Hegedüs Sándor | Ünnep múltán

Szépirodalom - próza

Ünnep múltán

Elszálltak az angyalok. Didergő ködbe bújtak az ablakok. Nézzük egymást – öregek. A felnőtté érett gyerekek: elmentek, és a kicsinyek. Nincs lárma, édes zűrzavar. Csak a magány, az ami betakar. Kialudt gyertyák, üres dobozok, gyűrt papírok. Emlékké fonnyadt örömök, óhajok.

Jajj! Csak a másnap tűnne, amikor ezer emlék útrakel.
Nem ízlik torta, sütemény. A maradék már tegnapi. Az se kell: kemény.
Hallgatunk nagyot. A gyertyák lángja kihűlt: megfagyott.
Odavan a rémület. A falról néz ránk a feszület.

Fogjuk egymás kezét s némán is tudjuk a mesét. Azt a régit, azt az egykorit.
Fotelben ül a Nagypapa, a magasban füstkarika, sürög-forog a Nagymama.
Hószagú felhőn is ránk talál, ünnep utáni délután.

Másnap van. Nem ünnepi, csak a szívünk lükteti: majd lesz megint.
Talán. Örök talány.

Potyogni kezd a tűlevél.

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Ünnep múltán”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés