január 2020 • Oldal 2 a 6-ből • Hetedhéthatár
Archívum

Időszak: 2020. január

Hol keresnéd?

Hova totyogsz öreg néne?
Most keresed, akit régen
nem találtál, elfeledtél?
Keresed, akit szerettél?

Agnus Dei

Felhő száll alá az égből
Bárány istene
Vigyázva vattába borítja
ezt a megfordított földet

Szállj alá a pincédbe!

Olvasom egy ingyen tálalt versben, hogy nagyon jót tenne mindünknek, ha néha alászállnánk a belső pincénkbe. Azért hívom ingyen-versnek, mert egyszerűen csak  rátaláltam a világhálón, ahol mostanság kényére-kedvére – és főleg egy bani költség nélkül – lubickolhat az ember a szépirodalomban.

Sürgető idő

A görög napfénytől felhevült homok égette a hátát. Hunyorogva figyelte a szikláknak csapódó tajtékzó tengert. Kivett egy lédús, zamatos paradicsomot a kosárból és beleharapott. Édes, sokkal édesebb, mint a hazai, ha itt élne csak ezt enné – gondolta, majd a markába szorította és összeroppantotta a piros gombócot.

a csönd

színházat játszik a csönd
köröttünk százféle alakot ölt
fejedre hull csillagfényként
követ mint egy fürge árnyék

Elhunyt Richly Zsolt, a kockásfülű nyúl alkotója

Életének 79. évében elhunyt Richly Zsolt rajzfilmrendező, Balázs Béla- és Károli Gáspár-díjas, kiváló művész, címzetes egyetemi tanár – adta hírül az Infostart, ma reggel. Televíziós sorozatok, egész estés tévé- és mozifilmek, gyermeknek készülő produkciók egész sora kötődik nevéhez. Idehaza generációk nőttek fel az általa készített A kockásfülű nyúl és a Kíváncsi Fáncsi kalandjain.

A korai barokk legismertebb festőművésznője: Artemisia Gentileschi

Ez az írás eredetileg művészettörténet házi dolgozatnak készült. Az órán annyit tudtam meg Artemisiáról, hogy ő volt az első ismert festőművésznő, aki megkínzott férfiakat festett bosszúból azért, mert megerőszakolták. Utánajártam, miről szól valójában Artemisia Gentileschi története.

Lesipuska

Néha jó tudni, hol a helyed
E cseppnyi világban, ha a
Nap elbújt a Hold megett
Lapítasz-e te is a felhők alatt

Díjazták a Sziget fenntarthatósági törekvéseit

Komoly elismerést vívtak ki a Sziget zöld törekvései a hollandiai Groningenben, ahol a környezettudatos fesztiválok legnagyobb méltatásának számító „Greener Festival Awards” díjkiosztóján a környezetvédelem terén „elkötelezett” fesztiválnak járó díjat kapta. Ezzel az Európai Fesztiválszövetség értékelte a szervezők törekvéseit és programjait és megállapította, hogy az átlagnál nagyobb hangsúlyt fektetnek a fesztivál zöld tevékenységeire.

50-70-75: jubiláló előadások a Pécsi Harmadik Színházban

Három produkció is jubilál a Pécsi Harmadik Színházban: 50. előadásához ér az Előttem az élet, 70. alkalommal játsszák a Piszkavasat és 75.-ször a Bányavirágot. A teátrum egyik legizgalmasabb vállalkozása volt a kalandos sorsú, litván származású francia író, Émile Ajar regényadaptációjának színpadra állítása 2017 tavaszán.

Véget ért a XIII. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál, de van folytatása

A Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivált 1996 óta kétévenként rendezik meg. Nem túlzok, ha cirkuszrajongónak titulálom magam, hiszen talán ha 1-2 fesztiválból maradtam ki, de a többi műsornak is rendszeres látogatója vagyok. Ma már művészet a cirkusz, amely a maga kategóriájában épp olyan élményt nyújt, mint bármilyen más rangos előadás, legyen az például klasszikus vagy könnyűzenei esemény, avagy színházi darab.

Korrupció: Magyarország a világrangsorban hat helyezést rontott

Idén 25. alkalommal készítette el a világ legátfogóbb korrupciós felmérését, a Korrupció Érzékelési Indexet (Corruption Perceptions Index – CPI) a Transparency International (TI) Berlinben működő központja. Az eredmények alapján Magyarország továbbra sem képes kitörni a korrupció csapdájából, sőt, az előző évhez képest a világrangsorban hat helyezést rontott, míg az Európai Unión belül megtartotta utolsó előtti pozícióját.

Kalmár Magda-válogatást és Nyugat lánya-CD-t jelentetett meg az Opera

Az Operaház Örökös Tagjának és Mesterművészének legszebb felvételei, valamint a Házy Erzsébet és Ilosfalvy Róbert főszereplésével legendássá vált 1966-os előadás hangfelvétele is megjelent a Magyar Állami Operaház gondozásában a magyar kultúra napja alkalmából.

A potyacukor

Amikor apám meghallotta a hírt, azt mondta, hülyeség. Már mér’ lenne egy teherautónyi szaloncukor az erdőszélen?! Azt még el tudja képzelni, hogy valaki sittet pakol le oda, rozsdásodó hűtőt, penészes újságpapír-stócot, mindenféle háztartási hulladékot, biszbaszt, de bontatlan szaloncukor hogy kerülne már az utcánk végébe?!

Réka

Tudtam, majd egyszer bekövetkezik.
Hogyan és mikor? Csak azt nem tudtam én.
Fél napja már ezt is ismerem –



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS