Szépirodalom – vers | Hetedhéthatár - Part 5
Archívum

Szépirodalom – vers

Írások a rovatban: 1926

Túlóra

Ha már lement a Nap
S árnyékod árnyéka
Egy elromlott napóra
Itt az idő, hogy kísértésbe ess

Pécsbánya

Villanydróton cipők lógnak
fűzőjüknél fogva,
tán valaki unta őket,
s jól felhajította.

Panel-érzés

Egy éjjelen álmot láttam
keservest, félelmest: mintha
a fölöttem tornyosuló
emeleteken élő összes
ember magányát, félelmét

FÜRT haikuk

Isteni nedűk
tárháza lesz a tested:
szépek fürtjeid.

Emlékeim farsangi bálján

A már romos kastélyból hirtelen
felfénylik a hatalmas díszterem.
Cifra ruhában ott látom magam

Szavak éjszakáján

Elbújt  a Nap a messzi domb mögé már,
magával húzta véres fátylait,
az égbolton foszló árnyak repültek,
és suttogott a rejtelmes csalit…

én a senki

itt vagyok
én a senki
csak próbálok
önmagam lenni
fuldoklok
lenn a porban

böske

böske gyakran üldögélt nálunk
leült a küszöbre
ilyenkor se ki se be
nem is mertem volna elmenni mellette
valami bűbáj volt körülötte

Lételem

A levegő unalmas
A víz sós vagy édes
Ha nincs levegő – nem veszel
Észre sem veszed, hogy elveszel

Mi végre?

Lesz tán idő, egyszer elmesélem:
mi végre kín és gyötrő szenvedély,
vágyak, álmok, vértelen csaták

Hólepelben a lakótelep

Egész éjjel zuhogott a hó, kora
reggel érintetlen hótakaró
látványa fogadott. A házak
közt, a fákon, mindenütt, amerre
a szem ellát, fehéren világított.

Végakkordok

Az érzelmek
irányíthatatlanok,
az enyéim is:
visszatérek
elhagyottaimhoz.

Havazás

Hull a hó bokrokra, kőre,
lepelként borul a fehér.
Háztető marad csak pőre,
akár a test-meleg tenyér.

Köszöntő

Hadd álljak itt köszöntő szóval,
talán utolsó alkalom.
Készültem erre évek óta,
miért maradt el, nem tudom.

hiú hajnal

az éj halott
kiállt
a hiú hajnal
vértjéről aranyfény
fröccsen a tájra



Archívum

Hirdetés