Szépirodalom – vers | Hetedhéthatár - Part 4
Archívum

Szépirodalom – vers

Írások a rovatban: 2265

Sáraság

Magam sem értem
Virágot szedtünk a réten
Mint két boldog Hippi
Hiszi és Piszi
Ipi meg az Apacs

Vakformázás

Nagyon te se áltasd magad,
bárkiből lehet már gipszjakab.
Elég csak egy példabeszéd,
s félsz, mint kinek veszik eszét.

Apokrif litánia

Keresztelj meg borral és kenyérrel
tartsd fejem fölé ernyőnek tenyered
Az áldást úgy add
hogy felfogjad vele az álomittas kerteket

most

most kell tevékenyen jót tennünk másokkal
s nem a túlvilágon*­
mondta Hrabal
te teszel valami jót egyáltalán
szegezte nekem a kérdést

tiéd

itt szöszmötöl az alkonyat
mely körberajzol arcokat
kik ismerősök mint a csend
mind itt poroszkál

Vagy nem lenni

A semmi hátán egy pattanás
Egy láthatatlan kelés az időn
A haloványon egy árnyalat
Ennyi vagy – Hanyatt eső lelked
A végítélet napján

Születésnapi köszöntő / Dr. Vida Gábor 70 éves

Kedves Apus, Gáborunk,
semmi búra nincs okunk.
Csak vidáman hetvenkedjünk,
ha az lejár, nyolcvankodjunk.

Kispesti capriccio

Régi emléket keltett életre a kép: egy magas kémény, olyanforma,
mint amelyre felmászott egy gyönyörű nő, hogy szőke hajzuhatagát
felkínálja a Napnak és a szélnek. Történt mindez a filmvásznon,

Rövid versek

Elmosódott arcok
lebegnek a korán sötétedő,
szédülékeny téli délutánban.

December elején

A bokrokon,
mint szobrokon,
kis jégcsap.
Még fókuszál
egy napsugár,
hisz csélcsap.

Esztergomi fák 3-4.

Gesztenye

Láttam növekedő tested
az éjszaka fényein át
ahogy titokban a földre ereszted
gyertyás tenyered, viasztalan ruhád

füveskönyvek

mi ez a hosszú hallgatás
faggatnám a jó Hrabalt
olyan fura ez a csönd
nem szól meg nem pöröl

advent

ismerem az arcodat
ott voltál velem apám temetésén
hideg volt és én nem sírtam
és akkor is
amikor mégsem ütött el az a motoros

A priori

Semmilyen növény vagy állat
Ember vagy emberfaj
Cigány, zsidó, néger, árja
Lehet akár életem párja
Vagy bármilyen rokonom

Csak egy álom

Azokkal a könyörgő szemekkel nézett rám,
azzal a tekintettel, amelyben már csak
fájdalom volt, mikor tumor úr lassan
felfalta a testét, és cserepes ajkakkal
suttogta felém a szavakat: Adj ennem!



Archívum

Hirdetés