Szépirodalom – próza
Késsel a kézben (kisregény – 20/5)
Újból eltelt három nap. Az élet pergett, simán, minden akadály nélkül. Vágó Géza úgy érezte, vele nem történik semmi különös. Reggelente bement a gyárba, végezte a dolgát. Néha veszekedett a főmérnökkel, mert nem mentek úgy az események, ahogy azt szerette volna, vagy ahogy elképzelte. Ettől egyre idegesebb lett.
Elégedetlen volt az életével is, szerette volna, ha történik valami. Valami olyan esemény, amely kizökkenti ebből a melós egyhangúságból.
Én, Petrozsényi Nagy Pál – II/21.
Dél körül kaptam meg a 3. vakcinát. Érdekes, mennyire beváltak a járványra vonatkozó előrejelzéseim. Már a kezdet kezdetén jeleztem, hogy ennek a rémálomnak sok más véleménnyel ellentétben még koránt sincs vége. Most az indiai delta-variáns dúl a bolygónkon.
Késsel a kézben (kisregény – 20/4)
Elmúlt este kilenc óra, amikor visszaindultak, mind az öten az Állami Áruháztól. Még maradtak volna, mert négy napja nem találkoztak, de Temesi nyafogott. Valami olyasfélét magyarázott, hogy fáradt, unja ezt az örökös lődörgést és álmos.
– Maradj otthon, az anyukádnál! – mondta Ibári.
– Mi a fenének jöttünk ide? – kérdezte Temesi.
– Nézelődni!
– És volt értelme?
Késsel a kézben (kisregény – 20/3)
A Fóti út és az Attila utca sarkán állt Vágó Géza és Ibári Lajos. Az újpesti kikötőből egy hajó elnyújtott kürtje hallatszott. Ebben a reggeli csendben Vágó Gézának úgy tűnt, ez a hang, mintha a Fóti úton jött volna végig, talán a házak egymásnak adták.
Én, Petrozsényi Nagy Pál – II/20.
Most három napja kiszökött Fifi az utcára. Éppen a fűnyíróval igyekeztem volna kifele, amikor a kutya kifurakodott a lábam között. Gondoltam, csavarog egyet, aztán visszajön, mint ahogy azt már máskor is megtette. Nem jött vissza. Elütötte egy autó, befogták, sejtelmem sincs.
Évek tornya
Akkor jártam először a tóparti kisvárosban… Nem is a kisváros miatt, hanem a Badacsony miatt. Vagyis a napfogyatkozás miatt, amit legjobban a tóparti mólóról lehetett látni. A Badacsony fölött eltűnt a nap, elmúlt a fény, hideg lett és szürkeség. A madarak elnémultak, az emberek zajongtak.
Késsel a kézben (kisregény – 20/2)
Már hajnali három óra volt, amikor hirtelen álmosság fogta el mind a két fiút. A füst, a zaj kibírhatatlan volt a sörkertben. Ott ültek a belső helyiségben, a nagyteremben, ahol a zenekar játszott.
– Menjünk haza – mondta.
– Csak egyet forgok még jó komám – marasztalta Ibári. – Csak még egyet, azzal a barnával.
– Nem bánom! – egyezett bele Vágó Géza. – De aztán megyünk. Slussz! – mondta és csuklott egy nagyot.
Csillagos ég alatt – egy régi nyár emlékezete
Azon a nyáron 17 éves volt, és nagyon vágyott a szerelemre, olyan ártatlanul, lányregényekbe illő módon, ahogy csak a teljesen tapasztalatlan kislányok képesek. Talán a hormonok is ébredeztek benne, amikor találkozott valakivel.
Az értékes trófea
Az országút éles kanyarral fordult el a fatelep mellett. Aki először járt arra, szinte észre sem vette a keskeny földutat, amely a kanyartól indult az erdő felé, és hamar eltűnt a fák között. Dávid többször vadászott a Csörgőhegyi Vadásztársaság területén, jól ismerte a környéket.
Késsel a kézben (kisregény – 20/1)
Négyen ültek a téren, a játszótér melletti padokon:
– a huszonegy éves, szőke, alacsony termetű, farmernadrágos Kapás Mihály, segédmunkás;
– a húszéves, barna, nyúlánk, sárgapulóveres Temesi Géza, hegesztő;
– a tizennyolc éves vöröses hajú, szeplős, középtermetű, sportzakós Gedó György, targoncavezető;
– a huszonhárom éves fekete hajú, vastaghúsú, középtermetű, fehér balon dzsekis Ibári Lajos, autószerelő, amikor a mentő szirénázva kifutott a Tompa utcából a térre.
Én, Petrozsényi Nagy Pál – II/19.
A Kaláka megszűnését követően eltűnt az irodalom palettájáról a Kóbor lovagok, főszerkesztője Boér Péter Pál, Tárcán Kínálom, főszerkesztő M. Szlávik Tünde, Magyar Irodalmi Lap, főszerkesztő (?), Eirodalom, főszerkesztő Lőrincz György, Napsziget, főszerkesztő Lajtai Gábor.
Én, Petrozsényi Nagy Pál – II/18.
Visszatekintve eddigi írásaimra megállapítom, hogy nagy része érdekes, narratív jellegű alkotás. Amiről azonban mostanában szövegelek, nyilván tök unalmas. És méltán, mert mi érdekes lehet abban, hogy állok a vérnyomásommal, cukrommal, hánykor kelek, mit főztem, kikkel levelezek, és így tovább.
Csillagvadászat
„A vágyam szinte égig ér, Lenéz rám a Göncöl-szekér” – ezt a verset tizenhárom éves koromban gondoltam ki. A folytatás elmaradt, és most ezt a két sort mondogatom magamban. Már miért is ne mondogatnám, amikor valóban lenéz rám a Göncöl-szekér, mind a hét csillagja ott ágaskodik szemközt.
Én, Petrozsényi Nagy Pál – II/17.
Boér Péter Pál után nem sokkal elhunyt Molnár Péter is, a Holdkatlan, majd Lajtai Gábor, a Napsziget internetes portál főszerkesztője. Apropó Boér Péter Pál! Érdekes, izomsorvadásban szenvedő író volt. A kór kerekes székhez kötötte, s még beszélni is alig tudott a szerencsétlen.
Az életünk tragédiája
Az elvált író évek óta azon a háromkötetes könyvön dolgozott, melyben elmeséli élete nagy tragédiáját. A munka óriási, mondhatni monumentális, háromévnyi megfeszített munka után is még csak az első kötet végénél tartott. Az író szigorú időbeosztásban élt.
Partnereink
