Szépirodalom – vers | Hetedhéthatár - Part 4
Archívum

Szépirodalom – vers

Írások a rovatban: 2354

Éj asszonya

Nincs fénye,
mégis ragyog,
nap fényéből
titkon lop.

Szép halál

Lucifer tánca
Ég és föld románca
Tarajos hullám
Vígan vetődik

Teleszubjektívvel III.

Talán túlléptem már
a tejfogakkal kőbe harapás
elkerülhetetlen időszakán
s a szorítás is enyhült –

Genezis után

Végtelentől kápráznak a csillagok.
Nem mérhető a közel, sem a távol . 
Nincsen kezdet, sehol a vég, kis sarok.

Végeladás

A fiatalság álarcát ledobtam.
Az élet piszkos hentesüzletében
kampókon lógnak legszebb álmaim
csontok, szalonnák, nyers szavak között.

Holdba néző

Nézzétek a holdat, milyen szép
ködre akasztotta vándorköpenyét
lángot vagy fagyot lobogtat arca
a föltekintő azt nem tudhatja

Falak

Üvölt egy gyerek valamerre
Áthallatszik a gipszkartonfalon
Aztán nézek csak a tükörbe bele
A lelkem üvölt és én hagyom.

emelj magadhoz

hozsánna néked ó uram
emelj magadhoz
karjaim nyújtom feléd
itt lenn a porban sivár a lét

nyom nélkül

komótosan kúszott be a szorongás
apró cseppekben jelent meg
először a kabátján kutakodott
lassan

Mohamed álma

  Járt utat – Járatlanért hagytam ott
Moha voltam egy fa árnyékában
Az éjjel velem álmodott
Jött egy lepke – feszengve

Velencei csendélet

Cölöp-labirintusban
tétován imbolyog a lemenő
nap bágyadt sugara.

Mozdulatlan

ez egy kihűlt fémes éj
csak üres rácshelyek a csillagok
fémgőzökben párolódnak
az álmok mint a kövek –
közéjük ékelődve hallgatok

Hilduskám!

Most olvastam bús eseted,
hogy eltűnt a smink-ecseted.
Lakást, kocsit átkutattam,
eredményre nem jutottam.

Szárnyaim

Egyszer nagyon régen,
valaki azt mondta
nekem, kinőhetnek
a szárnyaim, ha akad
valaki, aki hisz bennem.

Apokrif genezis

Véres-iszamós születések
Bárkában váró igenek
Tollas csillagok és bolyhos, világrahívó tengerek
Mit adott a kéz egykor tinéktek?



Archívum

Hirdetés