július 2021 • Oldal 2 a 6-ből • Hetedhéthatár
Archívum

Időszak: 2021. július

Madár

Sólyom József nyugalmazott pilóta a parkban reggelizett. Evés közben komoly elhatározásra jutott: bemegy a madárboltba. Rozika miatt nem vett eddig madarat. Néhai Sólyomné nem szívlelte sem az ezzel járó rendetlenséget, sem az ürülékszagot.

Justin Bateman kavicsképei

Művészeti alkotásokat jóformán bármiből lehet készíteni, hétköznapi tárgyakból, vagy akár élelmiszerekből is. Justin Bateman brit művész kavicsokból készít portrékat, állatképeket, valamint reprodukciókat híres festményekről és szobrokról. Az alkotások jellegükből adódóan csupán ideig-óráig maradhatnak meg, továbbá a létrehozásuk helyszínéhez kötöttek, nem lehet őket áthelyezni.

Végszámla  

Ahogy én öleltem
Szatén tested
Úgy ölted Te folyvást

Buja nászunk
Ahogy én csókoltam
Szeplőtelen szeplőid közt bújó

Covid-os időszak

A velem átellenben lévő székeken ültek. Munkából hazajövet. A délutáni járaton. Megtárgyalták az éppen aktuális munkahelyi pletyókat, majd az útvonalon látottak-tapasztaltak kötötték le a figyelmüket.

Kolomposi olimpia

A kolomposi réten mindig van valami látnivaló! Persze főként az olajütőben. De, amíg a felnőtt nép megadóan vár a sorára, a serdületlenebbek üvöltöznek és kergetik egymást unalmukban. Az olajütő gazdája azt gondolta, ideje volna játszóteret kialakítani, a környezethez illőt.

(terasz)

Az új terasznak hely kellett. Ezért a régi korlát útban volt, és a kőművesek minden megilletődöttség nélkül, flex, nagykalapács és némi bazdmegolás segítségével tíz perc alatt takarították el arról a helyről, ahol lassan harminc éve állt. Ezután hátravitték.

Mi Vándorunk

Térj be Vándorunk, rég jártál erre.
Elhagytad nyájad, becsuktad ablakod?
Miért e nagy csönd körülötted?
A Világ, a Bánat sír, és vár nagyon.

Morzsák, viccek és visszaemlékezések – 18.

Napló
A tengeri hajóúton egy hölgy naplót vezet.
1. nap: egész délután szemeztem a csinos kapitánnyal.
2. nap: a kapitány őrülten belém szeretett.

Oroszlán havában

Azt tartották az ókorban,
– persze: dúskálva jó borban –
hogy minden kristály fagyott jég,
mit ősi varázs hagyott rég.

Bölcseleti-misztikus próza – 54.

A nagy mutatvány – Minden korban éltek rendkívüli képességgel megáldott, és ennélfogva ámulatba ejtő teljesítményre képes emberek. Sőt, mivel hajlamosak vagyunk misztifikálni a múltat – és annál inkább, minél messzebbre tekintünk benne …

Madárfészek a szemközti fán

Tőlem olyan távol, hogy szabad szemeimmel
már nem láttam, inkább csak sejtettem,
nagy mozgolódás támadt nemrég a szemközti
fákon:

Álomnapló (részletek) – 46.

Szegények vagyunk, egyre drágábbak a zöldségfélék, gyümölcsök a szélsőséges időjárás következtében. Igen csak résen kell lenni a vásárláskor, mit mikor, hol gazdaságosabb beszerezni, egy-egy alkalommal mennyit lehet felhasználni belőlük a főzés során. Szerencsére megtanultam beosztással élni.

Szalóki Sándor, a kovács

Szalóki Sándor az apja első házasságából született. Egyetlen gyermek volt a családban, akit mint fiúgyermeket, szigorú rend szerint neveltek és szerettek. Harminc éves volt, amikor apja megözvegyült. Nehezen viselte el édesanyja elvesztését. Pedig már nem volt gyerek, de a halál nem egy szerény eset, amelyet csak úgy megemlít az ember. Ketten éltek egy darabig, amikor az öreg úgy döntött, megnősül és asszonyt hoz a házhoz. Ebből az új házasságból két gyerek született, egy leány, meg egy fiú.

Szarvason randevúznak a magyar polgármesterek

Szarvas lesz szeptember 10-én a házigazdája az egyik legnagyobb hagyománnyal bíró önkormányzati rendezvénynek, a 26. Városi polgármesterek randevújának – ezt Babák Mihály, a város polgármestere jelentette be július 14-én a Körös-parti városban tartott sajtótájékoztatón. Az eseményt tavaly a pandémia miatt elhalasztották, akkor is Szarvas vállalta volna a rendező város szerepét, de a település idén is örömmel fogadja a részvevőket.

Matcha Tsuki tea üzlet nyílt Budapesten

Második üzletének megnyitását jelentette be Budapesten az Alle üzletközpontban a Matcha Tsuki Bar 2021. július 14-én sajtótájékoztató keretében. A jelenlévő Rajz-Kontor Kornélia tea mester többek között elmondta, hogy Nyugat-Európában és a Távol-Keleten igazi kultusza van a legmagasabb antioxidáns tartalmú növénynek kikiáltott teafélének, a matchának.



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS