svájci diadalút után is.
Most egy olyan sorozatot olvasnak, amelynek forrásai a szerző magán-archívumából valók. Ezeket szeretném a közvélemény elé tárni folyamatosan, de úgy, hogy különböző korszakokból közöljek és kommentáljak egy-egy olyan írást a sajtóból, amely a pécsi (és néha az országos vagy a vidéki) színházi életünket jellemezte a megnyitástól a színházak államosításáig.
Most, hogy bevégződött a Pécsi Dalárda külföldi útjának ismertetése a krónikás Cziglányi Béla leírását követvén, Haksch Lajos nagy forrásértékű könyve nyomán – „A negyvenéves Pécsi Dalárda története (1862-1902)” –, érdemes összeszedni azokat az ottani újságokban megjelent méltatásokat, amelyek ezt az utat kísérték.
Most egy olyan sorozatot olvasnak, amelynek forrásai a szerző magán-archívumából valók. Ezeket szeretném a közvélemény elé tárni folyamatosan, de úgy, hogy különböző korszakokból közöljek és kommentáljak egy-egy olyan írást a sajtóból, amely a pécsi (és néha az országos vagy a vidéki) színházi életünket jellemezte a megnyitástól a színházak államosításáig.
Most egy olyan sorozatot olvasnak, amelynek forrásai a szerző magán-archívumából valók. Ezeket szeretném a közvélemény elé tárni folyamatosan, de úgy, hogy különböző korszakokból közöljek és kommentáljak egy-egy olyan írást a sajtóból, amely a pécsi (és néha az országos vagy a vidéki) színházi életünket jellemezte a megnyitástól a színházak államosításáig. Nem az a szándékom, hogy színház-történetet közöljek, vagy egy-egy forrás „utóéletét” írjam meg, hanem az, hogy az olvasó közönség elé tárt forrás „erejével” jellemezzem azt az időszakot.
Most egy olyan sorozatot olvasnak, amelynek forrásai a szerző magán-archívumából valók. Ezeket szeretném a közvélemény elé tárni folyamatosan, de úgy, hogy különböző korszakokból közöljek és kommentáljak egy-egy olyan írást a sajtóból, amely a pécsi (és néha az országos vagy a vidéki) színházi életünket jellemezte a megnyitástól a színházak államosításáig. Nem az a szándékom, hogy színház-történetet közöljek, vagy egy-egy forrás „utóéletét” írjam meg, hanem az, hogy az olvasó közönség elé tárt forrás „erejével” jellemezzem azt az időszako
Salzburgból Münchenbe mentek, ahol egy napig ismerkedtek a város nevezetességeivel. Itt találkoztak honfitársaikkal, az idők folyamán neves képzőművészekké váló Baditz Ottóval (1849-1936), Peske Gézával (1859-1934), Szárits Kálmánnal, és Zala Györggyel (1858-1937), a közülük is kiemelkedő szobrászművésszel.
Most egy olyan sorozatot olvasnak, amelynek forrásai a szerző magán-archívumából valók. Ezeket szeretném a közvélemény elé tárni folyamatosan, de úgy, hogy különböző korszakokból közöljek és kommentáljak egy-egy olyan írást a sajtóból, amely a pécsi (és néha az országos vagy a vidéki) színházi életünket jellemezte a megnyitástól a színházak államosításáig. Nem az a szándékom, hogy színház-történetet közöljek, vagy egy-egy forrás „utóéletét” írjam meg, hanem az, hogy az olvasó közönség elé tárt forrás „erejével” jellemezzem azt az időszakot.
A nagy múltú városba 1883. július 31.-én este 7 órakor érkezett meg „kulturális küldöttségünk”, és a salzburgi férfi dalosok ünnepélyes fogadást rendeztek számukra. Vezetőik Spengler császári tanácsos és a pécsiekkel addig szoros kapcsolatot tartó Carl Petter városi tanácsos voltak.
Most egy olyan sorozatot olvasnak, amelynek forrásai a szerző magán-archívumából valók. Ezeket szeretném a közvélemény elé tárni folyamatosan, de úgy, hogy különböző korszakokból közöljek és kommentáljak egy-egy olyan írást a sajtóból, amely a pécsi (és néha az országos vagy a vidéki) színházi életünket jellemezte a megnyitástól a színházak államosításáig. Nem az a szándékom, hogy színház-történetet közöljek, vagy egy-egy forrás „utóéletét” írjam meg, hanem az, hogy az olvasó közönség elé tárt forrás „erejével” jellemezzem azt az időszakot.
A mostani részt kivételesen nem a városunkba látogató ünnepelt dívánkkal, hanem az előző részben általa is dicsért Szoyer Ilona (Ilonka, 1880-1956) akkori tehetséges fiatal opera énekesnővel kezdjük. Ismét a Pécsi Napló az irányadó, ahol az 1902. január 26.-i számában, „Szoyer Ilonka pernyertes” című írásában olvashattak róla a pécsiek egy pozitív hírt.
Amikor 1883. július 27-ét mutatott a naptár, délután négy órakor érkeztek meg dalosaink a stájer Aussee-ba (mai nevén Bad Aussee). Itt csupa örömteli eseményt éltek át. Először is kezdődött azzal, hogy itt csupa kedves embert ismertek meg. Azután pedig Ferdinand Kutalek néptanító, az díszes zászlóval fölvonuló Ausseer Liedertafel kórus képviselője olyan beszédet „vágott ki”, amely nagyon bíztató volt a jövőre nézve.
Most pedig térjünk rá arra a diadalútra, amelynek során – minden túlzás nélkül – éppen azon a német nyelvterületen arattak megérdemelt sikereket, amelyből „vétettek”, ahonnan sokak személyesen vagy az ő őseik származtak. Térjünk rá tehát ennek a körútnak állomásonkénti ismertetésére – a küldöttségük vezetője, Cziglányi Béla leírása nyomán.
Legutóbbi hozzászólások