Anyám, egyedül

Anyám egyedül áll az ablakban,
az egész háztömbben, senki más
nem tapsol – mondaná a fiam, mert
ő nem hisz az ilyen dolgokban,

Koosán Ildikó újabb kötete: Fűzöld és terrakotta

Leendő olvasóimnak!
Ez év márciusára készült el a tízedik verseskötetem. A könyvbe a 2014–2019 közt született verseim közül a leginkább kedveseket gyűjtöttem össze. Tartalomban és versformában igyekeztem változatosságra törekedni.

Ecsetvonások

nem festettem meg
a buszon mellém szegődő bolondot,
a hosszú meséiből felszálló igazat;
a hála különös fényét vibrálni
tekintetében, amiért végighallgatom

Szent György-nap

Porból
göröngyből
gyökér erez földdé
termőre olt a tavasz kése

Az aranyszobor szerelme

Repülnék hozzád
nem tudok
aranyba öntött
vágy vagyok

Kétsoros triptichon

Dilemma

Orrom piros, folyton csorog, nátha.
Talán majd egy kalapkúra, hátha…

gombócos

most 
nem mehetünk iskolába se a dolgozóba
mindenki itthon van nálunk
ilyen ritkán szokott történni 
mert mindannyian szaladozunk  mindig 

Hátborzongató

…Úszni Benned
Fel nem fogható
Testedben a Testem
Lelkemben a Lelked
Repked súlytalan

Esőanyám

Anyám úgy mosta a
hegyeket, hogy minden
egyes érintése
zöldellő réteket teremtett
a hideg sziklák közé.

Késő esti elégia

Nem is sejted anyám mekkora utat bejártam,
öled origója – a rég elenyészett – mire nyitott kaput,
korok, korszakok távoli égdörgése milyen irányba

Csak szünetel

Ma reggel úgy ébredtem, ahogy hajnalban
nagy keservesen sikerült elaludni: több órás
forgolódás után végre nyugvópontra jutva,
jobb oldalamon fekve, Gyurmit magamhoz
ölelve.

Költő

Éjszaka madara, költő
álmatlanság-söréttől sebes,
felnégyelt világra tárul ablakod,
sorstalanok szemei világítanak
vissza, rád;
legszentebb mécsesek.

mikor a kövek megszólalnak

az olaj elválik a víztől
a víz kimutatja azt
az olaj dolga dicsérni a vizet
a víz hömpölyögteti magán az olajat

Tavaszsimogató

Gyere tavasz, álmodjunk úgy, mint régen!
Legyél végre üde, friss és illatos,
a nap is, akár a sárga villamos,
csillag-csengőivel játszik az égen.

Töredék

Hányszor építünk
templomot homokra,
s rebegünk benne
kéretlen imát…!