Szépirodalom – próza | Hetedhéthatár - Part 7
Archívum

Szépirodalom – próza

Írások a rovatban: 2227

A technikai fölény

Az Urál hegység egy eldugott völgyében éppen alkonyodott. A hatalmas fenyőfák között szél fújta a havat, ágak ropogtak, lombok suhogtak, az erdő jéghideg sóhaja elnyelt minden más zajt. Itt – a vadon közepén – két borostás fickó ücsörgött egy tábortűznél. Melengették fáradt, sajgó tagjaikat.

Revans

A tél nagyon hosszan tartotta magát, de aztán a tavasz valósággal rászakadt F. Községre. A levegőben vibrált az első májusi nap melege. Délelőtt tíz óra volt. Rózsa Endre a bányászklub előtt várta Varga Rafit. Jó barátok voltak, egy csapatban dolgoztak az északi fejtésen

Márta

A legrosszabb fajta, nem vitte semmire. Nem tudta, mire készül, mi lesz, ha nagy lesz.  Kicsit színésznek készült, kicsit magyartanárnak, de igazából nem készült el semminek. Hamar el is vették a kedvét, igaz, de hagyta magát, nem karolta fel senki, miért is tette volna, nem is hallgatott volna a bölcs szavakra.

Erdélyi könnyek

Dr. Beranda Pál főszerkesztő – betűzte a Nagy Ember ajtaján. Nagy? Inkább kicsi. Vékony kar, csapott vállak, feje szinte nyak nélkül domborodott elő, amitől kissé gnómszerűen hatott. – Tessék! – villantotta Kischre ravaszkás szemeit. – Kisch Ervin vagyok… khm… izé… Erdélyből.

Nem késik

A 8:23-as vonattal érkezett. Nem így tervezte, de lekéste az előzőt, mert annyi mindent kellett még elrendeznie indulás előtt. Rosszul kalkulált az idővel. Semmi baj, gondolta, majd valahogy elfoglalja magát a pályaudvaron. Megvette az Ést, ivott egy kávét, olvasott kicsit és már be is állt a szerelvény.

Gondolatok a labda körül

Ez az utóbbi bajnoki forduló megint csak ráirányította a figyelmet a labdára. Arra a labdára, amiről mindig azt hittük, hogy csak a stoplis cipők játékszere, kedvünkre, büntetlenül rugdoshatjuk, most pedig kiderült róla, hogy a látszat dacára, itt bizony valami nagyon nem gömbölyű!

Morzsolt kukorica

A naptár szerint 1951. novemberét írták, amikor a szőke, kissé elhízott Tömör Tamás, aki a többiekkel az általános iskola nyolcadik osztályában koptatta a padokat, azzal állt elő, vegyenek totószelvényt és töltsék ki. Először nem nagyon tetszett a többieknek, de aztán egy hét múlva, vettek egy-egy szelvényt.

A nézése, meg a járása

– Van a cégünknél egy titkárnő (manapság menedzser-asszistens a beosztás neve), aki nagyszerűen beszél a szemével. Ne csodálkozz, mert van ilyen! Sőt, sokkal többen beszélik ezt a nyelvet, mint az angolt vagy a kínait. Persze nem könnyű elsajátítani, mint ahogy megérteni sem.

A „műkedvelő” szűz

Lilla unottan bámészkodott az ablaknál. A csipkefüggönyön keresztül a szemben lévő Zalcer kávéházra látott, ahol Gombkötő doktor még mindig konyakozott, pedig már egy órája elment tőle. Elmosolyodott, mert a doki mellett a barátja, Lenz úr, a kóser mészáros várakozott egy spriccer mellett.

A hétköznapok kegyelme

Ha alaposan megfigyeli az utat, ha nem téveszt irányt, akkor az is előfordulhat, hogy pont oda helyezi a lábát, ahová tegnap vagy tegnapelőtt. Hány és hány kitaposott út lehet a világban, ha mindenkinek lenne egy saját színe, akkor láthatnánk, hogy hálózzák be a világot a lábnyomok.

Kezdő fizetés

Dezső, ez az ötven éves, nős férfi, ott állt a troli középső ajtajánál. Most nyomta meg a leszállást jelző gombot. A megálló közeledett. Egy férfi mögötte, megkérdezte:
Itt kell leszállni a Nyugatihoz?
– Igen! Itt! – mondta röviden és határozottan.

Ziani

Mindig ugyanaz. Háromkor kel hajnalban. Alig alszik valamit, mert bagoly. Négy órakor beül a jármű kormánya mögé és máris azon töpreng, hogy rá van-e kapcsolva a fűtés, mert ha nem, akkor az első kanyart követően, miután már felfázott, hátra kell mennie, fel kell nyitnia a motortér ajtaját, azonnal piszkos lesz a keze és össze kell dugnia a tyúkbelet, ki kell nyitnia a golyóscsapot.

Bolond Irén

Régi közhely, miszerint a pénz, a jólét ritkán boldogít. Bizonyíték erre az a háborút követő néhány év, amit kisfiúként éltem át egy romániai faluban. Helyesebben most romániai, mert akkor, a második bécsi döntés révén, Magyarországhoz tartozott.

Távoli Világ

A nő idegesen tépte fel a toronyszoba ajtaját. Nem fáradt azzal, hogy friss levegőt engedjen be, egyenesen az ablak alatti lélekládához lépett. Felpattintotta a pántokat és keresni kezdett benne. Kell itt lennie még valaminek – gondolta és sorra dobálta ki a kezébe kerülő áttetsző, már élettelen dolgokat.

Nyúlfogás

Az ezerkilencszázhatvanas évek elején, a megyeri Nyárfa utca, Fűzfa utca, és azok környéke, a világvégét jelentette a Budapest belső kerületeiben lakó óvodás korú gyerekeknek. Az aprócska családi házak után kezdődő hatalmas füves terület a Szilas patakig húzódott, azután, vagy talán már előtte is, mezőgazdasági földek voltak. 



Archívum

Hirdetés