Szépirodalom – vers | Hetedhéthatár - Part 4
Archívum

Szépirodalom – vers

Írások a rovatban: 2118

segíthetnél

gyakran olyan az éjszaka
mint egy varázsló óriási köpenye 
sejtelmes ébenfekete lepel arany gombokkal
a gombok azt suttogják 

Szereleméj

Kitámasztottam az Időt
Ha rám borul az éj
Nem látom a felhőt többé
Ahogy a szél elől menekül

Pepita mondta

Pepita mondta, és Keke mondta,
és ismeretlenek is mondták a
buszon, hogy jó lesz, de én nem
hittem nekik, mert jobban
féltem az ismeretlentől

Felszállnak a madarak

Felszállnak a madarak.
Viszik a rövidülő nyarak
szerelemosztogató kegyességét.

Horizont

Ahol az út végetérne,
a láthatónak kevese!
Rácsokat húz a képbe
a fák függőlegese.

Dunai kert

Falomb
alatta
bújó bokor
kerek tálban borzas feketerigó

Jöttem, s vagyok

Én Pécsről jöttem, több mint hatvan éve
e számomra idegen, bús vidékre,
hol eső után a főtéren is
lehúzta akkoriban cipőmet a sár.

Csak még egy napot

Csak még egy napot, életem
Szívem veled szemben védtelen
Csak még egy napot légy velem
Más kívánságom igazán nincsen.

Reggeli sóhajtás

Jóuram ha kérlek
Megmondanád végre
Utam merre kanyarítod
Mikor léptem igazítod

 illat

minden háznak van illata 
már a kapuban érzed
átkúszik a falakon
beveszi magát a lépcsőházak idegvégződéseibe

Égitestek

Hold a fényét – A Naptól lopta
Lelkünk melegét – Az Isten adta
S ahogy Holdfogyatkozáskor
Bizony kiderül e csúfság

Láng és fátyol

Kezemben tartom a Lángot,
Libben a tenyeremben furán.
Bámulom buja rezzenését,
Áldom fenn az isteneket,

Névnapodra

Nem érzed azt, hogy sokszor milyen gyorsan
s közönnyel morzsoljuk le életünk
egy-egy darabját? És este rájövünk,
mikor a nap sok apró részlete

Ablakkalitkák sora

A szemközti tizenegy emeletes
házban csupa nyitott ablak, s én
megbabonázva bámulom.
Meg nem unom, örökös esti
szórakozásom ez a látvány

Amikor már

Amikor fájt tehetetlenül nézni
miként rohadtak szét
gyönyörű eszmék
erkölcsök hogy dőltek romba



Archívum

Hirdetés