Világítás

Őseink porladó csontjai
fölött lépkedünk. Ősz van.
Halottak napja közeleg.

Őszi séta

(avar)
ősz: vörös helyett
aranyszőnyeget terít
lábaid alá

Kérdések

Övön aluli
ütéseknél fájhat-e
jobban valami?

Ballada a hiányzó mosolyról

A mosolyban ott az eredet,
és persze maga a lélek,
Üde szülőanyja a szeretet,
mely nélkül megfakul az élet.

Válasz

Azt írtad, elapadtak már
a szerelmes szavak.
Nézz körül! Mit látsz?

Őszülök

A Nap utolsó sugarait nézve
Éppen nem látlak Téged
Sejteti magát a melegséged
Vándorolok, mint karaváni teve

Zsoltárom vagy

Zsoltárom vagy.
Örömmel olvaslak,
Újra meg újra,
Százszor – ezerszer.

billegő

fura lesz
amikor észreveszed majd
hogy a nincsben billeg ez az este is

Vakablak

Kinéztelek
Magamnak
A falak mögül
Penészvirágokkal
Elhalmoztalak

Magamnak

Bolond fiú, te, nemhogy zsörtölődnél,
hogy éjszakára nem kaptál lakást,
s a hideg telet most lemérheted
eleven hőmérőként bőrödön,

Megbocsátás

A halál árnyékának völgyében
átértékelődik minden: már nem
azt látod, aki rátok egykor kezet
emelt, mert akit a sors rád bízott,

Világvesztés

Hirtelen ennyi halott:
testvér, barát, szerelem

Isten feltette magában
hogy koldussá fosszon

Rétegtan (Meghálaja)

évmilliók ülnek már sok rétegen
a múlás talán egyfajta védelem
galaxisszakállon kozmikus körök
rajta csillagokká deresült örök

Ősz. Paralia. Vasárnap reggel.

Hullámok harangoznak
reggeli misére,
egy lány napfényt tölt
palackja vízébe.

A félelem

A félelem bekúszik, mint a köd,
s belep már minden ajtót, ablakot,
és nem segít, ha többé nem nyitok