március, 2018 | Hetedhéthatár
Archívum

Időszak: 2018. március

Al Margen – korrajz

Mi a baj korunk társadalmával? Al Margen argentin művész erre keresi a választ gondolatébresztő, nem ritkán provokatív alkotásaival. A képek sokszor többet mondanak a szavaknál. Lehet, első ránézésre nevetünk rajtuk, azonban mindegyik mély tartalommal bír, üzenetet hordoz.

(K)útvég

Vágyaim sorra elmaradtak,
miközben megfutottam utam,
míg zihálva célba értem.

farsang

tudtam hogy a luca lesz
a legszebb a farsangon
persze megint manökennek
öltözött mint tavaly az oviban

Továbbra is népszerű az Év Gyógyszerésze pályázat

A Magángyógyszerészek Országos Szövetsége koordinálásával a Magyar Gyógyszerész-tudományi Társaság és a Magyar Gyógyszerészi Kamara – a Roche Magyarország Kft. támogatásával – célkitűzéseiknek megfelelően immár 8. alkalommal pályázati felhívást tettek közzé az Év Gyógyszerésze cím elnyerésére.

Nagypéntek

túl nagy a csend
nagypéntek van
a költő alszik
vagy csak konokan
hallgat
szájában a szó megalvadt

Szép évszakok leszünk

éled zöldjében a táj
tavaszodni muszáj
hiába dől alá az ég
újondul a játék

Kiválasztották az Európai Ifjúsági Nagy Károly-díj 2018-as magyarországi továbbjutóját

Idén tizenegyedik alkalommal hirdette meg az Európai Parlament az Európai Ifjúsági Nagy Károly-díjat, melyet olyan fiatalok részére ítélnek oda, akik tevékenységükkel hozzájárultak az európai országokban élők közötti kölcsönös megértés javításához. A díjra 16 és 30 év közötti fiatalok pályázhattak már meglévő projektjeikkel. Az ünnepélyes díjátadót 2018. májusában rendezik meg Aachenben.

Húsvét – Hímestojás – Míves Tojás Múzeum

Húsvét, a természet tavaszi megújulásának ünnepe, hímestojás, piros tojás, tojásfestés, Nagyhét, locsolkodás, népi hagyomány – vezérszavak az internet, facebook keresőn, s mindegyik nyomán eljutunk a Míves Tojás Múzeumhoz. Csak Zengővárkonyig kell utazni.

Negyedszázada Titanic Filmfesztivál

2018. április 4-13. között Budapesten, hét helyszínen fut majd a 25. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál. A 2005 óta versenyfesztiválként is működő eseményen idén kilenc – egy norvég, egy dán, egy német, egy török, egy palesztin és egy román dráma, egy angol szatíra, egy olasz életrajzi road movie és egy holland vígjáték – vetekszik a Hullámtörők-díjért, melynek odaítéléséről Európa legjobb színésznője, Borbély Alexandra, Dobos Tamás operatőr és a zsűri elnöke, Török Ferenc fog dönteni.

Báger Gusztáv: A vonzó felelősségteljes feladatok mindig szellemi kihívás elé állítanak

Báger Gusztáv professzorral 2017. novemberében Zalakaroson egy konferencia után egy kávé mellett beszélgettünk.
Szarvas István (SZ. I.): Ön közgazdásznak vagy költőnek tartja magát?
Báger Gusztáv (B. G.): Egészen a közelmúltig közgazdásznak tartottam magam, aki verseket ír és publikál is. 2012-től, amikor megtiszteltek a József Attila-Díjjal, már nem tartom túlzásnak, hogy költő is vagyok.

A jóakarat

Ezen a napon Szegény Györgyöt elhagyta a felesége, kirúgták az állásából, ráadásul elromlott a kocsija és rettentően megfájdult a feje. Hazafelé busszal ment, de mivel nem volt jegye, az ellenőr is megbüntette. Két órán át gyalogolt hazáig a harmincöt fokos melegben.

Gerhard Schmidhuber

A német vezérőrnagy a már gyűrűbe zárt Budapest ostromakor, 1945. január 15-én olyan cselekedetet vitt véghez, ami egyedülálló volt az egész világon. Tudomására jutott, hogy a nyilasok és az SS katonák nagyszabású pogromot szerveznek a gettó ellen.

Színházi Világnap

Idén a magyar Gobbi Hilda Életműdíjjal az én kedves erdélyi sorstársamat, Czegő Terézt, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház nyugdíjasan is aktív művésznőjét jutalmazták. Csekélyke elismerés azért, amit egy színész – ha olyan szerencséje van, hogy nem ég el időnap előtt ebben az önemésztő népformáló-, nevelő feladatban, és megéri – meglett korában megkaphat.

Thököly úti fák

Nyárfák ágai karcolják a bárányfelhős eget,
ezek a fák már huszonöt éve is itt álltak,
láttak engem fiatalon. Nemcsak én, a fák
is megöregedtek

Újra felragyog a Székesegyház a Zsolnay Fényfesztiválon

Elindult a jelentkezés a pécsi Zsolnay Fényfesztivál legnagyobb attrakciójára, a Zsolnay Light Art nemzetközi mapping versenyre. Az előző években érkeztek a Székesegyház homlokzatára komponált háromdimenziós művek többek között Mexikóból, Chiléből, Lengyelországból és Franciaországból, így várhatóan idén is erős mezőnyből választja ki a zsűri a tíz legjobb alkotást, amelyet a fesztivál keretein belül június 29-én és 30-án láthat a közönség.



Archívum

Hirdetés