augusztus, 2020 | Hetedhéthatár
Archívum

Időszak: 2020. augusztus

Kedvemért csöpögnek a csapok

Egyik este bemegyek Fehérvár ismert kiskocsmájába a Budai úton. Szándékom csak annyi volt, megiszom a szokásos fehér fröccsömet, aztán majd indulok haza. Támaszkodtam a pultnál, bámultam a füstös estébe, amikor odajött egy középkorú, kreol bőrű fiatalember és szintén fröccsöt kért.

Napforduló

A szavak feljönnek mint
a csillagok
felettünk égboltnyi vers
ragyog

Még forr a nyár

Még forr a nyár. Habokban emberek,
de én a partra többé nem megyek…
Kísért a vágy, szikrázó múlt, regény,

Don Quijote a képzőművészet tükrében – 6.

Don Quijote belenéz Tóth Ernő görbe tükörébe – Tóth Ernő (1949 −) – Wehner Tibor művészettörténész így jellemezte Tóth Ernőt: „A festői munkássággal szorosan érintkező szobrászi tevékenység – mintha egy-egy Tóth Ernő-kép főszereplője testesülne meg a plasztikákban – egyazon világkép, alkotói szemlélet, kifejezés két vetülete.

szürreál

oly árva itt a buszmegálló
épp mint egy elhagyott sziget
járdaszegélyen magam várok
s rám csapódik a szürkület

Az a kényelmetlen trapéznadrág

Amíg élveztem a munkanélküli segélyt, egyetlen komolyabb elfoglaltságom volt: követni a hirdetéseket. Tudtam, a kilenc ingyenélő hónap hamar elröpül, s ismét ott leszek, ahonnan elindultam, egy vak bagó nélkül a zsebemben. Így aztán jónak láttam idejében munkahely után nézni.

Időgép

Az időgép egy olyan, egyelőre csak elméletben létező szerkezet, melynek segítségével a múltba vagy a jövőbe repíthetjük fizikai testünket. A virtuális időutazás ezzel szemben hosszú előzményre tekint vissza: a művészek évszázadok óta ábrázolják az elmúlt és jövendő korokat saját tudásuknak, elképzeléseiknek, vágyaiknak megfelelően az irodalom, a képzőművészet vagy a film eszközeivel, miközben műveikben rögzítik persze saját korukat is.

Éjszakai történések

ahol az álmok készülnek,
az éjszakában,
és a szerelmesek kiegészülnek
egy nagy vágyban

Hullahopp

A Tegnap – Saját élete árán
Megszülte a Mai Napot
Ám a kisded feleslegesen lopta napot

A bárka és a romboló

Az Özönvíz tizenhetedik napján kitépett fák és hatalmas tüskebokrok sodródtak a bárka útjába. Noé egy hosszú csáklyával igyekezett visszataszigálni őket az áramlásba. De jött helyettük másik fa és másik bokor. A szemerkélő ködben alig egy kötélhossznyira lehetett ellátni.

Formabontó üveg emlékmű készült a nemzeti összetartozás tiszteletére

Rendhagyó, jövőt idéző, üveg-fém térplasztikával tiszteleg Örkény városa a Nemzeti Összetartozás Napja és a Trianoni Békediktátum jubileumi évfordulója előtt. Balogh Eleonóra Ferenczy Noémi díjas üvegművész alkotása a város főterén kapott helyet.

„Vigyázat, csalok!” – Rodolfo-kiállítás nyílik Pécsett

Több nemzedék emlékszik a legendás figyelmeztetésre: „Vigyázat, csalok!”. Gács Rezső (1911-1987), avagy sokkal ismertebb művésznevén Rodolfo legendássá vált mondatával a figyelemfelkeltésen túl arra a paradoxonra hívta fel a figyelmet, hogy minden csak illúzió. Pécsett augusztus 28-ától a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely vándorkiállítása idézi fel a világhírű bűvész személyét és művészetét.

Érd-felső oda-vissza

A nyár egyik legutolsó hétvégéjén elhatároztam, hogy bohémra veszem a figurát, és rászánom a vasárnapot arra, hogy Pécsről felugorjak Érdre, csak is azért, hogy az egyik barátommal megigyunk kávét valahol, és ücsörögjünk egyet a Duna-parton. Ha ezzel végeztünk, jövök is haza az esti vonattal.

Kaleidoszkóp – 28.

Idősebb Fradi–szurkoló készülődik az esti meccsre. A felesége nézi, amint férje csupa zöld–fehérbe öltözik. Egyszer csak szemrehányón megszólal:
– Apukám, ahogy elnézlek, te jobban szereted a Fradit, mint engem.

Időradír

Vannak tájak, és vannak emberek, akik nem tűnnek el nyomtalanul az életünkből. Hozzánk nőnek, mint föl-fölszakadó heg, hiába próbálja eltüntetni az időkemény radír. Hiába lyukas a papír, mint múltunk tanúságai új lapot nyitnak életünk minden fejezetén. A jó gyorsabban szertefut.



Archívum

Hirdetés