Mint a szó repül szárnya nélkül,
követtem lassú léptekkel léptedet,
s benned ébredve ott haladtam,
hol még te vagyok, s nincsenek kételyek.
Ismertem egy kuktafiút a királyi kastély konyhájában – mondta Lantos a volt krónikás – akinek kicsit lassúbb volt az esze járása, és ha netalán durván megszidta valamiért a főszakács vagy szemtelenkedett vele a többi kukta, mindig későn jutott eszébe a frappáns visszavágás.
1940. március 5-én írta alá Sztálin azt a halállistát, aminek alapján az NKVD, a szovjet belügyi népbiztosság pribékjei öt különböző helyszínen mintegy 26 ezer lengyel értelmiségit, tartalékos tisztet végeztek ki. Köztük volt egy magyar áldozat is: Korompay Emánuel Aladár.
A pleisztocénban fagyott diabolika.
Aki nem tud a mában élni,
szerezzen mamutokat, dinoszauruszt,
vagy kapjon lángra Néróval a hajáért.
Új szelek – A szokásosan hosszúra nyúlt díszebéd végeztével a Kormányzó elbocsátotta a népes vendégsereget, majd dolgozószobájába hívta a főtanácsadóját, hogy szivarozgatás közben megigyon vele néhány pohár italt, és közölje vele a javaslatát, amit már régebb óta forgatott a fejében.
Sokáig csak figyeltem, ahogy ott ül, mindig ugyanazon a kerti padon, a sudár, fiatal fenyőfával szemben. Lehunyt szemmel, arcát a Nap felé fordítva ült, míg nem szólították, hogy fel kell mennie az osztályra, ahol keresik őt a nővérkék. Kis vékony, törékeny, ősz hajú asszony volt.
A következő, 1885. évet kezdjük az akkori veszteségekkel. Ebben az évben hunyt el kora közkedvelt dalszerzője, Engeszer (Engesszer, Engesser) Mátyás (1812-1885), akinek műveit számtalan férfikórus énekelte – közöttük természetesen a Pécsi Dalárda is, amelynek tagjai jó személyes kapcsolatot szintén „kiépítettek” véle.
Tíz évvel ezelőtt ott voltam azon az előadáson, ami gyakorlatilag a Mikroszkóp Színpad utolsó „hagyományos” kabaréműsora volt. Abban az évadban már Verebes konferált, mint igazgató, Sas József már nem szerepelt. Egy lehajtható pótszéken ültem az utolsó sorban.
– Elágazás következik! Leszálló van? – kérdezte a busz kalauz az első ülésről visszafordulva.
– Igen! – válaszolta Szilágyi Péter és felállt.
A sofőr felgyújtotta a villanyt a buszban.
Kinek használt hogy gondolatban
a tört poharat megsirattam
gyufát körmömre hagytam égni
mintha az is akarna élni
Szavakból épít támfalat,
körülkeríti álmait,
mert pusztul minden és rohad,
szavakból épít támfalat,
I. rész: Salvador Dalí szürrealista otthonai – Halászkunyhóból múzeum – Dalí, csakúgy, mint Picasso, Duchamp vagy Miró beleszeretett a Costa Brava északi részén fekvő, festői szépségű halászfaluba, Cadaquésbe. Dalí már gyermekkorában itt töltötte nyarainak egy részét apja házában.
Hajnalodott. A dunyha alatt még jó volt lustálkodni; onnan rálátni az ablakból az égre, ahogy a lomha, szürke-fehér, sűrű köd gunnyadt a völgyben, mikor váratlanul felriadt a szél. Hirtelen dühében szétkarmolászta a fák ágaival a szürkeséget; de nagyhamar elcsendesült.
Hát, ezzel bizony mindig hadilábon álltam. Kisiskolásként, az első betűk elsajátítása után, a tanórák szünetében, focizás helyett, legtöbbször ezt kellett gyakorolnom tanító nénik jóindulatú felügyelete alatt. Így utólag azt mondhatnám, nem sok sikerrel. Tehát, egy idő után belenyugodtam, és valószínűleg ők is, ebből a tantárgyból bizony én sosem leszek jeles.