Szépirodalom – vers | Hetedhéthatár - Part 4
Archívum

Szépirodalom – vers

Írások a rovatban: 1926

Egy szál gyufa…

…Nyújt-e fényt? – Keveset
Éget, s tán gyújt is tüzet
De ád-e meleget? – eleget…
Főz-e számos gyermekednek
Lencsét csak egy tállal

Kérdezz – felelek

Kinek beszélsz?
Aki meghallgat.
Kik hallgatnak meg?
Akik még nem unnak.

Merre száll?

Eltűnt egy lány, kérlek, segítsetek!
Haja szőke esetleg barna lehetett,
a szeme zölden vagy kéken csillogott

Könyörgés

Összekötötte lelkeinket
a mindenható szerelem,
érzem rezdüléseidet,
enyém a félelmed

Téli absztrakt

Jéglánc tartja csak a rozsdás ereszt.
A bedeszkázott ablak űrbe harap,
s a nyomor rongyokból füstöt ereszt.

Önarckép télen

Hólepte torsközt bukdosó madár.
Riadva verdes: Tavasz, jössz-e már?

zsolozsma

zsebemben elfér mindenem
ne hagyj el drága istenem
aki keres aki kutat
mutasd meg annak az utat

Bye – pass

Ha elmész
Vidd magaddal
– Az Időt
Hogy végre
Neki is – legyen ideje

Kikelet

Tavasz tündére múlt héten erre járt,
és átvarázsolta a hófehér határt.
Nézem a földet, alvó réteket.

Bíbor ég alatt

Mennyi színt, formát rejteget és mutat meg
a téli ég! Figyelő tekintetem előtt vált sötétre a
bíbor ég alja, a horizontot takaró szürke-fekete

Szereptévesztés

Ömlik az ömleny
helyetted beszél,
eszébe juthattál
megint…

Az erdő télen / Vivaldi

A mozdulatban
van mozdulatlan,
f-mollban vacog a száj.
Vad penge a szél,
mint edzett acél

Sajnos

Gyerekként vágytam annyi mindent:
angyalt látni, és szakállas Istent,
de szétomlott a felhő s nincsen

lehetne csönd is

lehetne csönd is
a kormos égre bíborfonállal
fércel felhőt a hajnal
alant
csontcsupasz ágak

a túloldalon

bús dúdolásssal
súgnak-búgnak a kerti fák
kócos lombjukon hideg futkos
vacog még a  gondolat is



Archívum

Hirdetés