március, 2019 | Hetedhéthatár - Part 2
Archívum

Időszak: 2019. március

Beszélgetések Szarvas István új interjúkötetéről

A tervek szerint az idei év második felében vehetik kezükbe az olvasók Szarvas István barátunk és szerzőtársunk negyedik interjúkötetét. A könyv huszonkilenc, 1998 és 2018 között készült interjút tartalmaz, megszólaltatva többek között művészeket, politikusokat, kutatókat, sportolókat és újságíró kollégákat. A készülő könyvről március 29-én Szegeden és március 31-én Szabadkán tartanak beszélgetéseket a szerző részvételével.

Egy zsoltár, amely kimaradt a Bibliából

Cigány legenda alapján – Róma, egy kis köztársaságból minden idők legnagyobb birodalmává nőtte ki magát és közel 600 évig tündökölt. Ragyogott, és bevéste magát a világtörténelembe, de megtanította nekünk azt is, hogy ez a változás síkja, semmi sem örök, csak tünékeny látszat.

Carlos Celdrán színházi világnapi üzenete

Ma van a színházi világnap. A kubai Carlos Celdrán rendező, író, színház igazgató üzenetét olvassák fel világszerte március 27-én a színház világnapja alkalmával az előadások előtt a színházakban. A Nemzetközi Színházi Intézet minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a művészek és a közönség számára. Legelőször Jean Cocteau szövege hangzott el több mint húsz ország színpadain. Az idén Carlos Celdrán világszerte elismert rendező fogalmazta meg gondolatait.

Borostyán

Mint a borostyánban a
megkövült bogár, bennem
a versek is éppúgy vártak
évtizedeket

Éneim-éneke – 1. rész

Aktív: Szövöm, hiába lesz az enyészeté.

Boldog: Aranyló este
van, csakis a te műved
ez a ragyogás.

A viharban is kell létezni – 10.

89 család lett ide a tanyavilágba kitelepítve. A kommunisták szégyene, hogy az öreg, magatehetetlen embereket is elvitték a kietlen tanyákra. Nem törődtek velük és az öregek lehetetlen körülmények között éltek. Én egy 85 éves néninek segítettem a bevásárlásokban.

A nukleáris medicina fejlődésének legfontosabb húzóereje a PET/CT diagnosztika fejlődése

Nagy érdeklődés előzte meg az IME XIV. Képalkotó Diagnosztikai Továbbképzés Konferenciát 2019 március 21-én Budapesten amelyen a következő szekciókban. Egészségpolitika és minőségbiztosítás a radiológiában, Diagnosztika, Terápia, Onkoradiológia, Nukleáris medicina, K+F. 21 előadás hangzott el az ebédet leszámítva hét és félórás időtartamban.

Lou Jeunet: A jó film az amely egyedi vizuális filmes élményt teremt

Lou Jeunet francia filmrendezőnő első filmjét Budapesten mutatta be Pajzán kíváncsiság címmel, de csak két vetítésre került sor a Frankofon Filmnapokon. A budapesti vetítés megelőzte a franciát. Magyarországon júniusban kezdik vetíteni.

A szobáztató

Líviát már napok óta nem látta senki a Budai úti kiskocsmában. – Biztos beteg! – mondta valaki ott a pultnál. – Az nem lehet! – érvelt egy középkorú fickó. – Miért? – kérdezte a mellette álló haverja. A középkorú gondolkodott egy darabig, majd előadta érveit: – Azért nem lehet, mert Lívia ereiben már nem is vér folyik, hanem vodka.

Öreg öszvér töprengése

Kicsit megállnék. Ez már kaptató,
öreg öszvérnek ilyen nem való.
Sok a kanyar. Szakadék, vagy csak árok?

Szelíd mosollyal a 100. év kapujában

Rumy Zoltánné született Buczkó Julianna békésen köszöntötte a Beldauf Gusztáv Evangélikus Szeretetotthon lakóit és az őt köszönteni vágyókat az otthon imatermében. Baranya megyében a 2018-as statisztikai adatok szerint harmincnégy 100 éves vagy annál idősebb személy él.

Smekkerek – 1. rész

Történik 1988 telén, Nagyváradon. Szegényesen berendezett garzon a 11. emeleten. Kopott bútorok: egy ruhásszekrény, kétszemélyes rekamié ágyneműtartóval, melyen egy tévé- és kazettás rádiókészülék látható. A szoba közepén asztal négy székkel. A sarokban hintaszék.

Méltóság az utolsó percig

Március 22-én a Pécsi Dóm Kőtárban zajlott a Pécs Baranya Hospice Alapítvány Méltóság Mezeje programja. Minden évben kétszer, tavasszal és ősszel rendezik meg érzékenyítő műsorukat a szervezők. A rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet a súlyos, elsősorban daganatos betegségben szenvedő embertársaink életminőségének javítására.

Hraballal a Hrabalban

Amikor beléptem a Hrabalba Pécsett,
a pincevendéglőben simogatón átölelt az ételillat.
Nem durván és bántón, mint máshol,

enter

hét évesen
átvágtattál a gyerekkoromon
úgy futottál amint a vadlovak 



Archívum

Hirdetés