„Boldogok vagyunk, és megtiszteltetés számunkra Kodály Zoltán és Bartók Béla hazájában énekelni” – így hangzott az első mondat Luca Bonavia, az olasz kisvárosból érkező Laboratorio Corale Cantar Storie elnevezésű kórus karnagyától a szeptember 12-i koncertet megelőzően a Dóm Múzeumban. A domodossolai férfi kamaraegyüttes három napot töltött Pécsett egy több évtizedes kapcsolat első találkozásának beteljesítésére. A közös pont pedig Kodály. Kodály Zoltán és Agócsy László. Hogy miért épp Pécsett? Nem kérdés, hiszen e két név, a közös szellem és hit, valamint városunk vitathatatlanul összefonódott. Luca Bonavia együttese abban a városban énekelte átdolgozva Bárdos Lajos műveit, ahol a világhírű kodályi, vagy – akár mondhatjuk – agócsi zenepedagógia megszületett, ahol az Éneklő Ifjúság kórusmozgalom elindult.
A szálak egy, a kodályi nevelésről a ’60-as években tartott Agócsy előadásig vezetnek vissza. Aki – megszállottságával, elszántságával, elhivatottságával a zene és a kórusmuzsika iránt – megfertőzte professor Giovanni Mangione, firenzei zenetanárt, aki magával vitte és elültette a magyar zenei oktatás magvait az olasz kultúra fővárosába, Firenzébe. Később Kodály Centrumot hozott létre. Ennek hatására sorra alakultak kint a Kodály-társaságok. A firenzei társaság egyik tagkórusa a domodossolai férfikar is, akik Kodályt, Bárdost és Agócsyt követve összegyűjtötték, katalogizálták és átdolgozták a helyi (svájci-olasz határmenti), úgynevezett walser népcsoport dalait. A pécsi kapcsolat elmélyítésére a professzor özvegye, Lucia Mangione és Agócsy Erika, Agócsy László lánya tett kísérletet, amikor körülbelül egy évvel ezelőtt levélváltás után, felkérték Nagy Ernőt, a pécsi Szeráfi Kórus karnagyát, hívja meg az olasz kórust, kezdődjön meg egy testvérkórusi kapcsolat, melynek közös nyelve legyen a zene, a kórusművészet, és az együtt dalolás szeretete. Meg kell említeni, hogy 1929-ben Agócsy László hozta létre a pécsi Ferences templom kórusát, a Szeráfi Kórust, melyet az ötvenes években a diktatúra betiltott, s csak 1999-ben alakult újjá Nagy Ernő vezetésével. Tagjai a kollégium néhány diákja, a tanár úr egykori széchenyista és lajosista növendékei, akik vállalták a heti egyszeri, hétfő esti próbát, a havi egy liturgián való közreműködést és természetesen a Hitet. A jövőre újjáalakulásának tízéves jubileumát ünneplő kar tehát felvette a kapcsolatot a domodossolaiakkal, és több hónapos levelezés, szervezkedés után idén szeptember 12. és 14. között vendégül látta a kart.
Pénteken délután érkezett meg az együttes városunkba, ahol rögtön koncerttel örvendeztették meg a Dóm Múzeumba érkező vendégeket. Élettel és örömmel teli muzsikájukat a nézőtér egységes, kollektív, széles és meleg mosollyal hallgatta. Sorra zendültek föl Luca Bonavia karnagy, Paolo Bon és Bárdos Lajos átdolgozásai. Vola, vola… Vagyis Repülj, repülj… – énekli a 13 meglett férfiember s köztük néhány fiatal dalostárs. Egységesen, olaszosan, megannyi érzelem látszik a szemekben, mintha jól ismernék a magyar népzene fájdalmas derűjét, lelkét. Mert a lelkük énekelt szinte. Majd finom váltás és színpadi elemeket sem nélkülöző produkció – igen, ez már szinte produkció – következett. Tudtad, kedves olvasó, hogy énekelni szóval is lehet? Beszédhanggal énekeltek, füttyszóval énekeltek. Énekeltek minden formában, ahogyan csak énekelni lehet. Kedvességgel, tisztességgel, humorral: élettel.
Az együtt elfogyasztott közös vacsora – mely szintén nem nélkülözte a daláradatot – alkalmat adott a két kórus tagjainak arra, hogy jobban megismerjék egymást. Vidám hangulat és persze – olaszokról van szó – vidám hangzavar jellemezte. Ugyanakkor az a csendesség, amely Bárdos „Kis kece lányom” átdolgozásának, a magyar és az olasz kar közös éneklésekor volt érezhető…
Másnap a délelőtti városnézés után következett a harkányi szereplés. Nagy sikerrel, de feszített tempóban, hiszen szombat délután 5 órakor már a Ferences templomban várták a hívek az olasz kórus részvételét a szentmisén. Itt közösen, a Szeráfi Kórussal énekeltek a liturgián. A ministráns fiú az olasz kar egy tenorjának gyermeke. 12 éves lehet talán. Mindent tud Magyarországról, több nyelven beszél. A kitűnő templomi akusztikában gyönyörű harmóniáknak örvendhetnek a hívek, akik a szertartás végét követően továbbra is kíváncsiak az olasz dalosokra. Áhítat, meghittség.
Az olaszokkal eltöltött két nap méltó lezárása volt a szombati vacsora, melyet a Szeráfi Kórus szerény anyagi javai ellenére bőséges „terülj-terülj asztalkám” tett kedvessé. Hozott mindenki, amit tudott: sajtos sültvirslit, sörös csirkeszárnyat, majonézes kukorica-, sajt, francia és gyümölcssalátát, sütemények, torták garmadát. Itt kell megemlíteni a Collégium Seraphicum rektorának, Vass Péternek nevét, aki komoly anyagi segítséget nyújtott abban, hogy megismerjék a külföldi vendégek, milyen egy igazi magyar lakoma. Az olaszok pedig ámultak a hosszú, terített asztal láttán. Ez az este is vidám falatozással, és természetesen sok-sok dallal telt. Az olasz, a magyar és a székely himnusz megszólaltatásával. A másnapi korai kelés miatt (vasárnap budapesti városnézésen vettek részt) azonban este 11 órakor búcsúzott a két kar egymástól. Viszontlátásra Domodossolában… arrivederci… ciao… és ahogy ők köszöntek el a hölgyektől széles mosollyal: „csokolom, csokolom”!
Hozzászólások