április 2023 • Hetedhéthatár
Archívum

Időszak: 2023. április

Testvérvárosi kalandozások / Kütahya – Pécs

Kütahyából üzent a török ellenzéknek a Nemzeti Mozgalom Pártjának elnöke
Sokféle párt, pártszövetség, négy elnökjelölt.
Pécs törökországi testvérvárosa, Kütahya, zászlódíszbe öltözött április végére.

Adventi író-olvasó találkozó

Szent János apostol eljött
Patmosz szigetéről
Hátrameredély-Felkútra, hogy könyvéről
beszélgessen egy író-olvasó találkozón.

Elhunyt Vágó István

74 éves korában elhunyt Vágó István, népszerű televíziós műsorvezető, szerkesztő, a Szkeptikus Társaság alapító tagja, a Demokratikus Koalíció (DK) országos elnökségi tagja. Budapesten született, 1949-ben.

Vergődések

Kínlódom,
szenvedek, hogy ezt megértem,
Tiborcot igazán most értem,
s ha dalra fakadok keservemben,
ez a legvígabb énekem:
„Nekünk a legszebbik estét
fekete gyászra festették.”

A Pécsi Harmadik Színház májusi műsora

A nagy érdeklődésre való tekintettel újra játssza a Pécsi Harmadik Színház Émile Ajar francia regényének színpadi adaptációját, az Előttem az életet, többszörösen  íjnyertes Piszkavas előadásukat, Székely Csaba tíz éve műsorunkon lévő, groteszk humorral megírt tragikomédiáját, a Bányavirágot és a tavaly decemberben nagy sikerrel bemutatott Spiró-dráma, a Csirkefej is látható lesz egy alkalommal.

Siralomhölgy

Mézes lépedre érve
Szerelembe ragadtan
Illatod mind felfaltam
Dalolva verdestek
Hervadt szárnyaim
Nász a végítéletig

Pécsi Nemzeti Színházunk történeti forrásai (1895-1949) – 69.

Az 1929-es év kis színházi hírei közül a konzervatív szellemiségű Dunántúl (1911-1944) az év június 27.-i „Színház” rovata „A színházi iroda hírei” közül a „Fedák Sári vendégfellépése a pécsi Nemzeti Színházban (sic!)” címűt választottam ki. „Fedák Sári, a magyar színművészet világhírű büszkesége a pécsi Nemzeti Színház együttesével július 1-én, hétfőn, kedden és szerdán vendégszerepel színházunkban.

Visszatérő motívumok

Hajnali négy óra. A vastag hótakaró mozdulatlanná szögezi az út menti fákat, s két oldalt, még minden ablak sötéten ásít a házfalakon. Személyre szabott álmok nyomasztják őket, s a kihűlt kályhák nem szárítják föl sem a könnyeket, sem a didergő izzadságfoltokat.

Szív: Holdárnyékban

Meggyökereztem tétova fának,
a temetőföldi sudár nyárnak…
kiben lángoltam visszfény-talánynak:
másoknak öröm, nekem bánat.

Hajnali üzenet

Kora hajnalban arra ébredtem, hogy a
szívem valamit nagyon üzenni akar nekem,
hol felgyorsult, hol lelassult, rendetlen
dobbanásai az ágyból kiűztek, nyugtalanságot
keltettek bennem.

Kérdeztem és ismét válaszoltak

A Szegedi Közéleti Kávéház következő estjének vendége lesz barátunk és szerzőtársunk Szarvas István. A program témája az interjúkészítés, a szerző tudósokkal, művészekkel, sportolókkal, politikusokkal készített interjúi, a beszélgetések háttere, műhelytitkai.

Édesanyám

– Te voltál az eszmélésem,
simogattál, hogyha féltem,
ha tehetném, visszakérem
szegény sorsú gyermek-éltem.
– Te voltál a friss hajnalom,
minden csodára ébredés,

Az élet egyik jelzőtáblája

A születéstől a halálig oly sok minden történik az emberrel. Ezekben a történetekben, történésekben sok-sok pozitív, vagy éppen negatív fordulatok vegyülnek. A negatívok között több is lehet, éppen válság jellegű. Ez a válság mindig akkor alakul ki, amikor tőlünk függő vagy éppen független események hatására, döntéseink eltérőek, nem éppen helyén valók.

tévedtem

tévedtem
belátom
sajnálom
kimondani

A kívánságfa

Ez a kívánság nem poshadt meg a többi száz mellett, ez folyamatosan és kitartóan világított. Próbálta kicsikarni a sorstól hisztivel, erőszakkal, bűbájjal és fondorlattal, de hasztalan, nem adta a természet. Nem törte meg a sikertelenség.



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS