Szépirodalom – vers
Újévi pantun
Gyorsan szaladnak az évek
kódolt remény minden kezdés
holnap fejthetetlen réteg
jel nincs csupán csalfa sejtés
kódolt remény minden kezdés
álmodni még tud a nyomor
vagyunk / Petőcz Andrásnak
amikor először találkoztunk
arról beszéltél
hogy a versírás elemi ösztön
első óránkon azt kérdezted tőlünk
mire jó a vers
Földrengés
Remegni kezdett a levegő
Baljós zajba zuhant a csend
Fejünkre estek a madárdalok
Betépett halak repkedtek
A sötéten suttogó égen
Hullámozni kezdtek a hegyek
EU-fólia
Mert eközt is látom, szaporodnak
tovább a csupasz szavak, levegőtlen
szorul belénk, és ellenük a harag,
mert édes vízeinkre ős vérszívók
járnak, rájuk meg a régi békák,
Az utolsó szaloncukor
Egykor sokan voltunk,
nyüzsögtünk vagy százan,
s azt hittük naivul,
maradunk e tálban.
Egykor sokan voltunk,
buliztunk, örültünk,
Énkörömben
Évszakokat, fákat rabolt magának,
s lovagoltatja térdén a beszéd,
felnyihog, zabolátlan kanca,
üveghold érti csak, mi történt.
Öt hóember
Pénteken még öt vidám hóember állt
sorfalat a szánkódombon, délcegen
őrködtek a világ rendje felett. De
mára jött az enyhülés, elolvadt minden,
az öt hóemberből nem maradt semmi sem.
Tükörszonett
a férfi
veled hajdan a Duna mosott össze
egy diák-ábrándos nyári délután
talán kissé gyáván óvatos-bután
csupán kézfogásig jutottunk őszre
Somethin’ Stupid
Valami különös, bolond
Borzongó, ami a zeng
Köröttünk, sejtjeinkben
Sejtjük, mily mély seb
Libabőrös érzés, vérzés
Repülni lengő fellegekben
Hangulat
Mi tudjuk csak, karcsú nádak,
szélnek ellen, gyenge háttal,
s lábbal megállni milyen nehéz,
hiába fönt a csillagos ég estéli
imazsámoly bordűrös világa,
Szoborhegy
Ha már kinézted a hegyet,
drágakövekkel bánya,
s eszközhatározója, tárgya:
vésője-kalapácsa
lettél a megismerésnek
Esik a hó
Egész éjjel havas eső verte
az ablaktáblákat, monoton
zaja altatott el éjjel, de
reggelre hóra váltott, és
most bentről figyelem, mint
pillézik szerte.
Partnereink
